Árpád
-2 °C
9 °C

Ismerje meg előző életét!

2004.11.23. 17:39
Az interneten számos oldal foglalkozik előző életünkkel. Van, ahol születési dátum megadása, máshol varázsige mormolása segíti a felhasználót abban, hogy megismerje, milyen dicső vagy éppen sötét múltat hagyott maga mögött. Kipróbáltunk három oldalt.
A Tranzit a mindenhatóhoz című film óta sokakban él a vágy, hogy megtudják, mivel foglalkoztak előző életükben. Az említett műben a főszereplők épp halottak, és további sorsuk eldöntéséig egy nem evilági városban kell várakozniuk. Hogy ne unatkozzanak, különféle show-műsorokkal szórakoztatják őket, egyik ilyen az "Előző életek terme". A betérők itt videókról megtudhatták, hogy mivel is foglalkoztak előző életeikben, a főszereplő például végignézhette, ahogy ordító bennszülöttként menekül egy oroszlán elől - hiába.

Nem kell sámán

Egyes internetes oldalak szerint azonban nem kell halálunkig várnunk arra, hogy megismerjük létünk előző állomásait, A Past Life Generator elnevezésű program azzal kecsegtet, hogy pár alapadat bepötyögésével megismerhetjük múltunkat. Ehhez elmaradottabb országokban tűz körül ugráló sámánokra és gombákra, modern civilizációban pedig regresszív hipnózisra van szükségünk, a bonyolult adminisztrációs eljárásoknak most azonban egy csapásra vége.

Az oldal rendkívül egyszerű. A misztikus trugyizöld betűkkel írt szöveg megkéri a látogatót, hogy írja be születési dátumát, sorban a napot, a hónapot és az évet. Gyengébbek kedvéért még egy példával is segíti dolgunkat.

A bennünk rejlő nő

#alt# Az adatok megadása után már csak a "Press for diagnosis" gombra kell kattintanunk, a program pedig rövid gondolkozás után elárulja, hogy miként éltünk korábbi életünkben. A program szerint a techrovat igencsak vegyes múltú társaságból áll össze. A rovat egyetlen női munkatársa sokáig bolyongott halott lélekként, hiszen előző élete 700-ban kezdődött. Új-Zélandon élt, férfi volt és templomok, katedrálisok építésével múlatta az időt. Ezzel nagyjából ezer évvel megelőzte korát, a keresztény kultúrkör számára ugyanis csak az 1700-as évek végén vált ismerté a csizma-alakú sziget.

A férfi munkatársak feminin oldalát magyarázza, hogy szinte kivétel nélkül mindannyian nők voltunk, akadt köztünk kanadai térképész-csillagász, színészi képességekkel megáldott cipésznő, délszláv bárd, valamint 1725-ös születésű mexikói táncosnő. Egyetlen nemtartó kollégánk a világszerte nevezetes egyiptomi drámaírók egyike volt, és időszámításunk szerint 900 körül élt.

Bizonyosság

Reinkarnációnk előző állomását azonban máshonnan is megismerhetjük. Egy másik, az indiai astronextindia weboldalán található előzőélet-program is születési adatainkat kéri be, és ugyanazokat az eredményeket adja ki, mint a "Past Life Generator". Ez két dolgot bizonyíthat: vagy valóban az igazsággal szembesülhetünk, vagy ugyanazt a kódot futtatja mindkét oldal. Valójában ez utóbbi igaz.

A program tudományos háttere persze megkérdőjelezhetetlen, mégis, megnéztük a szoftver forrását. Ebből kiderül, hogy az előzőélet-generátor egyszerű változókkal dolgozik, a születési adatok megadása után a program kategorizálja a dátumokat. Például: ha harmadikánál később, de tizedikénél korábban születtünk, a 46-os helyen szereplő élettörténetet adja be a szoftver. Persze ez még nem bizonyít semmit, hiszen a misztikum útjai kifürkészhetetlenek, s lehetséges, hogy a változók ösvénye vezet el a végső megismerésig.

Varázsige

#alt# Egy másik, első ránézésre is komoly tudományos háttérrel elkészített program egészen máshogy működik. Az oldal nem kíváncsi születésünk dátumára. Annyit kell tennünk, hogy mélyen a képernyőn található tükörbe nézünk és hangosan felolvassuk a "tükröm-tükröm" résszel kezdődő, webes múltunkra homályosan utaló varázsigét. Ezt követően már nincs más dolgunk, mint a tükörre kattintani, amely pár pillanattal később arcunkba vágja, hogy miféle alakok is voltunk előző életünkben.

Elsőre ugyan meglepődünk, amikor megtudjuk, hogy korábban lufik közt ugráló lányok vagy bolyhos kiskutyák voltunk, aztán kiderül, hogy csak egy reklámot láttunk, amíg a szoftver az életeinket összekötő szálat vizsgálja. Aztán végül kiderül, hogy korábban farmerként vagy egy cowboy bőrében tengettük mindennapjainkat.

Ezen az oldalon valamivel kevesebb információt kapunk előző állomásunkról, ráadásul minden egyes alkalommal mást életet tár elénk a program. Talán rosszul hangsúlyoztuk a varázsigét.