Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Feszt van!

2001.02.12. 16:09
Február 19-én adják át a Flash Filmfestival idei díjait, az 55 induló 11 kategóriában nevezett. A legjobbak honlapján hamarosan ott viríthat a fesztivál díját jelző animált nyíl, amit korábban sok mértékadó lap mutogatott büszkén.
A fesztivál mellékszálon fut a Flash Forward 2001 mellett, mégis érdemes rá odafigyelni. A korábbi díjazottak között ott figyeli mindenki kedvenc Jóska bácsija, a www.joecartoon.com fő embere, mint legjobb flash rajzfilm. A rendezőség pillanatnyilag már csak a közönségszavazatokra vár, hogy a közönségdíj kategóriában is eredményt hirdessen.

Fred Durst és Pokémon
A zsűri 11 megrögzött flash mágusból áll, akik szakmai és egyéb szempontokat figyelembe véve döntik el ki is a legjobb 2001-ben. Az egyetlen kis hiba, hogy a zsűritagok között van olyan is, kinek cége nevezett a versenyre, vagy éppen valamelyik jelölt honlapját készítette, de mégis kizárt a pártosság, hiszen a dolog sokkal inkább a szakmai elismertségről, mint a pénzről szól.

Az 11 kategória név szerint legeredetibb hang, legjobb rajzfilm, legjobb tipográfia, legjobb történet, legjobb navigálás, legjobb 3D effekt, legjobb kereskedelmi oldal, legjobb játék, legjobb grafika és legjobb kísérleti oldal. A nevezők között pedig olyan nevek találhatóak, mint az MTV2 (legjobb 3D effekt és legjobb navigáció), a Billabong USA (legjobb tipográfia), Loreal Pro (legjobb navigáció), vagy az Axis Media (legjobb navigáció, legjobb kísérleti oldal), de feltűnik a shockwave.com is. Meglepően nagy a házi készítésű oldalak száma is, amelyek mögött nem világcéget kell keresni.

Maga az esemény, a gála és a díjátadás idén San Fransisco-ban lesz, de tavaly egyszerre három városban is megtartották, New York-ban, Londonban és San Francisco-ban, ahol mindhárom esetben kiosztották a díjakat, más-más nevezőknek. Idén ez a gyakorlat egyetlen városra és alkalomra szűkült.

A designmegszállottak, illetve rajzfilmőrültek tehát vigyázó szemeiket San Francisco-ra vetik, jövő hétfőn kiderül ki is a legjobb, legszebb, legtartalmasabb. Addig is nincs más hátra, mint a nevezett oldalak tüzetes felderítése és persze a szavazás, hiszen nem mindegy, ki viszi el a közönségdíjat.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!