Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az IBM lett a befutó a kormányportál pályázatán

2001.09.07. 15:57
Az elektronikus kormányzati program idei 4,9 milliárd forintos költségvetésének közel 10 százalékát, 408 millió forintot teszi ki a kormányzati portál kiépítése. A megbízást pénteken elnyerő IBM vállalta, hogy novemberig elkészíti, majd azt követően egy évig üzemelteti a rendszert. Az összegben nem szerepel a portál tartalmának november utáni frissítése, elképzelhető, hogy azt már más cég végzi.
A pályázatra kilenc cég jelentkezett, amelyek közül az előminősítést követően a kormánybiztosság ötöt kért fel ajánlattételre. A bizottság a bruttó 408 millió forintos rendszert ajánló győztes IBM Magyarországi Kft.-n kívül a debis IT Services Unisoftware Kft.-től, a Microsoft Magyarország Kft.-től, a Siemens Rt.-től, és a Selectrade-Computer Kft.-től kért be ajánlatot. Az IBM három alvállalkozóval építi fel a portált, ezek az üzleti internetes megoldásszállító Webigen Rt, a szoftverfejlesztéssel foglalkozó IQSoft Rt és a Mávinformatika Rt. Az érintett cégek egyelőre nem kívántak bővebben nyilatkozni a tender részleteiről, mivel még nem kaptak hivatalos értesítést az eredményről.

Ezerféle ügymenet magyarázata

Az IBM novemberig elkészíti, majd azt követően egy évig üzemelteti a rendszert
A kormánybiztosság közleménye szerint a tender célja a portál kereteinek kialakítása volt, olyan szabványos, robosztus technológiának a kiválasztása, amely egyben biztosítja a hosszú távú fejlesztés lehetőségét is. A portál már novemberi indulásakor többféle szolgáltatást kínál, így a fokozatos kiépítést követően több mint 1000 ügytípus közérthető leírásával, hírekkel, fórumokkal és elektronikus szolgáltatásokkal áll majd a polgárok rendelkezésére tudtuk meg Kleinhencz Gábortól, az Informatikai Kormánybiztosság elektronikus főcsoportjának vezetőjétől.

Elérhető az autó- az ingatlan- és a cégnyilvántartás

Az elektronikus szolgáltatások egyelőre három adatbázis internetes lekérdezésének lehetőségét jelentik. A tervek szerint november 12-től a gépkocsinyilvántartás, az ingatlan- és a cégbírósági adatbázis is naprakészen elérhető lesz a kormányzati portálon, tájékoztatott a főcsoportfőnök.

Közigazgatási linkgyűjtemény

Míg az amerikai FirstGov kormányportál jobbára csak kapuként szolgál a kormányhivatalok szervereihez, a magyar kormányzati portálon saját központi adatbázist hoznak létre több mint ezer ügyintézés leírásával. Kleinhencz Gábor szerint erre azért van szükség, mivel a magyar közigazgatási intézmények honlapjain gyakran bonyolult struktúrából lehet csak elérni a keresett információkat, és nem is szerepel minden információ a weben. A portálon ugyanakkor az adatbázis mellett szerepel majd a közigazgatási intézmények témák szerint kategorizált linkgyűjteménye, így a polgárok az egyes hivatalok oldalait is elérhetik.

Még nincs online ügyintézés

A kormányportál szolgáltatásai egyelőre nem interaktívak, a polgároknak csak adatlekérdezésre van módjuk, effektív ügyintézésre nem. A főcsoportfőnök szerint az online lakcímbejelentés vagy útlevéligénylés technikai feltételeit már a jövő év során megteremtik, az elektronikus ügyintézés elé a legnagyobb akadályt az internetet nem ismerő törvények és rendeletek jelentik. Ezek módosításáig csak arra van mód, hogy a felhasználók különböző iratmintákat töltsenek le, maga az ügyintézés egyelőre a hagyományos módon folyik.

A közigazgatási géppark frissül e-kormányzat helyett?

A négyszáz milliós kormányportál-üzemeltetési tender után szeptemberben három újabb pályázatot ír ki a kormánybiztosság az elektronikus kormányzat program keretében. A Népszava szerint a három új pályázattal együtt az eddigi kiírások a hardver- és szoftverbeszerzéstől és néhány apróságtól eltekintve máris lefedik azokat a feladatokat, amelyek közvetlenül kapcsolódnak a kormányportál megvalósításához. A lapnak nyilatkozó szakértők ezért egyre valószínűbbnek tartják, hogy a népszerű kormányportál létrehozatalának címén végzi el a közigazgatás - kétségkívül sürgető, ám kevésbé népszerű - számítástechnikai "frissítését" is a kormány, ezért igényel olyan nagy forrásokat az e-kormányzat kialakítása.