Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Nem kelt el az online pokol

2006.10.30. 11:54
Online árverésre bocsátották a hell.com domént, de a jelenlegi tulajdonos végül nem adta el, mert a licitek az általa elvárt egymillió dollár alatt maradtak.

Az aukciót a doménkereskedelemmel foglalkozó Seevast cég Moniker csoportja szervezte, a hell.com mellett több mint 300 doménnevet kínáltak eladásra, többek között a stockexchanges.comot és a digitalcameras.comot. A következő ilyen esemény egy év múlva lesz, de nem nyilvánosan addig is lehet licitálni a gazdátlanul maradt doménekre.

A hell.comra (a hell a pokol angolul) való licitálást nagy várakozás előzte meg, de a domént bejegyző Kenneth Aronson végül nem adta el a nevet. Aronson legalább egymillió dollárt szeretett volna kapni a hell.comért, de annyit senki nem ajánlott érte. Aronson szerint a hell.com jobban megjegyezhető és felismerhető, mint a Coca-Cola név. "Aki megveszi, igen nagy és sikeres portált alapozhat erre" - mondta a doméngazda a CNN-nek.

Az árverésen több mint 500 vásárló licitált, többnyire nagyvállalatok és doménbróker cégek ügynökei. Hasonló eseményeken előfordultak már milliós ajánlatok, év elején a sex.com kelt el 12 millió dollárért, a diamond.com pedig 7,5 millióért talált gazdára.