László
17 °C
32 °C

Internetezők nevezhetik el a kormányzati portált

2001.09.19. 16:42
A jelenleg "Kormányzati Portál" néven futó kormányzati portál nevére írt ki pályázatot a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága. A hat legötletesebb név közül az internetezők szavazata választja ki az igazit, ám a többi is működik domainnévként. Az első helyezett palmtopot kap az ötletért cserébe, a többiek jutalmazásáról nem tudni.
Július 10-én, az Elektronikus Kormányzat Program bejelentésekor az Informatikai Kormánybiztosság ígéretet tett arra, hogy a legfőbb használók, azaz a polgárok javaslata alapján született domainnéven lehet majd elérni a Kormányzati Portált - írja a közlemény.

Olcsó branding 200 ezerért

A legelső helyezett jutalma egy 200 ezer forintos kéziszámítógép, ennek fejében azonban le kell mondania az ötletével kapcsolatos szerzői jogáról, javasolt elnevezését pedig nem regisztráltathatja domainnévként. A kormányportál létrehozóinak megtérül a befektetés, hiszen egy jó névért ennél nagyságrendekkel nagyobb összegeket kérnek a hivatásos brandingcégek.

A kormánybiztosság közleménye szerint ma indul a játék, a pályázat oldalát azonban cikkünk írásának időpontjában Explorerrel nézve kódolási hibák tarkítják, Netscape-pel pedig nem látszik. A három rovat - javasolt portálnév, saját név, emilcím - kitöltése után hiába kattint a felhasználó az Elküld gombra, nem történik semmi. A játék szeptember 25-ig tart, a legjobb hat név közül pedig október 1. és 9. között választhatják ki szavazással az internetezők a palmtop nyertesét.

Szerzői jogi problémák

Kizárólag olyan neveket lehet javasolni, amelyeket a játék időtartalma alatt, és azt megelőzően domainnévként még nem regisztráltak. A közlemény szerint a legötletesebb domainnevekről is elérhető lesz a portál, azt azonban nem tudni, ők mit kapnak azért cserébe, hogy lemondanak az ötlet szerzői jogáról. "A játékos a játékban való részvétellel egyúttal lemond a pályázatra beküldött névvel, megnevezéssel kapcsolatos szerzői jogairól, és kifejezetten kéri, hogy azzal kapcsolatban saját neve ne kerüljön sehol feltüntetésre" - áll a szabályzatban. Ez a kitétel egyébként homályos: a szerzői jogi törvény szerint ugyanis a szerzői jogról nem lehet lemondani, ellenben a szerző engedélyt adhat másnak a mű felhasználására, többszörözésére. Vélhetően erről volna szó itt is.