Törvénytelen a szélessáv megosztása
A szélessávú internetelérés viszonylag könnyen megosztható, a szolgáltatók ezt mégsem engedélyezik. Bár az olcsóbb internetezésre vágyók szerint a szolgáltatók csak önző üzleti érdekeik miatt vezették be a szigorú korlátozást, a valóságban törvényi akadálya van a sávszélesség lakáson kívüli megosztásának. Amerikában erre is van megoldás.
A hálózat létrehozása roppant egyszerű feladat, hiszen csupán egy központi útválasztóra van szükség, amit a szakboltokban vagy ADSL/Cable router, vagy Broadband router néven árulnak. Az útválasztók általában bármelyik csatlakoztatott gépről beállíthatóak egy webes adminisztrációs felületen keresztül, tehát igen egyszerűen kezelhetőek.
Drága az éter
A vásárló két technológia közül választhat: a vezetékes hálózat olcsó és gyors, de a szobákon keresztül kígyózó kábelek csúnyák, ezzel szemben a vezeték nélküli hálózati eszközök drágák, és az adatátvitelt néhány vékonyabb fal is megakadályozhatja. Egy olvasónk tapasztalatai szerint a megosztott szélessávú elérés csak akkor lassul be, ha valaki nagyobb fájlokat kezd el letölteni, de a forgalom szabályozása egy leselejtezett gépből kialakított linuxos útválasztóval könnyen megoldható.
A vezetékes hálózat két felhasználó esetén összesen harmincezer forintból is kiépíthető, és több felhasználó esetén jelentősen csökken az egy főre eső költség. Egy elfogadható minőségű vezetékes útválasztót tíz-harmincezer forintért lehet megvásárolni, és a drágább modellekben beépített tűzfal gondoskodik a hálózat védelméről. A központi egységen kívül a felhasználóknak szükségük van egy-egy hálózati kártyára, amely körülbelül kétezer forintba kerül, valamint egy-egy UTP kábelre, amely méterenként 50-100 forintba kerül.
Bár a kábelek ára megspórolható a vezeték nélküli hálózatokkal, maguk az eszközök igen drágák, ezért két felhasználó esetén is legalább ötvenezer forintba kerül a hálózat kiépítése. Előnye a könnyű bővíthetőség, de az egy főre eső költség így sem csökken jelentősen. Az olcsóbb rádiós útválasztók harmincezer forintba, míg a drágábbak ötven-hatvanezer forintba kerülnek. A felső árkategóriába tartozó eszközök általában a 802.11g szabványt támogatják, ami 54 megabit/másodperces adatátviteli sebességet jelent, míg az olcsóbb 802.11b szabvány sebessége csupán 11 megabit/másodperc. A felhasználók számítógépeire csatlakoztatható rádiós hálózati eszközök tíz-harmincezer forintba kerülnek, de nagyobb távolság esetén elképzelhető, hogy külső antennával vagy elérési pontok (access point) telepítésével lehet csak elérni az útválasztót.
Tiltott szabadság
A cikkünkben felsorolt módszerek sajnos csak lakáson belül alkalmazhatóak, mivel a hírközlési törvény szerint a lakáson kívüli megosztás engedély nélküli hálózati szolgáltatásnak számít, tudtuk meg Szűcs Lászlótól, az UPC sajtókapcsolati igazgatójától. A vállalat egyébként azonnal megszüntetheti a kapcsolatot, ha illegális megosztást észlel.
Információink szerint a szolgáltatók nem igazán tudnak fellépni a törvényre fittyet hányó internetezőkkel szemben, mivel nem tudják megállapítani a kiépített végpontra csatlakozó gépek számát. Információink szerint BSD operációs rendszeren alapuló útválasztó esetén csak teljes körű forgalomelemzéssel érzékelhető a kapcsolatmegosztás, de még így sem látható, hogy a gépek a háztartáson kívül, vagy azon belül vannak-e.
Az Egyesült Államokban persze már erre is van tövényes megoldás: a Speakeasy szolgáltató megengedi az ügyfeleinek a sávszélesség továbbértékesítését, de a szomszédoknak is ő küldi a számlákat - hiszen neki van engedélye a hálózati szolgáltatásra. Ezzel a lehetőséggel mindenki jól jár: a szolgáltató olcsón és könnyen jut új ügyfelekhez, ráadásul nem kell bajlódnia a telepítéssel, hiszen a hálózat kiépítését a megrendelőnek kell elintéznie. A megosztó kedvezményt kap, a csatlakozók pedig bármikor lemondhatják a házi szolgáltatást.
