Natália
-3 °C
7 °C

Szabadidejükben is dolgoznak a netezők

2004.10.24. 10:35
A Harris Interactive felméréséből kiderült, hogy az interneteléréssel rendelkező felnőtt amerikai munkavállalók hatvan százaléka munkaidőn kívül, illetve ebédidőben is majdnem egy teljes órát tölt el naponta azzal, hogy munkahelyi emailekre és telefonhívásokra válaszol.
Azok, akik feltételezett szabadidejükből is majdnem napi egy órát szánnak hivatali teendőikre, évente összesen három teljes munkahétnyi túlórát végeznek el, derült ki Peter Walsh 'Hogyan szervezzük meg dolgainkat?' című beszámolójából, amely T-Mobile megbízásából készült.

Nem rendezik dolgaikat

A felmérésből az is kiderült, hogy az internetező felnőtt amerikai dolgozók negyvenkét százaléka szeretné, ha munkahelyi teendői és magánélete között jobban meg tudná találni az egyensúlyt. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ha lehetősége volna rá, és a pénz sem számítana, megbíznának-e egy személyi asszisztenst naptáruk vezetésével, telefonkönyvük rendezésével, a fontos évfordulók számontartásával, a válaszadók ötvenegy százaléka azt válaszolta, hogy inkább maga szeretné intézni ezeket az ügyeket. Annak ellenére, hogy a többségük szerint szabadidejükben saját dolgaikra sem jut elég idő.

Walsh arról is beszámolt, hogy sokaknak a felesleges papírhalmoktól, a régi ruhadaraboktól, vagy a törött alkatrészektől való megszabadulás is olyan bonyolult problémát okoz, hogy inkább együtt élnek a rendetlenséggel és elviselik az életminőségükre gyakorolt negatív hatásokat, mintsem hogy szemtől szemben megbirkózzanak a feladattal.

Elfelejtett feladatok

A megkérdezettek csaknem fele - negyvennyolc százalékuk - arról is beszámolt, hogy egy fontos megbízás miatt időnként elfelejt elvégezni egy másik, szintén fontos feladatot. E feledékenység kapcsán a férfiak és a nők közt sem volt különbség. Walsh szerint megfelelőbb eszközökkel jelentősen csökkenthető az elmulasztott teendők előfordulásának aránya, sőt, az elemző szerint a kevesebb elmulasztott feladat a házastársak közti csetepaték számát is visszaszorítaná.

A felmérés szerint a vizsgált személyek kétharmada rendelkezik mobiltelefonnal vagy más olyan eszközzel, amely az idővel való jobb gazdálkodást segíti. Walsh ugyanakkor úgy látja, az emberek ennek ellenére sem képesek jobban megszervezni teendőiket. Szerinte a hatékony, szervezett időgazdálkodás mikéntjét el kell sajátítani, erre senki sem születik.