Net

A jelszavak túlterhelik a felhasználót

2005. március 31., csütörtök 10:36

Túlterheli a vállalatok munkatársait a folyamatosan változó jelszavakkal vívott napi küzdelem, állapította meg most megjelent tanulmányában a Safenet. Az informatikai fejlesztőcég ezért inkább hardverkulcsot javasol a fejtörő helyett.

Egy jelszó az otthoni vindózra, egy a munkahelyi számítógéphez. Újabb jelszó a levelezéshez. Megint egy a könyveléshez, plusz az adatbázisszerverek, webes levelezők és a különböző fórumok hozzáférési kódjai.

A vállalatok munkatársait a jelszavak özöne, a betű- és számsorokkal való napi küzdelem egyértelműen túlterheli, állapította meg most megjelent tanulmányában a Safenet informatikai fejlesztőcég.

A vállalatok biztonságért felelős munkatársainak ijesztőek lehetnek a felmérés eredményei. A felhasználók 50 százaléka például nyíltan bevallotta, hogy felírja a jelszavait. Több mint egyharmaduk a kollégáival sem restelli közölni a kódot, írta az APA hírügynökség.

Sok jelszó, kis agykapacitás

Ennek magyarázataként a felmérés készítői egyrészt azt valószínűsítik, hogy a felhasználók túl sok jelszót kénytelenek kezelni. A megkérdezettek 47 százaléka több mint három jelszóval zsonglőrködik. Másrészt a cégek előírják, hogy évente többször cserélni kell a jelszavakat. Utóbbinak különösen Európában nagy a divatja.

Az európai felhasználóknak további rossz hírt jelentenek a jelszavak előírt formai követelményei. A Safenet szerint a komplexitás minimális szintje egyre emelkedik. Világszerte megfigyelhető, hogy terjed a nyolckarakteres, számokat és betűket vegyesen tartalmazó jelszó megkövetelése.

A felírt és továbbadott jelszavak biztonsági problémáján túl a Safenet a cégeknél jelentkező kiesést is megpróbálta felbecsülni. Ugyanis minden alkalommal, amikor egy-egy munkatárs elfelejtett jelszava miatt a rendszergazdáknak kell közbelépniük, a vállalat pénzt veszít.

A Safenet a vázolt dilemmákra természetesen azonnal és önzetlenül kínálgatja saját megoldását. A klasszikus jelszavas védelmet kétszeres ellenőrzéssel, például jelszóval és USB-kulccsal vagy smartcarddal javasolják felváltani.

Shopline

  • Világok őre
    Lukjanyenko, Szergej: Világok őre Ár: 2990 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Tövispuszta
    Kepes András: Tövispuszta Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Sztrugackij, Arkagyij - Sztrugackij, Borisz: Nyugtalanság Kedvezményes ár: 2542 Ft
  • Zorán: 34 dal Kedvezményes ár: 4076 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz