Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Indul az elektronikus tankönyvpályázat

2002.11.04. 13:00
Pályázatot ír ki az Educatio Kht. a digitális tananyagok fejlesztésének támogatására. A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. (NTK) elektronikus szerkesztőségének munkatársa szerint a program költsége 100 milliós nagyságrendűre tehető. Információnk szerint a kht.-nél most azt vizsgálják, hogy közbeszerzési, vagy egyéb pályázatot írjanak ki.
A következő két évben az Educatio Kht. szakmai irányítása mellett olyan digitális tananyagot akarnak létrehozni, amely teljes körűen felöleli a közoktatási tananyagot. A létrehozandó adatbázis célja, hogy minden elemében leképezze mind a 10 műveltségi területet és segítse az online tanulás elterjedését.

Közbeszerzés, vagy egyéb pályázat?

Az Educatio Kht.-hez közeli körökben úgy vélekedtek, hogy a közbeszerzésnek és a más típusú pályázatnak is megvannak az előnyei. Az előbbi esetében az Educatio megvásárolná a digitális tananyag közlési jogát, amely ezután a Sulinet szerverére kerülne fel.

Ha azonban hagyományos pályázatot írnak ki, a közlés jogát a nyertesek kapnák. Így a tartalom az ő szerverükről lenne elérhető. Az utóbbi esetben megfontolandó, hogy mi történik, ha esetleg csődbe jut a majdani nyertes, és a tartalom többet nem lesz elérhető a szerveréről.

Százmilliós költség

Szalay Sándor, az NTK Rt. elektronikus szerkesztőségének munkatársa lapunknak azt mondta, hogy a digitális tananyag elsősorban az internetre készül, ám az sem kizárt, hogy CD-ROM-on is hozzáférhető lesz. A szakember hozzátette: mivel egyfajta tudásbázisként működik majd, az így megjelenő tartalmakat nem kell tankönyvvé minősíteni.

Szalay szerint a program költségvonzata 100 milliós nagyságrendű lesz. Azt azonban ma még nem tudni, hogy végül is mekkora összeg áll majd rendelkezésre. Egy munkaanyag 160 millió forinttal számol. A tanulmány szerint egy tananyag elkészítése tananyagonként a következő költségeket öleli fel: az interaktív forgatókönyv elkészítése (a publikációs joggal együtt) egymillió forintra tehető. A technikai megvalósítás 3 milliót emészt fel, míg az egyéb költségek szintén egymillióra rúgnak.

Egy másik verzió szerint az összköltség elérheti a 270 millió forintot is. Az elektronikus tananyag azonban mit sem ér, ha az iskolák nem tudják elérni. Ehhez kapcsolódóan a kht.-nál nyitott laboratóriumok létrehozását tervezik, ahol a pedagógusok technikusok segítségével valósíthatják meg elképzeléseiket. Egy-egy labor létrehozásának becsült költsége 30 millió forint lehet.

Az óravázlattól az online segédanyagokig

Az interneten vagy CD-ROM-on elérhető digitális tananyag igen sokféle lesz: a tartalom óravázlat éppúgy lehet, mint valamilyen tananyaghoz kapcsolódó szimuláció. A cél az lenne, hogy minden műveltségterületet és minden iskolai évfolyamot felölelő elektronikus tananyag-adatbázis jöjjön létre. Fontos szempont a fejlesztésnél az is, hogy a tanárok tovább szerkeszthessék a tananyagokat, saját óráikhoz igazítva azokat.

A tervek szerint a létrejövő tananyag az óravázlatból indulna ki. Ehhez kapcsolódhatnának olyan linkek, amelyek az adott tananyag mélyebb megismerését teszik lehetővé. Ugyancsak tartalmazhatna a témakörhöz tartozó érdekességeket, tudományos eredményeket, amelyek színesebbé teszik az anyag feldolgozását. Úgy tudjuk, hogy a tervek szerint az interneten már fellelhető egyéb oktatási segédanyagokat is e rendszer keretei közé integrálják majd.