Natália
-3 °C
8 °C

Amerikai újmédia-szakértő Budapesten

2000.07.20. 11:48
A Pulitzer-díjnak otthont adó New York-i Columbia Egyetem újmédia központjának adjunktusa, Sreenath Sreenivasan az amerikai online újságírásról tartott előadást a budapesti Független Médiaközpontban. A professzor felvázolta az újmédia és a benne dolgozók múltját és jövőjét, érintve a működő online hirdetési modellek, az interneten felnövekvő mostani generáció és az internetes újságírói etika kérdéseit is.
Sreenath Sreenivasan
A Columbia Egyetem újmédia tanszékének adjunktusa, Sreenath Sreenivasan az amerikai online újságírás hagyományairól és jövőjéről tartott előadást szerdán a budapesti Független Médiaközpontban. Az újmédia központnak otthont adó New York-i egyetem újságíró tanszékét Joseph Pulitzer alapította 1912-ben, miután a Harvard és Yale egyetemek visszautasították felajánlását. Bár a Pulitzer-díjnak egyelőre nincs internetes szekciója, az egyetemen hat éve működő újmédia szak - mely így nagyjából egyidős a webbel - máris komoly presztízzsel bír a szakmában. Az indiai származású Sreenivasan nem csak oktatója, de elkötelezett alkalmazója is az újmédiának: naponta mintegy 250 e-mailt küld.

Az internet hőskora

Sreenivasan szerint az újmédia fejlődése, és az újságírókhoz való viszonya három szakaszra osztható. Eleinte az ,,internet" varázsszóként működött: kevesen ismerték, emiatt Sreenivasan szerint ,,ha le tudtad betűzni, hogy HTML, megkaptad az állást." Az egyetem újmédia tanszékén végző első évfolyam mind a negyven diákja azonnal jól fizető állást kapott. Akkoriban nem nagyon készült még eredeti tartalom az online lapok számára, egyszerűen a papír újságok tartalmát lapátolták fel a netre.

A dot.com forradalom

A második szakaszban létrejöttek és sikeressé váltak a saját tartalmat kínáló internetes lapok, például a Microsoft tulajdonában levő Salon.com, a Cnet.com számítástechnikai hírlap és a Slate.com magazin. Ide számítható az ABPNews.com bűnügyi híroldal és a Beliefnet.com vallási magazin is, melyek a professzor szerint rábukkantak egy-egy kiaknázatlan területre és arról tudósítottak, komoly nézettségre téve szert. Megindult az újságírók áramlása a hagyományos médiából az internetes újságok felé, amely teljesen felborította a szakma hagyományos hierachikus fejlődését. Míg korábban a tudósítók vidéki lapoknál kezdtek, és csak néhány éves gyakorlat után kerültek nagyobb lapokhoz, nagyvárosokba, addig most mindenhol lyukak jelentkeztek a ranglétrákon, amelyeket sok esetben még az újságírók ,,előreléptetésével" sem sikerült betölteni.

Tőzsdekrach

Ez az aranykor az idei év elején ért véget, amikor csökkenni kezdett az internetes cégek tőzsdei árfolyama. Az addig vadul költekező újmédia cégek hirtelen spórolásra és munkatársaik elbocsátására kényszerültek. A Salon.com dolgozói 10 százalékának mondott fel, az ABPNews.com pedig egészen csődbe ment, és mind a 140 alkalmazottját elbocsátotta. Azok, akik eleinte szkeptikusan viszonyultak az újmédiához, idegenkedtek tőle, a tőzsde zuhanásában saját véleményük igazolását látták. Sreenivasan szerint ezeknek az embereknek nincs teljesen igazuk: a mostani fiatalok nagyrészt az internetről szerzik információikat.

A hír ingyen van

Az interneten felnövő új generáció a professzor szerint nem vesz újságot és nem nézi a tévék esti hírműsorait. Míg a korábbi nemzedékek megszokták, hogy az újságoknak, a tévének előfizetési díja van, a mostani fiatalok számára az információ, a hír alapvető tulajdonsága az, hogy ingyenes.

Nem működik az előfizetés

Az újmédia orgánumainak a fentieknek megfelelően kell majd bevételeiket strukturálniuk. Sreenivasan szerint az előfizetési díjat szedő online Wall Street Journal példáját több más újság is követte, ám csúfosan megbuktak. A New York Times kezdetben havi 25 dollárt kért az internetes kiadásért, és fizetős volt a Slate.com és a TheStreet.com pénzügyi oldal is. Az olvasók azonban nem akartak előfizetni, a lapok pedig rájöttek, hogy az előfizetési díjaknál fontosabb számukra a nézettség. A professzor szerint az online Wall Street Journal fizetési modelljének sikere több tényezőnek tudható be. Egyrészt egy pénzügyi kiadványról van szó, így az előfizetés díja költségként elszámolható. Másrészt az előfizetés éves díja 59 dollár, a papírkiadás előfizetőinek pedig csak 29 dollár - úgy tűnik, ennyit megér az üzletembereknek. Ráadásul az internetes kiadás nem veszi el a papírújság előfizetőit, az online előfizetők nagyrésze a papírkiadást is járatja.

Új hirdetési technikák

A Wall Street Journal azonban a professzor szerint egyedi eset: az előfizetős lapmodellek általános kudarca jól mutatja, hogy a hagyományos bevételi források nem működnek az interneten. De nem működnek a kiváltásukra kitalált hirdetési modellek sem: az internetezők ugyanis nem kattintanak rá a szalaghirdetésekre. A marketingesek és a lapok új módszerekkel próbálkoznak. Az MNSBC rovatait például különböző cégek szponzorálják, a Technology rovat fejlécén például ott a felirat: Sponsored by Agilent Technologies. A Forbes.com pedig oldalai jobb szélére, az eddig kihasználatlanul maradt felületre helyezi hirdetéseit.

Etikai kérdések

Sreenivasan szerint az újmédiában dolgozó újságírók hasonló problémákkal szembesülnek, mint a múlt század elején, az éledő napilapoknál dolgozó újságíróknak. Az egyik legégetőbb kérdés például a lap tartalmának és a hirdetéseknek az elkülönítése. A bulvárlapok rendszeresen közölnek fizetett PR-cikkeket, azok reklámjellegének megjelölése nélkül. Itthon az ilyen cikkeket alul (X) jelöli, az Egyesült Államokban pedig inkább a tévében, tájékoztató főcímmel ellátva jelennek meg az ilyen, ,,infomercial" néven ismert anyagok. A kérdés tehát egyszerűnek tűnik: a designban is jelezni kell, hogy reklámról van szó, vagy saját tartalomról.

Reklámozni vagy informálni?

Az interneten azonban a kérdés bonyolultabb vonatkozása is megjelenik, a kereskedelmi oldalakra mutató linkek formájában. Mint a professzor elmondta, a New York Times-t rengeteg támadás érte, miután könyvkritika rovatába a Barnes & Noble online áruházába mutató linkeket helyezett, ahol rögtön meg lehetett vásárolni a szóban forgó művet. Mivel a lap százalékot kap az eladások után, felmerült annak a kérdése, hogy vajon ezentúl is olyan könyörtelen kritikákat közöl-e a lap, vagy hajlamos az árult könyveket dicsérni? Sreenivasan azon kérdésére, hogy vajon idehaza léteznek-e ilyen oldalak, többek az Origót és a Fókusz Online könyváruházat említették.

Kell a helyreigazítás

Az előadás második felében Sreenivasan a magyar újságírókkal beszélgetett az újmédia egyéb szakmai kérdéseiről, például a helyreigazítás szükségességéről. A professzor szerint két markánsan eltérő álláspont létezik a kérdésben, az egyik szerint az internet lényege a folytonos változás, a cikkek hibáit így minden külön értesítés nélkül ki lehet javítani. A másik oldal gyakorlata szerint a helyreigazítás az érintett cikk tetejére kerül, egy keretbe, továbbá megjelenik egy külön oldalon is, amely a helyreigazítások listáját tartalmazza. A magyar újmédiában egyelőre ismeretlen a helyreigazítás fogalma, bár a résztvevők jobbára egyetértettek szükségességében. A professzor szerint lényeges, hogy minden online lap tegye közzé helyreigazítási gyakorlatának leírását.