Vilma
-8 °C
3 °C

Magyar cég a Szilíciumvölgyben

2001.07.10. 17:22
A kaliforniai Szilíciumvölgyben bejegyzett Mindmaker Inc.-et egy magyar állampolgár, Király József alapította 1996 februárjában. A cég a mesterséges intelligencia technológia és kapcsolódó termékek fejlesztésére alakult. Néhány hete a magyar nyelvű adókat tömörítő VilágRádió kapcsán lehetett a cégről hallani.
A Mindmaker Inc. 1997-ben hozta létre budapesti leányvállalatát, majd 1998-ban megvásárolta a Cygron Kft.-t, amely szegedi telephellyel adatbányászati és döntéstámogató rendszereket fejleszt.

A magyarországi Mindmaker a cégcsoporton belül a gépi tanulással, beszédszintézissel, intelligens asszisztensek, továbbá internetes technológiák és termékek fejlesztésével foglalkozik.

Világrádió
A Magyar Internet VilágRádió Hálózat deklarált célja, hogy elősegítse a hazai és a világban szétszórtan élő magyar hallgatók szórakoztatását és hiteles tájékoztatását. Minden magyar nyelvű rádió csatlakozhat a hálózathoz, az egyetlen feltétel, hogy csak jogba nem ütköző tartalmat adhatnak.

A rendszerben jelenleg 16 rádióadó hallgatható, és több mint 40 rádióadó írta alá a csatlakozási szerződést. A március közepén indult kísérleti adás kezdete óta több mint 25 ezren töltötték le a lejátszó programot.

A Mindmaker cégcsoport mára magyarországi leányvállalatain kívül Szingapúrban két, Angliában három leányvállalatot hozott létre. A cégcsoportban körülbelül 160 alkalmazott dolgozik, ennek több mint fele Magyarországon - - mondta el az Indexnek Király József, a cég tulajdonos-vezérigazgatója.

A Mindmaker technológiája és termékei széles skálát fognak át a beszédfelismerés, beszédszintézis, természetes nyelvfeldolgozás, gépi tanulás, adatbányászat, képfeldolgozás és internetes kommunikáció területén.

Két cég, átfedő tulajdonosi kör

Király József 1999-ben alapította a kifejezetten internetes rádiózással és tévézéssel foglalkozó ChainCast Inc.-et. A szabadalmaztatott Chaincast technológia prototípusát az egyébként egymástól független két cég közötti együttműködés keretében a budapesti Mindmaker Kft. fejlesztette ki. A Mindmaker Kft. a Magyar Internet Világrádió létrehozója is.

A két egymástól független cégben egyébként ugyanazok a beruházók is. A stratégiai partnerek közül Király József a szingapúri Creative Technologiest és az InnoMediát emelte ki. Mind a két cég a beruházáson kívül fontos üzleti partner is.

Király József nem 'hazajött' a cégével, inkább úgy fogalmaz, hogy egy magyar cég ma a világ kulcsfontosságú helyein, a kaliforniai Szilíciumvölgyben, Angliában, Szingapúrban és Magyarországon is otthon van.

A cégcsoporton belül a budapesti Mindmaker Kft. játssza a kulcsszerepet a kutatás és fejlesztés területén. Az angliai leányvállalatok szintén jelentős szerepet játszanak a beszédfelismerés és gépi nyelvfeldolgozás technológia fejlesztésének területén - mondta Király József.

Díjeső

A Mindmaker cégcsoportról nem sokat lehetett korábban Magyarországon hallani, pedig voltak nagyon látványos hazai fejlesztési eredmények. Például 1998-ban a budapesti csapat által fejlesztett intelligens asszisztens termék elnyerte a Smithsonian díjat, és beválasztották a washingtoni Smithsonian múzeum állandó gyűjteményébe.

Hasonlóképpen 1999 őszén a Cygronnál fejlesztett DataScope Las Vegasban elnyerte a világ egyik legrangosabb számítástechnikai elismerését, a Best of Comdex Díjat. Az idén a Budapesten fejlesztett angol nyelvű beszédszintetizátor termék kapott nagydíjat az Avios beszédtechnológiával foglakozó konferencián és kiállításon. A cégnek ezeken kívül számos terméke van, ezek között a Magyar Internet Világrádió érthetően a legismertebb.

Világjelenlét magyar fejlesztőkkel

Jelenleg a megrendelések zöme Amerikából és a Távol-Keletről érkezik. A MIndmaker jelenleg építi ki értékesítési hálózatát. A következő egy évben mintegy 10 millió dollár árbevételre számithatnak - mondta el Király József. Magyarország most fejlesztőbázisként vállal szerepet, itt jelenleg nincs számottevő értékesítés.

A beszédfelismerést támogató eljárások területén korábban számos partnerrel dolgozott együtt a Mindmaker. Ezek között a legjelentősebb a belgiumi L&H volt, de mára mind a beszédfelismerés, mind a beszédszintézis területén saját technológiával rendelkezik a cég - mondta el Király József az Indexnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!