Net

Webes favoritok: tárhely és üzenetküldés

Csak-a-web projekt - 2. rész

2006. május 26., péntek 12:00

Néhány napja asztali szoftvereinket kukába húztuk, és azóta kizárólag webes alkalmazásokkal dolgozunk. Hamarosan kiderül, hogy meddig lehet kibírni szoftverek nélkül, addig is nézzük, hogy olvasóink miket ajánlottak.

Jeleztük, hogy a webes környezetben nagyon nehezen megoldható például a zenehallgatás: ha kiiktatjuk az összes asztali lejátszót, nem sok lehetőségünk marad. Nagyon sok olvasónk ajánlotta a Pandorát. Ez a zenei szájt azt tudja, hogy megadunk neki egy előadót vagy zeneszámot és automatikusan összeválogatja nekünk a hasonló stílusú zenéket egy saját rádióállomásba. A webrádiózást forradalmasító szolgáltatás használatához nem kell asztali program (sem Winamp, sem WMP), így tökéletesen illeszkedik a projektünkbe. Nagyon meg is szerettük, úgyhogy: köszönet érte. Más olvasóink webrádiókat ajánlottak, melyek sajnos általában Winamp- vagy WMP-igényesek, de persze a Pandorát annyira megkedveltük, hogy végül megmaradtunk ennél. (Emellett megpróbálkoztunk még az EyeOS beépített médialejátszójával is, mely elvileg a feltöltött médiafájlokat képes lejátszani, de nem jártunk sikerrel.)

Üzenetküldés a hálón

Az instant üzenetküldés megoldható weben. Előző cikkünkben a Meebo-t és az e-Messengert ajánlottuk. Ez a két webes alkalmazás kiváló azoknak, akik egyszerre több IM-be is szeretnének bejelentkezni. Viszont mi amúgy is a Gmailre vezettük át a levelezésünket, így a Gmailbe integrált Chatet (GTalkot) használjuk instant üzenetküldésre. Emellett azonban sok ismerősünk használ MSN Messengert, s ezért volt nagyon hasznos, hogy sok olvasónk beküldte nekünk ennek az asztali szoftvernek a webes megfelelőjét, a Web Messengert. Egy másik olvasónk ezt még megfejelte az ICQ webes változatával: az ICQ2Go-val. Kaptunk olvasói ajánlatot webes multi-IM-re is. Ez pedig a Mail2Web, mely - a Meebóhoz hasonlóan - támogatja az MSN, AOL, Yahoo és ICQ üzenetküldőjét is.

Iroda a weben

A magyar weboffice
Úgy tudjuk, a jelenlegi webes irodai alkalmazásaik mellett májustól már saját social network is lesz az InNeOO-n. Emellett pedig egy kreditrendszerrel is készülnek: a meghívóküldésért, véleményezésért és saját weboldal létrehozásáért lehet pontokat kapni, vagyis mostanában inkább a közösségi netezésre fokuszál a fejlesztői csoport. A különböző online szolgáltatások a felhasználó számára a profiloldalon, füles rendszerben jelennek meg: vagyis könnyedén lehet navigálni a szövegszerkesztő, a levelező, a közösségépítő vagy épp a webes total commander között.

A webes irodai alkalmazások közül említésre méltó a Zoho, mely online szövegszerkesztővel, táblázatkezelővel, to-do listával, virtual office-szal és chatklienssel is rendelkezik. Vagyis ez egy komplett webes office-csomag. Lévén magyar fejlesztésről van szó, ezért kiemelten fontosnak tartjuk megemlíteni az INNEOO-t, mely a hagyományos irodai alkalmazások mellett mailboxot, weboldal-készítőt és hamarosan kapcsolatépítő szolgáltatást is ajánl ingyen és bérmentve. (Ezzel kapcsolatban van néhány információnk, amit a keretes anyagban olvashatnak.)

A webes szövegszerkesztőkre is kaptunk néhány klassz tippet. Ilyen például a WriteBoard, mely bár sokkal kevesebbet tud, mint mondjuk a Writely, gyors és egyszerű online szövegszerkesztésre azért megfelel. Az általunk ajánlott iRows és NumSum mellett egy olvasónk ajánlotta az EditGrid online táblázatkezelőt is. Ez a "webes excel" legalább olyan jó, mint az általunk használt iRows. Majdnem el is csábultunk, de végül erősebbnek bizonyult a szokás hatalma.

A webes prezentációkészítők még nem tökéletesek. Olvasóink ajánlották a SoapBX-et és az AjaxSketch-t. Mindkettő használható, ügyes eszközökkel felturbózott webes prezentációkészítő. Többen is ajánlották a magyar Shakert, amit sajnos azért kellett diszkvalifikálnunk, mert fizetni kell a használatért. És mi most kizárólag az ingyenes szoftvereket szeretjük.

A weben éléshez nem árt, ha van webes kezelőfelülettel rendelkező ftp-hozzáférésünk. Persze van ennek sokkal egyszerűbb módja is, mindenesetre mindenki számára érthető és könnyen kezelhető mondjuk a Net2ftp, a Web2ftp vagy a Surftp is.

Gigabájtok a weben

Sok olvasónk javasolta, hogy Gmail postafiókunkat használjuk tárhelyként, ami roppant kézenfekvő megoldás. Linux alatt néhány aprócska szoftver telepítése után meghajtóként lehet becsatolni a Gmailt, más rendszeren egy Firefox-kiterjesztéssel lehet egyszerűbbé tenni a fájlkezelést. A feltöltött fájlok emailként jelennek meg, és egy szűrővel egyszerűen elkülöníthetők a levelektől. Persze ez nem igazi webtárhely, és van néhány hátránya: a fájlok legfeljebb tíz megabájtosak lehetnek, és egyáltalán nem biztos, hogy egy webkávézóban engedélyezik a kiegészítők telepítését.

Több szempontból is megtetszett a StreamLoad.com webtárhely: huszonöt gigabájtot tölthetünk föl, mappákba lehet rendezni a fájlokat. Az ingyenes változat hátránya, hogy bár hatalmas fájlok is felrakhatók, leszedni legfeljebb tíz megabájtos fájlokat lehet, és havonta összesen csak száz megabájtot lehet leszedni. Egy gigabájtos tárhelyet kínál a böngészőbe is beépíthető Esnips.com, két gigabájtos a Mozy.com, de a használatához le kell tölteni egy szoftvert, amely csak Windows alatt működik. Magyarországon a Freeweb.hu erősíti a kínálatot öt gigabájttal.

Weblevelek

Szinte mindegyik internetes cégnek van valamilyen webes levelezője, ezért csak egy érdekességről számolunk be. A Laszlomail kipróbálását értelemszerűen a Lászlóknak javasoljuk, hiszen nekik elég a családnevüket beírni a "@laszlomail.com" elé. Már a regisztrációnál látványos képhatások láthatók, és kezelőfelülete is gyönyörű, átlátható. Legfőbb hibája, hogy csak kétszázötven megabájtos a tárhelye, ami igen gyorsan megtelik, ezért ikább maradunk a sokfunkciós Gmailnél. A különös nevű levelező mögött egyébként a Laszlo Systems áll, amely az OpenLaszlo platform kifejlesztéséről híres. Ezen a platformon xml alapú webes alkalmazásokat és szolgáltatásokat lehet kifejleszteni. Ezt használja többek között az EarthLink és a Yahoo is.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!