Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A 'blog' az év szava

2004.12.02. 13:04
Kapcsolódó cikkek (1)
A "blog" szó meghatározására kerestek rá idén a legtöbben a tekintélyes egynyelvű angol szótár, a Merriam-Webster online verziójában, jelentették be a szerkesztők. A tíz legnépszerűbb - vagyis legismeretlenebb - szó listájára felkerült többek között a "hurricane" (hurrikán) és a "cicada" (kabóca) is.
A szótárazók körében is hódít az új média: 2004-ben a Merriam-Webster site-ján a legtöbben a "blog" jelentésére voltak kíváncsiak. A szó a "weblog"-ból rövidült, jelentése pedig a szótár szerkesztői szerint "olyan website, amely a szerző reflexióival, kommentárjával és gyakran hivatkozásaival ellátott online naplót tartalmaz".

A Merriam-Webster készítői, akik az egyes szavak előfordulásának gyakoriságát viszonylag nagy súllyal veszik figyelembe az új szócikkek felvételénél, a szótár online változataiba már év közben felvették a "blog" szót, és azt a 2005-ös nyomtatott kiadásban is szerepeltetni fogják. A netes verzióban a szó keletkezését egyébként 1999-re datálják; öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a "blog" bebizonyítsa létjogosultságát.

Olvasnak, jelölnek, válogatnak

A Merriam-Webster sikerlistája
1. blog (webnapló)
2. incumbent (hivatalban levõ)
3. electoral (választási)
4. insurgent (lázadó)
5. hurricane (hurrikán)
6. cicada (kabóca)
7. peloton (üldözõ boly)
8. partisan (partizán; pártos)
9. sovereignity (szuverenitás)
10. defenestration (defenesztráció)
A Merriam-Webster szerkesztői naponta 1-2 órát töltenek újságok, könyvek és elektronikus kiadványok olvasgatásával. Az általuk "olvasás-jelölés"-nek nevezett tevékenység abból áll, hogy úgynevezett citációs jegyzékbe veszik a felbukkanó új szavakat, a már létező szavak jelentésmódosulásait, a különbözőképpen írt variációkat és természetesen a szövegkörnyezetet. A készítők által 1880 óta összegyűjtött szavak jegyzéke, az úgynevezett korpusz mára 70 millió tételből áll. Ahhoz azonban, hogy egy szó a korpuszból a szótárba kerüljön, számos feltételnek teljesülnie kell: a Webster's Third New International Dictionary például összesen 476 000 szócikket tartalmaz.

Történelmet írnak a szótárazók

Az idei tízes sikerlista többi szava már bizonyított, hiszen mindegyikük szerepel a Merriam-Websterben. A lista érdekessége ugyanakkor, hogy kiderül belőle: az angol nyelv szerelmesei idén leginkább a politika, a háború, a szokatlan természeti jelenségek és a sport iránt érdeklődtek.

Valószínűleg az idei amerikai elnökválasztásnak tulajdonítható, hogy a második és harmadik helyen olyan szavak állnak, mint az "incumbent" (hivatalban levő) és az "electoral" (választási). Az "insurgent" (felkelő; lázadó) és a "sovereignity" (szuverenitás) nyilván az iraki háború eseményei iránti érdeklődésnek köszönheti negyedik, illetve kilencedik helyezését. Mindkét kategóriába besorolható ugyanakkor a nyolcadik helyezett "partisan", ami az angolban egyszerre jelent "partizán"-t és "pártos"-t.

Tuskó Hopkins és a Tour de France

Google-találatok a Webster sikerszavaira
1. blog - 129 000 000
2. hurricane - 11 700 000
3. electoral 10 400 000
4. incumbent - 3 770 000
5. partisan - 3 520 000
6. insurgent - 1 040 000
7. peloton - 486 000
8. cicada - 472 000
9. defenestration 51 600
10. sovereignity - 34 200
Az egyre népszerűbb országúti kerékpáros versenyeknek tudható be a "peloton" hetedik helye - a szó Rejtő Jenőnél még idegenlégiósok csoportját jelentette, a Merriam-Webster által 1951-re datált jelentésbővülése óta viszont a bringások "tömött csoport"-ja; "üldöző boly" értelemben is használatos. Az ötödik "hurricane" (hurrikán) és a hatodik "cicada" (kabóca) pedig gyaníthatóan az Egyesült Államokat és környékét sújtó viharoknak, illetve az idei év természettudományos szenzációjának, a 17 évente bekövetkező kabócainváziónak köszönheti népszerűségét.

Megmagyarázhatatlannak tűnik viszont a "defenestration" előkelő tizedik helyezése. A szó "személy vagy tárgy ablakon való kidobásá"-t jelenti, és a középkori Prágában alkalmazták előszeretettel az ellenség likvidálására. (Egyes források szerint 1948-ban Jan Masaryk csehszlovák külügyminisztert is ilyen módszerrel tették el láb alól). Az utolsó hírhedt - bár szerencsésen végződött - defenesztrációra 2002 novemberében került sor, amikor Michael Jackson egy berlini szálloda ablakából lógatta ki gyermekét.

Nem minden a gyakoriság

Bár a szótárkészítők nem közöltek számadatokat, a tízes lista szavainak előfordulási gyakoriságát tekintve a neten ugyanúgy a "blog" vezet, mint a Merriam-Websternél: a Google 129 millió találatot hoz a szóra, ami nagyságrenddel több, mint a második helyezett "hurricane" 11 millió találata, a sereghajtó "sovereignity"-re adott 34 200 találatról már nem is beszélve.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.