Natália
-3 °C
8 °C

Kémkedik a Windows Live

2005.12.12. 14:30
Nagyon pontosan meg tudja határozni földrajzi helyzetünket a Microsoft Windows Live online szolgáltatás, és az összegyűjtött adatokat a hatóságok is megnézhetik majd.

Helyhez kötött keresőszolgáltatást indított a Microsoft, amely meg tudja mondani, hogy hol van a közelben bankfiók, fagyizó vagy posta, és egy térkép segítségével oda is vezet. Ehhez igen pontos földrajzi koordinátákra van szükség, másképp nem működne, de az ilyesfajta helymeghatározással van egy aprócska gond: a naiv internetezők millió észre sem veszik, hogy egy óriáscég szembogarába kerültek.

Együttműködő nagy tesó

A korábbi helymeghatározó technikák, mint például az Intel PlaceLab, egyetlen bitnyi információt sem szivárogtatnak ki, írja az Inquirer brit lap, az új Voleware azonban könnyen hozzáférhető formátumban tárolja az adatokat, azaz a hatóságok elkérhetik azokat a Microsofttól.

Bár a Windows Live Local licencfeltétele szerint a begyűjtött adatokat alapvetően a szolgáltatás javítására használják föl, az írás azt is megemlíti, hogy a rendőröknek is bármilyen információt odaadnak, ha a Microsoft egy alkalmazottjának, ügyfelének, vagy bármilyen más embernek a személyes biztonsága miatt a hatóságnak éppen erre van szüksége.

Nemzetközi hálózat

Egyelőre csak néhány amerikai nagyváros - New York, Los Angeles, San Francisco, Boston, Seattle és Las Vegas - környékén működik a szolgáltatás béta változata, de így is az Egyesült Államok lakosságának a negyede használhatja. A Vole licence egyébként mindegyik olyan országban érvényes, ahol a Microsoftnak van valamilyen képviselete.