Vilma
-8 °C
3 °C

Szélessávon ad a BBC

2005.05.19. 09:15
A brit közszolgálati műsorszolgáltató szeptembertől ötezer háztartásban teszteli az interaktív digitális adástechnikát. Az ingyenesen letöltött, másolásvédett műsorok egy hét után törlődnek a tévéhez csatlakoztatandó dobozka merevlemezéről.

A BBC technológiai és újmédia igazgatója, Ashley Highfield által bejelentett IMP (interactive media player) kipróbálásában résztvevők először 190 órányi televízió- és 310 órányi rádióműsorhoz, illetve pár egész estés moziból válogathatnak. Emellett Creative Archive néven közte adják a televízió archívumát.

Highfield kifejezte reményét, miszerint a szélessávú adás olyan fontos televíziós sikertörténet lesz, mint amilyen az Apple iPod a digitális zene világában.

Aki tud, konvergál

A BBC fejlesztése a tévé-internet konvergencia és egybeolvadás körüli fokozódó serénykedésben próbál lépéselőnyhöz jutni.

Jól rádiózás
A BBC korábban indult digitális rádióadása, amely az IMP-hez hasonló technológiát használ, ugyancsak értékes milliókkal ugrasztott a hallgatottságot ábrázoló csíkon. A népszerűbb adásokat legalább annyian meghallgatják a neten, archivált formában, mint élőben.
A brit állami műsorszolgáltató költséges kísérletével párhuzamosan távközlési nagyvállalatok, mint a British Telecom vagy a France Telecom ugyancsak internettelevíziós technikákat fejlesztenek, miközben egy HomeChoice nevű cégtől London környékén már jelenleg is rendelhető ilyen szolgáltatás. A tengeren túlon ugyancsak hasonló eredménnyel kecsegtető videokeresőket fejleszt a Google és a Yahoo internetvállalat.

Az IMP bejelentése emellett egybeesik azzal az érdekes fejleménnyel, hogy a BBC nemrégiben felújított klasszikus sci-fijét, a Doctor Who-t az első adás előtt már le lehetett tölteni a BitTorrent fájlcserélőn.

Highfield rámutatott, hogy Nagy-Britannia hétmillió szélessávú internetelőfizetőjét valószínűleg zavarja, hogy nincs tartalom azok számára, akik nem kívánnak a zene- és filmipari inkvizíció célpontjává válni.

Dobozkák harca a tévé körül

A kereskedelmi Sky szolgáltatásával szemben az IMP használóinak nem kell előjegyezniük a műsorokat, hanem a napjaink népszerű peer-to-peer technikáján alapuló rendszerben automatikusan egymástól töltik le azokat.

A beépített másolásvédelem azt hivatott megakadályozni, hogy a műsorokat rögzítsék, az adást egy hét után törli a háttértárról a készülék.

A brit kereskedlemi tévék korábban félelmüknek adtak hangot, hogy a BBC technikai újítása tönkreteszi üzletüket. A BBC egyébként szeptembertől decemberig tartó kísérletéből azt szeretné megtudni, hogy miként szerepel a program gazdaságilag, illetve ezzel összefüggésben, hogy mit szeretnek az emberek.