Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Csúcstelefonokat mutatott be a HTC

2010.09.15. 17:20
A Desire HD-t és a Desire Z-t mutatta be a HTC Londonban, az új mobilokat jövő hónaptól lehet megvásárolni, de nem Magyarországon. Ezen kívül még bemutatták az új Sense-t is, mellyel még jobban személyre szabhatóak az androidos telefonok, mint eddig. Ez viszont nem lesz elérhető a régebbi HTC telefonokra.

A HTC vezető szerepet tölt be ma az okostelefon-piacon, a top 4-ben van – jelentette be Peter Chou, a HTC vezérigazgatója. Az utóbbi időben azt szerették volna elérni, hogy a HTC-re mint márkára tekintsenek és ezt tavaly sikerült is megvalósítani. A mérföldkő a Hero volt, a Sense rendszerrel. A Sense tulajdonképpen átalakítja az Androidot, többet ad a felhasználónak a sima operációs rendszernél.

A HTC szerdán bemutatta a Sense legújabb verzióját. John Wang marketingigazgató szerint ezzel sokkal személyre szabhatóbb lesz a telefon. Az újítások között van a megváltozott emailfelület, mely több fiókot tud egyszerre kezelni. Lett egy olyan alkalmazás is, a VIP, mely a Google Priority Inboxához hasonlít, vagyis kiválogatja a fontosabb leveleket és a kijelző tetejére helyezi.

Fényképek feltöltésénél már a telefonban fel tudjuk tagelni a képen szereplőket, mielőtt még feltöltjük a Facebookra.

Könnyen összeköthető a laptopunkkal, vagyis bármit csinálunk a gépünkön, azt láthatjuk a HTC-s telefonunkon is. A HTC Sense honlapján még ennél is többet tehetünk, magunk alakíthatjuk ki, milyen legyen a telefonunk – sokkal inkább, mint eddig. A honlapon még egy fontos funkció van: az okostelefonokban nagyon sok személyes adat található. Ha ellopják, tolvajok kezébe kerülhetnek fotóink, jelszavaink. Ezentúl a HTC Sense honlapján egy gombnyomással az összes adatot törölhetjük, ha ellopják a telefont.

Arra nem tudtak válaszolni, hogy a régebbi készülékekre (Hero, Desire) mikor lesz elérhető az új Sense, néhány újítás lehet, hogy elérhető lesz azokon is. Pavel Orlinski azt bizonygatta, hogy nem akarják cserben hagyni régebbi felhasználóikat. A jövőre és a piacról való kérdésekre azonban nem válaszolt a szóvivő.

Két új telefon

Két új csúcskategóriás készüléket is bemutatott a HTC Londonban, ezek a Desire HD és a Desire Z. A két új telefon hasonlóan néz ki, mint a Desire, de a műanyag helyett most alumíniumot használtak a készülékek elő- és hátlapjához, így ellenállóbb lesz.

A HTC Desire HD legfeltűnőbb újítása a sokkal nagyobb, 4,3 inches kijelző, emiatt a készülék is nagyobb, 123x68x11,8 mm és 164 gramm nehéz. A mobil 1 GHz-es 8255 Snapdragon processzorral jön. Nyolc megapixeles kamerájával képes lesz 720p HD videókat is felvenni. A készüléknek 768 MB memóriája lesz, és 1,5 GB belső memóriája, de ez bővíthető microSD-vel.

A HTC Desire Z-nek kihúzható qwerty billentyűzete van, emiatt vastagabb és nehezebb is, mint a Desire: 119x60,4x14,16 mm a nagysága és 180 gramm a súlya. A kamerája ennek 5 megapixeles, ezzel is fel lehet venni 720p-s videókat. A készüléknek 800 MHz-es Qualcomm 7230 processzora van. Ennek is 1,5 GB-os a belső memóriája és ez is bővíthető microSD-kártyával. A Z kijelzője 3,7 inches.

A kötelező elemek, mint a Bluetooth, wifi, micro-USB, 3,5 m stereo jack nem hiányzik egyik készülékből sem.