Huba
17 °C
33 °C

Élő adás a Marsról

2009.03.14. 22:10 Módosítva: 2009-03-14 22:16:11
Egyre okosabb a Föld mellett vörös bolygószomszédunkat is bemutató Google-alkalmazás, a Google Earth: most új Mars-képek, előre rögzített idegenvezetés és régi térképek kerültek bele.

Nemrég jelent meg a Google Earth jelentős frissítésen átesett legújabb változata, az 5.0-ás verzió, amelyben a Marsra kíváncsiak is fontos újdonságokat találhattak, de egy újabb frissítéssel most még több funkció került a népszerű szolgáltatásba – írja az ITcafé.

A Google pénteken jelentette be, hogy új lehetőségekkel bővítették a Google Earth-ből is elérhető Google Mars alkalmazást. A három újítás közül a legfontosabb, hogy bekerültek a Mars Odyssey műhold THEMIS (Thermal Emission Imaging System) nevű eszközének, valamint a Mars Reconnaissance Orbiter szondának a képei a programba, így a kutatók által folyamatosan kapott felvételeket már nemcsak a projektek honlapján, hanem a Google Marsban is meg lehet tekinteni a megfelelő réteg bekapcsolása után.

49149 victoriacrater

A másik fontos változás, hogy több régi térképet is beépítettek, így például Giovanni Schiaparelli csillagász 19. századi munkáját. A bejelentés dátuma is a tudóshoz kötődik, március 14-én van az 1835-ben született Schiaparelli születésnapja.

49149 schiaparelli

A harmadik komoly frissítés, hogy az érdeklődők részt vehetnek előre felvett, magyarázatokkal ellátott Mars-túrákon, csak rá kell kattintanunk a Gallery menüben valamelyik túrára, és máris szakszerű bemutatót láthatunk bolygószomszédunkról.

Az új Google Earth-t innen lehet letölteni, az alkalmazással most ismerkedők ezen a weboldalon találnak részletes bemutatót a szolgáltatásról.