Ötezer forint is lehet az ingyenes Windows 7
A vistás konfigurációkat vásárlók június végétől itthon is kihasználhatják az operációs rendszer frissítését lehetővé tévő programot. A váltásnak azonban vannak költségei.
Már hónapokkal ezelőtt kiszivárogtak annak a Microsoft-akciónak a részletei, amely ingyenesen biztosítja a június vége után a Windows Vista bizonyos kiadásaival forgalmazott új számítógépet vásárlóknak a frissítés lehetőségét a Windows 7-re, miután az új operációs rendszer október 22-én megjelenik. A hivatalosan Windows 7 Upgrade Option Program névre keresztelt kezdeményezés nem titkolt célja, hogy garantálja a pc-gyártók forgalmának szinten tartását, várható volt ugyanis, hogy sokan – és nem csak a magánfelhasználók – az új operációs rendszer premierje utánra halasztják a tervezett pc-vásárlásokat. Pár éve hasonló akcióval segítette ki a Microsoft az OEM-partnereit a Vista kiadását megelőzően is – írja az IT café.
A cég a Windows 7 esetében a lehetőséget globálisan biztosítja, de az egyes gyártók saját hatáskörben döntenek arról, hogy mely országokban, milyen határidővel és kondíciókkal indítják el a programot – mondta Szelthafner Zoltán, a Microsoft Magyarország Windows-üzletágának vezetője. Noha a vállalatok hivatalosan nem nyilatkoznak a programról annak június 26-i kezdete előtt, az IT café úgy értesült, Magyarországon az összes jelentős pc-gyártónál elérhető lesz a frissítési lehetőség, de a lebonyolítás módjában lehetnek kisebb különbségek. Többek között abban, hogy a közvetlen forgalmazók – amelyek egyébként térítésmentesen jutnak az upgrade-licencekhez – miként terhelik rá a vásárlókra a Windows 7-et tartalmazó lemez csomagolásának és postázásának költségét. Elképzelhető, hogy az összeget beleépítik az akcióban részt vevő konfigurációk árába, de valószínűbb, hogy kifizettetik a frissítést kérő vásárlókkal. Egyértelműen ez a megoldás a méltányosabb, hiszen azokat nem sújtja többletköltséggel, akik valamilyen oknál fogva nem akarnak élni az opcióval.
A lap értesülései szerint csomagolási és postaköltség címén a gyártók átlagosan és áfa nélkül körülbelül 20 eurót fognak felszámítani, azaz a vásárlóknak az ingyenes Windows 7 frissítés nagyjából ennyibe (körülbelül 5600 forintba) fog kerülni. Lehetnek eltérések abban is, hogy az egyes pc-gyártók mely modellek esetében teszik elérhetővé az opciót. Lesz olyan cég, amely a megfelelő Vista-változattal forgalmazott összes megvásárolható gépéhez biztosítja, de lesz olyan is, amelyik csak egy bizonyos dátum után gyártott (néhány hónapnál nem öregebb) konfigurációihoz.
A programba nevezhető modelleken vagy azok csomagolásán minden gyártó jelölni fogja egy matricával, hogy az operációs rendszer frissíthető, és a csomagba egy kupon is kerül. Az ezen található kóddal lehet majd az upgrade-et igényelni a vállalatok e célra létrehozott, de csak június 26-től publikus weboldalán. A Windows 7 Upgrade Option Programban azok a számítógépek vesznek részt, amelyeken előtelepített Windows Vista Home Premium, Business vagy Ultimate operációs rendszer található. Ezek október 22-e után Windows 7 Home Premium, Professional, illetőleg Ultimate változatokra frissíthetők, ebben a párosításban. Az első vagy második szervizcsomagot tartalmazó Vistákról közvetlenül működik a frissítés. Az opció akkor is adott, ha a felhasználó a Vistáról downgrade-et kért Windows XP-re, ilyenkor azonban csak a tiszta telepítés a járható út. Érdemes tudni azt is, hogy adott nyelvi verzióról csak ugyanolyan nyelvi verzióra lehet frissíteni, illetve 32 bites rendszert csak 32 bitesre, 64 bitest pedig csak 64 bitesre lehet cserélni.
A program 2010. január 31-én ér véget, a lemezeket a gyártóknak legkésőbb február végéig kell kiszállítania. Az akcióban nagyobb vállalatok nem vehetnek részt, az kifejezetten az otthoni felhasználóknak és kisebb cégeknek szól.



