Natália
-3 °C
8 °C

Szkennelje be testét!

2000.12.29. 12:56
Kapcsolódó cikkek (1)
A számítógépes játékok kedvelői már régóta áhítoztak arra, hogy a játékaik még személyesebbek lehessenek. Egy Torgyán Quake skin megfelelően poénos, de kivitelezésben még nem az igazi. Ha túl akarunk lépni azon, hogy egy játékban csak az arcról készült fotó bitmapjét húzzuk rá egy előre megépített 3D testre, akkor egy brit cég segítségével ezt már megtehetjük.
Japánban kitalálták, hogyan lehet - három kamera segítségével - előre létrehozott 3D objektumokkal utánozni egy személy mozgását. A brit Avatar Research pedig rájött arra, hogy miként tudja mindenki saját testét ,,használni". A cég - már számos helyen - beindított Avatar-me telephelyein bárki szkenneltetheti testét a későbbi felhasználáshoz. Az eljárás egyelőre költséges, és a saját szoftvereken kívül még máshol nem használható.

A szintén brit Digimask jóval olcsóbban és egyszerűbben készíti el a pácienst, igaz, csak a fejét. Két beküldött fotó ellenében letölthetjük saját fejünk 3D verzióját. A cég már most megegyezett néhány játékfejlesztővel, így jövőre személyesen vehetünk részt a ralli világbajnokságon, illetve játszhatunk a Manchester United ellen egy barátságos mérkőzésen. A szoftverek segítségével megtölthetjük a különböző FPS arénákat magunkkal, főnökeinkkel, zenészekkel, politikusokkal, BKV-ellenőrökkel.

Léteznek olyan alkalmazások is, melyek segítségével a virtuális fejek különböző kalandokba keveredhetnek. Az ajakszinkronizáció segítségével beszélő e-mailt küldetünk bárkinek, sőt a jövőben az is elképzelhető, hogy beszélgetés közben arcunk megjelenik a hívott fél mobiltelefonján. (Az már más kérdés, hogy miként telefonálunk úgy, hogy közben a kijelzőt figyeljük.)

A brit cég másik terjeszkedési iránya az elektronikus kereskedelem. A Specs-2-Go-val kötött megállapodása alapján hamarosan lehetővé válik, hogy a vásárló felpróbálhassa, illetve minden oldalról megnézhesse, hogyan áll rajta a választott szemüveg. A legközelebbi dobás az lenne, hogy a vásárló egész teste megjelenhessen, így akár a ruhákat, ékszereket is felpróbálhassa.

Mindez a virtuális világ személyesebbé válását szolgálja. Egy-egy kellemes bokszmeccs után elégedett arccal nézzük majd, ahogy Jimmy orrából dől a vér, hiszen van miből. A lelki megnyugvást szolgálhatja, hogy a programok segítségével virtuális románcokba keveredhetünk, megcsókolhatjuk kedvenc film- vagy popsztárunkat.

Igaz, eleddig csak a Westlife, illetve SClub7 csapatok digitalizáltatták fejüket, de minden csak ízlés kérdése. Sőt a méltán elhíresült FUFME hardver-kiegészítők segítségével elképzelhető, hogy (majdnem) teljes virtuális életet éljünk.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!