Mire kiérünk a Nevelési Központba, már javában zajlik az élet. Az emeleti nagyteremben régi demókat vetítenek, a két kisebben azok a csapatok dolgoznak lázasan, akik itt fejezik be az esti határidőig leadandó pályaművüket, egy kis harmadikban pedig a Beethoven verseny bátor résztvevői bütykölhetnek: Itt egy trackerrel kell zenét írni úgy, hogy 10 perc áll rendelkezésre a hangszerek összeválogatására, majd 30 a zene elkészítésére, de a zenész ekkor már nem hallhatja a készülő művet, csak a képzelőerejére, és a zeneszerkesztő ablakban látható "kottára" hagyatkozhat. (Elég vicces jeleneteket tud produkálni az, amikor a nap végén az összes résztvevő előtt lejátsszák a kész művet, amiben mondjuk a dobok helyett zongora hallható)
| |
Ugyan 5-6 éve írtam utoljára trackerrel zenét, de egy pillanatra felmerül bennem a gondolat, hogy a buli kedvéért benevezek én is. Ám amikor megmutatnak néhány pályaművet, egy pillanat alatt megfutamodok, mert érzem hogy arcvesztés nélkül nem úsznám meg a dolgot, hiszen néhány zene annyira jó, hogy még a sima zene compóra érkezett anyagok nagy részét is csont nélkül lezúzza.
Az alsó termet körbejárva kapásból érezni lehet, hogy idén jóval kevesebben vannak, mint az elmúlt években. Az egyik szervező sráctól megkérdezem hogy mikor lesz a fun compo (tréfás kis vetélkedő, monitorhajítás, szökőkútátúszás, szóval jó móka), mire megtudom, hogy a dolog érdeklődés hiányában elmarad, amit személy szerint nagyon sajnálok, hiszen végig abban reménykedtem, hogy ott majd lehet néhány igazán jó képet csinálni. (Egyesek szerint egy csapat ugyan elindult a TV toronyba papírrepülő dobó versenyt rendezni, de a későbbi információk szerint ez a próbálkozás is kudarcba fulladt.)
| |
|
Közben megtalálom Robot, akivel körbejárjuk a termet, ahol gyakran éles kontrasztot alkot az asztalokon lévő "csilli-villi" csúcstechnika képe, a körülötte heverő sörösüvegek, és a néha már felismerhetetlen kajamaradékok látványával. Körbejárva nem igazán látjuk hogy bárki alkotna valamit, mindenhol csak a golyószóró és a lézerpuska kaffogást lehet hallani, illetve a "kinek ütősebb a hangszórója" című társasjáték résztvevői próbálják egymást lenyomni, idegesítő audio-káoszt okozva ezzel.
| |
Próbáljuk kiszúrni azokat, akik tényleg csinálnak valami értelmeset, és már kezdjük is feladni a reményt, amikor az egyik sarokban meglátok valakit, aki a billentyűzetébe kapaszkodva akkorákat bólogat a hangszóróiból hallható ritmusra, hogy ha a monitort viccből valaki közelebb tolná hozzá, a srác simán befejelné a képcsövet. Ez biztos zenét ír, méghozzá nem is rosszat - gondolom, de közelebb érve csalódottan látjuk, hogy a monitoron mindössze egyetlen Winamp van jelen. (2 óra elteltével a figura még mindig ugyanabban a pózban, ugyanezt műveli.)
Vadonatúj tendenciát is felfedezni vélünk: Akad nem egy arc, akik kihasználva a hálózat adta lehetőséget, naphosszat (még a leghúzósabb compo vetítések közben is) nyomják az IRC-t, sőt látunk olyat is, aki a saját gépével ült le sakkozni egy fél napra. Én csak azt nem értem, hogy az ilyen miért jön el ide, miért cipelte ide mondjuk Tatabányáról a gépét, és miért fizette be az 1500 forintos belépőt. (Hamar meg is születik a jóslat, miszerint a jövő scene-partyjain a gamerek lesznek majd az oldscool arcok, míg az IRC-sek lesznek azok, akik majd higítják a bulit.)
| |
|
Közben csak úgy mellékesen az egyik szervező (Misran) gépét valaki feltöri, és kedvesen le is töröl róla jónéhány dolgot, többek között egy több hónapos munkáját is, amiről természetesen nem volt máshol mentése. Találgatás kezdődik, hogy ki lehetett ekkora fasz, fél füllel hallom, hogy láttak az egyik gépnél egy Linux pólós srácot ólálkodni, aki eszeveszett tempóban pötyögtetett egyszerre vagy 4 telnet ablakba, és amikor valaki arra vetődött, gyorsan falból előhúzott egy Netscape taszkot, és ártatlan böngészést színlelve egerészett a képernyőn. Úgy tűnik rá gyanakszanak, bár Misran látszólag elég békésen tűri a dolgot, és két kóla gyors legyűrése után már nem is tűnik idegesnek.
Rob kedvesen felajánlja hogy meghív egy italra, de valahol kint, mert az épületben kezd elviselhetetlen lenni a hőség, nem messze viszont állítólag van egy "jó hely". És valóban: Alig egy perces séta árán eljutunk a presszónak csúfolt, "Oszpreszó" fantázianevű képződménybe, melyet egy tízemeletes panelház alján - tehát valószínűleg valamelyik tárolóhelységet feláldozva - alakítottak ki. Odabent a kb. 5 négyzetméternyi alapterületen, a 10 fő körüli helyi törzsközönség már elemében van: Az egyik nagydarab, félmeztelenre vetkőzött kopasz fickó például két fárasztó 'zieg heil' közötti pihenőben arról mesél, hogy neki hetente legalább kétszer végig kell hallgatnia egy Piramis kazettát, mert másképpen nincs értelme az életnek. Úgy döntünk, hogy inkább a közeli non-stopot választjuk.
| |
|
Visszaérve kifejezetten érezhető hogy vacsoraidő van: A Nevelési Központ előtt egymást váltják a pizzaszállító autók, nem kicsit rontva az amúgy korrektnek tűnő benti büfé forgalmán, ahol az éjszaka során sikerül néhány zacskó enyhén lejárt szavatosságú chips árát a felére alkudnom, hogy valami végre felszívja a gyomromban idegesítően lötyögő több liter ásványvizet (és mást).
Némi csúszással - este 9 körül - a nagyteremben végre elkezdődnek a compók. A kb. 2-300 fős tömegnek kedvcsinálóként levetítik a Piknik című amatőr horrorfilmet, aminek ez az ősbemutatója. A főcím nagyon ütős, a terem hangtechnikája végre megmutatja hogy mit tud, a tüdőnkben ritmusra rezeg a levegő. Nekem kapásból a Rosszfiúk c. Sas Tamás film eleje jut eszembe, de ez simán veri még azt is. Ám ami utána jön az bizony elég gyenge, leszámítva a filmben látható néhány klip-szerű jelenetet, ami viszont tényleg vérprofin van kivitelezve.
A hangulat kezd nagyon beindulni, lenyomják a beérkezett zenéket, (a Beethoveneket is, szóval van min vigyorogni) melyekre a közönség szavazhat. A néha előforduló Windows fagyásokat - melyeket a projektor hatalmas képén mindenki jól lát - kitörő taps és füttykoncert kíséri, és az idei AntIQ során először, végre mi is igazán jól érezzük magunkat, és még az sem ront a hangulaton, hogy a teremben rohadt meleg van, így a saját izzadtságunkban tocsogunk.
Végignézzük a demókat, és a különböző méretbeli korlátozással (1K, 4K, 16K) készült intrókat is, melyek között némelyik annyira jó, hogy kicsit át is kellett értékelnem magamban a "jó" demó kategóriát. (Hiába no, évek óta nem láttam friss demót) A "fun demo" versenyben ugyan akad nagyon gagyi is, de az egyik poénjain a teremben ülő néhány száz ember egyszerre szakad szét a nevetéstől, míg egy másik nagyon jól van időzítve:
Egy magyar zászló jelenik meg a vásznon, miközben nagyon puritán elektronikus hangon felcsendültek a Himnusz dallamai. Nem kell az órámra néznem ahhoz, hogy megállapítsam: Elmúlt éjfél, tehát már augusztus 20.-a van. A programozókból, grafikusokból, és zenészekből álló tömeg mindenféle üvegeket lengetve egyszerre áll fel a helyéről, hogy elénekelje a Himnuszt - augusztus 20 AntIQ módra.
Mire az összes pályaművet lenyomják már erősen hajnalodik, kezdünk nagyon fáradni, és a hazaúton gondolkodunk már, de az egész napos scene-temetés hangulatunknak végre már nyoma sincs. Ekkor jön oda hozzám egy srác és a hangzavarban a fülembe kiabálja: "...ez már nem a régi scene-party hangulat! Azt írd meg, hogy a holtakat nem felébreszteni kell, hanem végre tisztességesen eltemetni!" Bármennyire is fájdalmas ez, és bármennyire tisztelem az AntIQ szervezőinek igyekezetét, és mindazokét akik pályaművet hoztak, nagyrészt egyet kell hogy értsek. Nagy kár érte. A holtakat pedig Isten nyugosztalja.
5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!