Megalkották a verhetetlen dámaprogramot

2007. július 23., hétfő 07:22

A Chinook adatbázisában ott van mind az ötszázmilliárdszor milliárd lehetséges dámaparti. Mivel minden lépést, és az arra adott válaszokat előre látja, a program legyőzhetetlen. Kár hogy már öt éve nem rendeznek világbajnokságot, mert az összes meccs döntetlenre végződne.

Egy kanadai programozócsapat 18 éves munka után megalkotta azt a mesterséges intelligenciát, ami nem tud kikapni a dáma társasjátékban. Ötven számítógép dolgozott közel két évtizedig azon, hogy a játék összes lehetséges lépésvariációját kiszámolja az összes lehetséges felállásból (ez 500 milliárdszor milliárd lépést jelent). Mivel minden lehetséges kimenetelt előre lát, a program minden meccset ki tud hozni legalább döntetlenre, és ha az ellenfél akár csak egyszer is hibázik, biztosan megveri.

Hivatalosan is legyőzhetetlen

Jonathan Schaeffer, a University of Alberta egyetem számítástechnikai tanszékének igazgatója, a projekt vezetője (aki a saját elmondása szerint pocsék dámajátékos) a BBC-nek adott interjújában elmondta, hogy 1989-ben kezdte a kutatást profi dámajátékosok taktikáinak, játékstílusának elemzésével. A Chinook névre keresztelt program már 1994-ben megnyerte a dáma-világbajnokságot, de csak most érte el a tökéletességet azzal, hogy az összes lehetséges dámaparti az adatbázisába került.

Unalomba fulladt vébédöntő

2002 óta nem rendeznek világbajnokságot dámaprogramoknak, akkor ugyanis a Las Vegas-i döntőben a Nemesis nevű programnak 72 meccsre volt szüksége hogy háromszor legyőzze a KingsRowt, a többi meccs döntetlen lett. Azóta a programok további fejlődésével annyira csekély lett a hiba esélye, hogy a nem döntetlenre végződő összecsapások száma elenyésző.

A Chinook és társai a dámajáték amerikai, 8*8-as táblán játszott verziójában vitézkednek, a nemzetközi dámának nevezett, 10*10-es táblán űzött változatban még az emberi agy a bajnok: a világranglistán az orosz és holland játékosok dominálnak.

A sakk még messze van

A dáma eddig a legösszetettebb játék, amit sikerült tökéletesen "végigjátszani" egy számítógépes programnak – a variációk száma nagyjából egymilliószorosa az itthon Négy a nyerő, vagy amerikai amőba néven ismert Connect Four játéknak, amihez egy holland matematikusnak 1988-ban sikerült kidolgoznia a tökéletes nyerőstratégiát.

Következő lépésként logikusan adná magát a táblás játékok királyának, a sakknak a "megfejtése", de Schaeffer professzor szerint ez még a távoli jövő zenéje, a sakkban előforduló variációk száma ugyanis sok nagyságrenddel nagyobb a dámáénál.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!