Judit
3 °C
6 °C

A pingvin és a láma

2005.12.04. 17:18
Jó ideje olyan operációs rendszert használok, mint amilyet a világ összes felhasználójának 90 százaléka, és ez jó ideje zavar. Eddig lámer voltam, de most elhatároztam, hogy régi windowsosként emulálok egy Linux usert. Kipróbáltam három, cédéről futtatható live disztribúciót. Semmit sem értek, mégis kezdek megtérni.

Aki hisz a Linuxban, azt mondja, az az igazi hekkereszköz, az oprendszerek oprendszere, az átlátható, minden ízében módosítható, fejleszthető, nemesíthető program, nyílt forráskódjával a szabad információáramlás szoftveres manifesztációja, a korlátokat nem ismerő elme megvalósult álma.

Aki nem hisz a Linuxban, azt mondja, hogy a Linux szopás.

Egyelőre nem tudom, kinek higgyek.

Rémtörténetet hallottam eleget, ráadásul a saját szememmel láttam nem is túl régen hardcore Linux-gurukat, ahogy napokig próbálnak nyomtatásra bírni egy abszolút hétköznapi printert. Láttam a papírt is, amit végül sikerült kinyomtatniuk: a szöveget elolvasni ugyan nem lehetett, de a hardcore Linux-gurukat ez nem zavarta. Szerintük a nyomtató működött, a Linux működött, a magyar szöveget felvidító kalapos betűket, kínai írásjeleket és a papírról lelógó sorokat meg majd kidebuggolják a jövő héten, de az a papír akkor is a nyomtatóból jött ki, és akkor is Linux, forever.

Aztán láttam kísérletező kedvű felhasználót, aki elrontott valamit a telepítéskor, és sírva borult a klaviatúrára, mert nem ment sem a Windows, sem a Linux. A felhasználó behívott egy hackert, aki fél napot elbütykölt a gépen, majd feltette a kezét és azt mondta: újra kell húzni a Windowst. De ahhoz ő nem nyúl, mert ő linuxos, forever.

Imához!

Mi az a Linux?
#alt# A Linux egy a Unixhoz hasonló operációs rendszer, amelyen 1991-ben kezdett dolgozni Linus Torvalds finn egyetemista. Az első verziót még abban az évben közzétette a neten, és azóta programozók ezrei dolgoznak a Linux tökéletesítésén. Az ismert, függetlenül fejlesztett verziók, vagyis disztribúciók közé tartozik a Debian, a Redhat vagy a SuSE, bár az utóbbit 2004-ben teljes egészében felvásárolta a Novell. A Linux forráskódja ingyenes és szabadon hozzáférhető, azt bárki felhasználhatja és módosíthatja; pénzt általában támogatás címén kérnek a fejlesztők. A Linuxot néha nevezik GNU/Linux-nak is - a GNU (GNU's Not Unix) operációs rendszer az amerikai Richard Stallman irányításával készült a nyolcvanas évektől, szintén ingyenes, és kerneljeként (ez az operációs rendszer lelke, amely többek között a hardver kezeléséért felelős) a Linux-kernel is használható.
Innen tudom, hogy a Linux: vallás. Hosszas, frusztrációval (sok fagyás) és apró örömökkel (sikeres nyomtatás) tarkított Windows-használat után azért mertem mégis nekiveselkedni a Linuxnak, mert azt beszélik, hogy nem kell már hozzá guruigazolvány. Azt beszélik, hogy a Linux sok publikus változata (gurunyelven disztribúciója) mostanra grafikus felületet kapott , vagyis az ijesztő parancssoros üzemmód - fekete alapon fenyegető fehér prompt - helyett elég ikonokra kattintgatni, és az operációs rendszer eljutott arra a szintre, hogy a legtöbb hardvereszközt magától felismeri, tehát nem kell külön varázslat ahhoz, hogy működjön a videokártya vagy mondjuk a merevlemez. Ez is valami.

Mindehhez, gondoltam, ha Linuxot használok, jogkövető magatartást tanúsítok, életemben először tiszta operációs rendszerem lesz, és akkor sem köthet belém a szoftverrendőrség, ha álmomban üt rajtam. Ha az XP-t akarnám legalizálni, az 25 000 vagy 40 000 forintomba kerülne (ennyi a boltban az XP Home, illetve a Pro); ehhez képest felmegyek a netre, töltögetek, írogatok, és három írható cédé árából, 390 forintból van három oprendszerem, vagyis inkább egy oprendszerem három változatban. És akkor még drágán is vettem a cédét.

Mindent azért nem vagyok hajlandó egy lapra feltenni. A gépemen éppen fut egy működőképes Windows, és bár kicsit lassú, néha fagyik, az első körben mégsem akarnám véletlenül tönkretenni, hogy aztán húzhassam újra az egészet a semmiből. Hogy eldöntsem, megéri-e nekem Linux-felhasználóvá válnom, úgynevezett "live" verziókat próbálok ki - ezeket elég a netről letölteni és cédére írni, onnan indulnak, onnan futnak, nem hagynak nyomot a merevlemezen, így ha akarnék se tudnék semmit elrontani. Ha valamit mégis, legfeljebb újraindítom az egészet. Csak a fájljaimat veszíthetem.

Pingvin fekete párducbőrben

#alt#
Windows-parafrázis búzamezővel
Ízlelgetem a live változatok nevét: Gnoppix Linux, Knoppix Linux, Slax Linux, sőt Sulix Linux! Megannyix pompáx disztibúcióx! Dacból a blackPanthert választom a rengeteg ingyenes Linux közül. Láma vagyok, egy victim, ez meg egy fekete párduc, ráadásul magyarul, és x nélkül. A BIOS-ban beállítom, hogy cédéről bútoljon a gép, aztán ölbe tett kézzel várom életem első saját Linux-képernyőjét. Majdnem négy percig. Közben egy végeláthatatlan listán ilyeneket olvasok, hogy "A loopback fájlrendszerének csatolása", "A konzolos egérszolgáltatások indítása", "Perifériák inicializálása" - az ilyesmitől a Windows meg szokott kímélni, de az egésznek olyan tudományos kinézete van, hogy nem bánom.

A sebességre azért nem tehetek megjegyzést, mert a blackPanther a cédéről bútol, amely jóval lassabban olvasható, mint a merevlemez, de négy perc azért nagy idő, a nyitóképernyő pedig nem kárpótol semmiért: kék ég, fehér felhők, fekete párduc zöld búzamezőben. Ha nem lenne a párduc, akár Windowsnak is nézhetné az ember, olyan gusztustalan. Még a Start gomb is megvan a bal alsó sarokban, igaz, a magyar készítők két pontot tettek a végére "Start..", nem tudni, miért. Talán a bizonytalanság.

#alt#
Sárgul már
A desktopon (igen, a Linuxban is így hívják) az XP alapikonjainak megfeleltethető ikonok, és az alkalmazások, a beállítások is elindíthatók egy-két kattintással. Otthon érzem magam, bár tudom, hogy ez csak a látszat.

Az ismerkedést ugyanúgy töltöm, mint annak idején a Windowszal: fájlokat gyártok, elmentem őket valahová, aztán megpróbálom kitalálni, hova tűntek, és hogyan nyithatnám meg őket újra. Ez nagyjából sikerül , sőt a "var", "etc" meg "root" nevű könyvtárak között találok egy "mnt"-t, ahol ott vannak a bohó windowsos korszakomban létrehozott foldereim-fájljaim is. Kattintok egy avi-ra, amelyet a beépített lejátszó becsületesen le is játszik. Módosítani viszont nem tudok semmit, mert ezeket a fájlokat a Linux nem tudja írni, csak olvassa őket.

Nagyobb baj, hogy a Linuxban létrehozott fájlokkal is küzdenem kell, ha majd egyszer máshol szeretném őket viszontlátni - a flopit látja ugyan a Linuxom, de valamiért nem hajlandó írni rá, a nagy optimistán bedugott usb-s pendrive-ot pedig egyszerűen ignorálja. Vagyis nem ismeri fel magától, ahogy a Windows tenné, én meg nem próbálkozom tovább. Az emlékbe készített screenshotokat mailben küldöm el magamnak, és jól teszem, mert a következő indításra a blackPanther - az összes live Linuxhoz hasonlóan - mindent, de mindent elfelejt, akárhová is mentettem a fájlt.

Knoppix fagyix

Fekete képernyővel, a felső sarokban pingvinnel üdvözöl a Knoppix, a német Dipl.-Ing. Klaus Knopper alkotása, amelyet azért lövök ki magamnak, mert Ferdinand Porsche óta vakon bízom a német mérnökökben, így Herr Knopperben is. A Knoppix, az egyik legnépszerűbb live Linux-disztribúció még a blackPanthernél is rondább, bár abban az alapértelmezett desktopháttér inkább gagyi volt, ez meg inkább a retró felé kacsintgat.

#alt#
Ez is csak egy desktopháttér
A Knoppixban legalább tízszer annyi alkalmazást találok, mint a Párducban, ezek közül néhányat ismerek - így a Microsoft Office-ra kísértetiesen hasonlító Open Office-t és az open source community halk válaszát a Photoshopra, a Gimpet. Ezek a blackPanther-cédén is rajta voltak, így a knoppixos élmény kísértetiesen hasonlít a párducoshoz: screenshot, screenshot mentése, screenshot előhalászása, flopira írási kísérlet, kudarc, pendrive bedugása, kudarc, másik pendrive bedugása - ezt látja a Knoppix, de írni nem hajlandó rá. Meg vagyok lőve, aztán a mail segít. Egy mp3-as fájl meghallgatásának előkészítése közben, amit a Knoppix önszántából az Audacityvel kíván végrehajtani, az oprendszer olyan magabiztosan fagy le, ahogy még a Windows is ritkán szokott: először csak a gombok nem reagálnak a kattintásra, aztán az ablakokból tűnik el a szöveg, és bár a windowsos gyökerek kicsalnak belőlem egy kétségbeesett, hackerhez méltatlan Ctrl-Alt-Del-t, végül csak a hard reboot segít. A fagyást soha többé nem sikerül reprodukálnom, Dipl.-Ing. Klaus Knopper megharagudhatott rám, és a Knoppix ezután nem hajlandó elindulni a gépen. Azóta bútolás közben elsötétül a képernyő, és addig úgy is marad, amíg meg nem unom.

Tudom, hogy léteznek olyan "cheat kódok" és "opcionális kapcsolók", amelyekkel működésre tudnám bírni Herr Knopper remekét. De én most lámát emulálok, és ha egy oprendszer indításához "cheat kód" kell, akkor az nem is biztos, hogy oprendszer, akkor lehet, hogy csak játék. Azért kár érte, mert a Knoppixot sokan dicsérik a belezsúfolt több megatonnányi alkalmazás miatt, és végül is ez volt az egyik első live Linux disztribúció. Át kell állnom valami másra.

Gyökér leszek, fát nevelek

#alt#
Windows-parafrázis búzamezővel
El sem mosolyodom, amikor meglátom a SuSE Linux 9.2-es live disztribúciójának desktopját a kék éggel, fehér felhőkkel, zöld mezővel, nádassal és tóval. Ez lehet a divat. A SuSE, amelyet egy éve megvett a Novell, az egyik legnépszerűbb disztribúció Európában, nagyon profin néz ki, és ennek megfelelően is működik: semmit sem tudok kezdeni vele.

A desktopon van ugyan egy pingvines My Computer ikon, ami egy bólintás Redmond felé, de amikor rákattintok (Linuxban csak egyszer kell), teljesen üres - nincs benne semmi. Vagy nem látok benne semmit, se meghajtót, se foldert, se fájlt, de az nekem, lámernek gyakorlatilag ugyanaz. Megyek a jó kis "mnt" mappába, hogy legalább a windowsos fájljaimat viszontláthassam, de ott sem találok semmit. Tetszik viszont a Konqueror, ami ott volt a blackPantherben és a Knoppixban is. A Konqueror egyszerre fájlkezelő és böngésző, használható osztott ablakos üzemmódban, és nagyon elegáns, a Macintoshok hangulatára emlékeztet, ami a közös unixos eredet miatt nem is meglepő.

A pendrive-ot már csak a poén kedvéért dugom az usb-portba, természetesen nem történik semmi, viszont kínomban rákattintok egy zöld ikonra a jobb alsó sarokban, az óra mellett, és a felbukkanó eszközkezelőben megtalálom az usb-s drive-ot névvel, címmel. Ahelyett viszont, hogy innentől működne, a SuSE figyelmeztet, hogy ez itt csak tapasztalt felhasználóknak való, ha nem vagyok particionáló expert, ne is próbálkozzam vele, és mivel nem vagyok az, nem próbálkozom. Lámer vagyok, engem ne fenyegessen senki.

#alt#
Ez is csak egy desktop
Megijedtem? Nem ijedtem meg. Az ismerkedést a blackPantherrel kezdtem, amelynek célja, hogy "elmossa az éles kontrasztot" a Windows és saját maga között, és végül eljutottam a SuSE-ig, ami nem hazudja magáról, hogy Windows, viszont annyira kifinomult, hogy semmit nem tudok kezdeni vele. De tudom, mi mindent rejteget még a Linux. Van egy kis elitista stichje az egésznek, ránézésre még mindig windowsos birka vagyok, de lélekben már hacker, ha akarom, root jogom van, látom a gyökeret, vagyis hozzáférek a saját gépemhez, és azt csinálok rajta, amit akarok. Ha akarom, hagyom a fenébe az ikonokat, mert minden disztribúcióban ott figyel a mágikus konzol: ha kitanulom rendesen a szöveges parancsokat, nem lesz senki, aki megállítson. Hagyom a live disztribúciókat a fenébe, és telepítek egy rendes Linuxot.

Első dolgom az lesz, hogy beállítok egy windowsos háttérképet.