Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Magyarok elpusztítására buzdító román videojáték

2006.07.10. 17:58
"Szeparatista magyarok" megsemmisítésére buzdító világhálós videójáték ügyében indított hivatalból eljárást hétfőn a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD), bár a román média nagy port felverő tudósításai miatt a tervezők már finomítottak a virtuális háborút bemutató szövegen.
Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az MTI-nek elmondta: a parlamentnek alárendelt országos állami intézmény diszkriminációs ügyekkel foglalkozó kollégiuma hétfőn megvizsgálta azt a honlapot, amelyen elérhető a vitatott játék. Az ott olvasható szöveg azonban már finomított változata annak, amely korábban volt olvasható ugyanazon az internetes címen.

Az ügyről a bukaresti Cotidianul és az erdélyi Krónika című napilap is beszámolt. Eszerint az internetes háború résztvevői a játék használatára vonatkozó magyarázó szövegből megtudhatták: "Traian Basescu román államfő néhány lovasszázadnak parancsba adta, hogy semmisítsék meg a magyar szeparatistákat."

'Szánalom nélkül gyilkold a romántól idegen mocskok millióit!'

A játék fantáziadús megalkotóinak a képzeletében a magyarok azért lettek a románok fő ellenségei, mert a forgatókönyv szerint az egyébként 1989-ben elhunyt Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátor 1998-ban meghódítja az Egyesült Államokat, tíz évvel később pedig már az egész Földet uralja. Az őt követő Traian Basescu azonban megígéri, hogy meghódítja a csillagrendszert is. Az intergalaktikus háborúban viszont "az egykori Magyar Köztársaság újjászületik egy bolygón, s kinyilvánítja függetlenségét". Emiatt Basescu kiadja a parancsot a magyar szeparatisták megsemmisítésére.

"Szánalom nélkül gyilkold a romántól idegen mocskok millióit!" - áll a magyarázó szövegben. A lapok szerint a temesvári egyetemistákból verbuválódott 2 Bed Design stúdió fejlesztette ki a szoftvert. A Cotidianul megszólaltatta a 21 éves Alexandru Dutát, aki a szoftver egyik ötletgazdája.

'Tízből csak egy fejezet szól a magyarok ellen'

Duta szerint a Románok az űrben nevű számítógépes játék 10 fejezete közül csak egy szól a magyarok elleni háborúról. A diák a tervezők védelme érdekében azzal érvelt, hogy a bevezető szövegben leszögezték: a szoftver kitalálói nem nacionalista érzelműek. Hozzátette: a játék nem diszkriminálhatja a romániai magyarságot, mert "az egészet csak egy jó viccnek szánták".

Asztalos Csaba gazdasági érdekeket sejt a háttérben. A diszkriminináció-ellenes tanács elnöke szerint ugyanis a kitalálók abban reménykedtek, hogy ha magyarokról szól a játék, akkor a virtuális háborúk szerelmesei vélhetően nagyobb élvezettel vesznek részt majd a csatákban, vagyis piacilag eladhatóbb lesz a termék.

Finomítottak a szövegen

A tervezők azokra az előítéletekre alapoztak, amelyekre az erre vonatkozó legutóbbi romániai közvélemény-kutatások is rámutattak. Asztalos emlékeztetett, hogy a románok 80 százaléka jelölte meg a magyarokat a románok legfőbb ellenségeként. Úgy vélte, ilyen körülmények között egyáltalán nem szerencsés, hogy a játék a magyarok megsemmisítésére tesz utalást, hiszen ez csak újabb előítéleteket gerjeszthet, a már létezőket pedig tovább táplálhatja.

A játék tervezői annyit már finomítottak a szövegen, hogy a "szeparatista" jelzőt törölték, de továbbra is a magyarok jelentik a célpontot. Asztalos Csaba viszont arról szeretné meggyőzni őket, hogy alapvetően módosítsák eredeti elképzelésüket és a magyarokra való utalás teljes megszüntetésével dobják piacra terméküket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.