Vilma
-7 °C
4 °C

Másolásvédelem kerül az MP3-ba

2004.03.02. 15:37
Az MP3-szabvány birtokosai, a német Thomson és Fraunhofer cégek digitális jogkezelési funkciót - azaz gyakorlatilag másolásvédelmet - építenek a népszerű tömörítő formátumba, jelentette be kedden a Thomson képviselője.
A fejlesztés a legális internetes zenekereskedelmet hivatott segíteni. "A digitális terjesztés előbb-utóbb jelentős tömegpiaccá válik - mondta Rocky Caldwell, a Thomson technológiai marketingigazgatója. - Úgy véljük, ezt nagyban segíteni fogja a szabványosított digitális jogkezelés" - idézi a News.com a Los Angeles Times beszámolójára hivatkozva.

Már tárgyalnak

A Thomson és Fraunhofer védelme nagymértékben nyílt szabványokon alapszik. A cégek az MP3-technológia licencelőinek ingyenesen rendelkezésére bocsátja majd a másolásvédelmet.

Mint minden más védett fájltípus esetében, csak azok a készülékek tudják majd lejátszani az új MP3-akat, melyek támogatják a formátumot. A cégek már tárgyalnak a chipgyártókkal és a zeneterjesztő hálózatokkal, mondta Caldwell. Az igazgató szerint a védett MP3-technológiát támogató lejátszóeszközök és szolgáltatások 2004 végére jelenhetnek meg.

Másik is védik

Az internetes zeneboltok, például az új Napster vagy az Apple iTunes áruháza már most is védett zenét árulnak, de legtöbbször saját, egymással nem kompatibilis másolásvédelmi technológiával ellátva.

A Microsoft Windows Media formátumot és a hozzá tartozó jogkezelő technológiát használja például az új Napster és a Musicmatch, de CD-kre is felkerül. Az Aplle saját, Fairplay nevű másolásvédelmi rendszerét szintén elismerika nagy lemezkiadók, és ezt használja a cég iTunes online zeneáruháza is.

Új fejezet

Az internetes zene karriere kétségtelenül az MP3-nak köszönhető. A szabványt a Moving Picture Experts Group (MPEG) nevű csoport fejlesztette ki több mint tíz évvel ezelőtt. Jelenleg két német cég, a Thomson és a Fraunhofer birtokolja a szabványt, ők évek óta jelentős összegekhez jutnak a licencdíjakból.

Az MP3 azonban híján van mindenféle másolásvédelmi eljárásnak, a nagy lemezcégek ezért évek óta keresik azt a formátumot, amit nem lehet fájlcserélőhálózatokon terjeszteni.

A mostani lépés sokak szerint a digitális zene új fejezetének kezdetét jelzi, amiben már a fizetős letöltések is polgárjogot nyernek az anarchikus fájlcserélőhálózatok mellett, és a CD-k helyét is átveszik a letöltések.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!