Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Linuxot a Bundestagba!

2001.06.08. 13:06
A német parlament 11 fős bizottságot alakított a Bundestag új operációs rendszerének kiválasztására. A döntéssel a Linux és a Windows 2000 között választanak majd. A képviselők, frakciótagok és hivatalnokok mintegy 5 ezer munkaállomásán jelenleg még a Windows NT fut.
Három-négy hónapon belül az Uwe Küster (SPD) vezetése alatt álló IuK-bizottság (Kommission des Ältestenrates für den Einsatz neuer Informations- und Kommunikationstechniken und -medien) írásban nyújtja be tapasztalatait a Bundestag elnöke vezette Ältestenratnak, ahol a végső döntést meghozzák.

Addig a két lehetséges alternatívát a megbízhatóság, ergonómia és költségek szempontjából mérlegelik. Előzetes döntés egyelőre nem született, de az már bizonyos, hogy az IuK-bizottság egyértelmű ajánlást készít. Azt a lehetőséget Uwe Küster kizárja, hogy minden érintett maga dönthetné el, milyen rendszert használ, hiszen kétféle rendszerhez nem akarnak supportot fenntartani.

Két hónappal ezelőtt a Microsoft és a SuSE képviselői a bizottság meghívására beszámoltak a Windows, illetve Linux világban várható további fejlesztési irányokról. Ez a meghallgatás az első összevetés céljait szolgálta. A további információk megszerzésére az elmúlt héten a bizottság hat tagja az USA-ba repült. Beszélgetéseket folytatnak a Microsoft, Red Hat, Caldera és az Oracle képviselőivel, illetve helyi felhasználókkal - mondta Küster a dpa-nak.

Linux-teszter képviselők

Az előnyök és hátrányok mérlegelését a gyakorlati tesztelési szakasz követi. Ezért a bizottság elnöke azt javasolta, hogy minden frakció keressen önkéntes képviselőket, akik a Bundestag fennálló informatikai infrastruktúrájában a napi használat során kipróbálhatják a Linuxot, illetve a Windows 2000-t. Ezáltal a 'normál' felhasználók benyomásait is értékelhetik. Az SPD frakción belül körülbelül 30 jelentkező vállalkozott a Linux tesztelésére - mondta Uwe Küster.

Eckart von Klaeden a CDU-t képviseli az IuK bizottságban. Szerinte több szempontból is aggályos átállni a Linuxra. Josef Hollerith (CSU) úgy véli, a bizottságon belüli munka sem mentes attól a szellemtől, amely az informatikai világot OS-ek mentén táborokba szervezi. Hollerith a Linux híveként jellemezte magát, és véleménye szerint jó esélye van annak, hogy a záróajánlás a Linux mellett foglal állást.

A pénzügyi szempontok a végső döntésnél bizonyosan fontos szerepet játszanak, de az elsődleges mindenképpen a megbízhatóság kérdése lesz. A szerverek terén a frakciók önállóan hozzák meg a döntésüket. Független számítógépes központokkal rendelkeznek, illetve független kommunikációs rendszerrel, úgynevezett 'bizalmas szigetekkel".

Az SPD-frakcióban 1995 óta folyik az átállás a különféle Linux-változatokra, és időközben valamennyi szerverre ezt az OS-t telepítették. A Bundestag viszont még csak a kipróbálásnál tart. Az első fontos lépés a levelezőszerver WinNT-ről Linuxra való átállítása volt. Azóta a levelezés hibátlanul működik - jelentette ki Uwe Küster.

Korábban a szerver a tömeges levélküldések alatt mindig összeomlott. Küster nem tudta megmondani, a frakciók és a hivatalok mintegy 100 szervere közül most éppen hányon fut Linux.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!