Operációs rendszerek harca
Mac OS Leopard vs. Ubuntu Linux vs. Windows Vista
Ha megkérdeznénk egy macest, gondolkodás nélkül azt mondaná, hogy a Leopard a legjobb operációs rendszer a világon. A linuxos is a sajátját védené, és a Windows-júzer sem használna másik szoftvert. Mi viszont szembeúszunk az árral. Nem a platformok profijait kértük fel, hogy osztályozzák saját rendszerüket, hanem egy ellenérdekelt júzert, aki utálja az operációs rendszereket. Megnéztük, melyik tartja fent a hátán, és melyikben süllyed el.
Pont egy éves a Vista, hosszú halasztások után nemrég dobta piacra az Apple a Mac OS X Leopardot, és az Ubuntu Linux bitsorának a végén is csak a mostanában kezdett el megszáradni a tinta. Elvileg mindhárom operációs rendszer ugyanazokért a felhasználókért küzd, mégis, a többség szerint a Windows az operációs rendszer, a Mac OS X inkább a dizájnerek és a gazdag hülyegyerekek játéka, Linuxot meg csak az használ, aki routerrel a seggében jött a világra. Mivel az Apple programját vallásos imádat övezi, a Linuxot meg csak az advanced júzerek merik bevállalni, fogalmunk sem volt arról, hogy melyik operációs rendszer szolgálja ki leginkább a felhasználót, melyiktől kell rettegnie, melyiket kell keblére ölelnie a kezdőnek. Mostanáig.
Alapok
Fogtuk a három operációs rendszert, összeállítottunk egy kilenctételes tesztsort, amibe megpróbáltunk minden olyan területet belezsúfolni, amivel a hétköznapokon találkozhatunk. Nem volt a feladatok közt a registry kapargatása, nem kellett beírni semmit a terminálba, sem drivert programozni. Tesztalanyunknak hétköznapi feladatokat kellett végrehajtania, hogy jól levonhassuk a következtetéseket.
A próbát a gazdaság rovat kiválóságának, a már minimálbéresként is bizonyított Haász Jánosnak kellett kiállnia, aki saját bevallása szerint csak alapszinten ért a számítógépekhez. Fontos volt ez, nehogy előnyt élvezzen a Windows a többi géphez képest, de János megesküdött rá, hogy azt se tudja, mi az a grabbelés, csak homályos elképzelései vannak arról, hogyan lehet XP alatt a háttérképet megváltoztatni, és ha nem sikerül lejátszania valamilyen videót, nem keres kodeket, egyszerűen törli a fájlt. Tudniillik azt sem tudja, mi az a kodek. Remekül testesíti meg tehát az átlagos felhasználót, aki csak böngészget a gépén, szöveget szerkeszt, esetleg zenéket hallgat, így abban bíztunk, le tudjuk mérni rajta, milyen nehézségek zúdulnak a kezdő júzerre. Mindegyik rendszerről tartottunk egy háromperces tanfolyamot, hogy a Windows XP-ből hozott tudás ne jelentsen előnyt Vista alatt a Mac OS-hez és a Linuxhoz képest.
Feladatok
Háttérkép lecserélése, felbontás megváltoztatása, wifi-kapcsolat beállítása, beépített szövegszerkesztő használata, dokumentum mentése az asztalra, DivX-videó lejátszása, cd grabbelése, fotó mentése digitális kameráról, majd a vörös szem eltűntetése, fájl küldése telefonról bluetooth segítségével, levelezőrendszer beállítása gmailes fiókkal. A játékosnak egy segítséget adtunk mindegyik rendszer mellé.
A rendszerbeállítással kapcsolatos feladatokat a Macintosh-sal kezdtük. A tesztgép egy alap Mac mini volt Leopard operációs rendszerrel. A háttérkép megváltoztatása alig 18 másodpercig tartott, János az asztalra kattintott, és a jól bevált jobb egérgombbal elérte célját. A felbontás átállítása már bonyolultabb volt, de a három perces alapozásnak hála nem okozott problémát a System preferences megtalálása, onnan meg már minden ment magától. A beépített szövegszerkesztőt hosszabb ideig tartott előkeresni, de 1 perc 58 másodperccel a start után már ott is volt a dokumentum, az asztalra mentve. Az utolsó feladat a wifi csatlakoztatása volt, ez annyira egyszerű Mac OS alatt, hogy nem is tartott sokáig: kereséssel, a jelszó beírásával is csak 40 másodpercet vett igénybe a feladat.
Másodiknak a Linux elé ültettük Jánost, és biztosak voltunk abban, hogy hamar elvérzik előtte. Ehhez képest az utolsó feladat kivételével itt mentek szinte a leggyorsabban a dolgok, a háttér átállítása, a felbontás megváltoztatása, a szövegszerkesztő feltámasztása zökkenőmentes volt. A wifi-csatlakozás beállításánál viszont János elhasználta egyik segítségét, de még így sem sikerült működésre bírnia azt: a szükséges konfigurálást ugyan elvégeztük, a Linux mégsem kapcsolódott rá a hálózatra. Összességében azonban meglehetősen felhasználóbarátnak tűnt a sokak szerint csak rendszergazdáknak szánt program.
Ehhez képest meglepő volt, hogy a Vistában tovább tartott a háttérkép megváltoztatása, mint a többi rendszeren. "Pont annyit változtattak XP-hez képest, hogy ne találjam meg elsőre a menüt", mondta János, aki a kezdeti nehézségek után aztán pillanatok alatt átállította a Windows felbontását és csatlakoztatta a wifi-hálózathoz a gépet.
Halálszakasz
A második körben a multimédiás feladatokat teszteltük. Mindhárom rendszer elvérzett egyszer, a Mac OS X-szel például az elviselhetőnél nehezebben ment a kép átmásolása, aztán a vörösszem-effektus eltűntetése. A probléma elsősorban a szokatlan környezetből fakad. A fényképező csatlakoztatása után ugyan egyből elindult az iPhoto, ami egyetlen gombnyomással áthúzza a fájlt a programba, onnantól kezdve meg már nem ügy a szerkesztés, ezt azonban meg kell szokni. János megpróbálta kihúzni az iPhoto ablakából az asztalra a képet, a rendszer azonban ezt nem hagyta. Utána hősünk pillanatok alatt megoldotta a problémát a fényképezőgép meghajtóján keresztül, a képre kattintva azonban nem az iPhoto szerkesztője, hanem a Preview jön be, azzal meg nem lehet eltüntetni a vörös szemet. János végül feladta, így ebben a fordulóban elbukott a rendszer. Hasonló volt a helyzet a Linuxszal, ahol a másolás ugyan zökkenőmentesen ment, de a szükséges vágóprogram megtalálása már gondot okozott, így vörös szemű maradt Eszter, a szerkesztőségi titkárnő.
A Linux kétszer is hibázott ebben a blokkban, mert a telefonról bluetooth-on keresztül küldött képet sem tudta fogadni a rendszer, pedig János nagyon küzdött, konfigurálni próbált, mindenre rákattintott, mindent kipróbált, de a Linux nem adta magát. A Vista meg a DivX-es videó lejátszásánál vérzett el: a fájlra kattintás után ugyan elindult a Media Player, de az nem ajánlott fel semmilyen segítséget, magától viszont nem tudta lejátszani a filmet. "Az Online Store, az bezzeg ott van", húzta alá János, hogy mennyire anyagias ez a világ.
A Mac OS QuickTime-ja felismerte a formátumot, a Linux nem, mégis ez viselkedett a legszimpatikusabban: felajánlotta, hogy keres hozzá kodeket, ráadásul még talált is. Igaz, hogy a videó képaránya nem volt tökéletesek, ami egyben a rendszer gyengéje is, de legalább lefutott a film, nem úgy, mint a Vistán. A Linux válasza azért szimpatikusabb a Mac OS X-énél, mert ha a QuickTime nem támogatott formátummal találkozik, csak néz bután, mint a Media Player, az Ubuntu viszont minden esetben megpróbál segíteni a júzeren.
A grabbelés egyik gépen sem jelentett problémát (mindhárom rendszer felajánlotta a zenei cd lementését), a bluetooth-os másolás a Macen és a Windowson sem ment könnyen, de mindkét gépen sikerült megoldani alaptudással is.
Széttárja combjait
Az utolsó körben az operációs rendszer levelezőszoftveréhez próbáltunk hozzákötni egy Gmail-es címet. Vistán ez valamivel több, mint két perc alatt ment, ráadásul kétszer is segíteni kellet Jánosnak a webszerverek címének megadásában, de a Gmailen található egyetlen levél 135 másodperccel a start után megérkezett a gépre. A Macen gördülékenyen ment minden, csak a mailcímet és a jelszót kellett megadni (ha nem a Google levelezését használjuk, az Apple is többet kérdez), igaz egy segítségre most is szükség volt: el kellett árulnunk, hogy hol van a @ jel a Mac billentyűzetén. A Linux levelezésének a beállítása sem volt tragédia, bár ezzel a rendszerrel ment a legnehezebben a művelet.
A kilenc feladat megoldása a Macen vett legkevesebb időt igénybe, összesen 10 perc 34 másodpercig tartott a munka, ami köszönhető persze annak is, hogy János bár nem szereti a számítógépeket, szemlátomást egy pillanat alatt átlátja a bonyolult helyzeteket. A Vista lett a második 12 perc 5 másodperccel, ami ahhoz képest rossz eredmény, hogy János világ életében Windowson dolgozott. Persze mint elmondta, pont annyit változtattak az új rendszeren, hogy alig legyen néhány fogódzója. Harmadik lett a Linux, de csak azért, mert két feladatot sem sikerült megoldani alatta, így ott a maximális, 240 másodperces időtartamot számoltuk fel, a végeredmény így 15 perc 27 másodperc lett. Ez azonban mégsem számít rossz eredménynek, hiszen a feladatok nagy részét János gond nélkül megoldotta, ráadásul az olyan finomságok, mint a kodek automatikus megkeresése csak ennek a rendszernek sajátja, így pillanatokra rajongói lettünk a Linuxnak.
A következő oldalon János élménybeszámolóját olvashatják arról, hogy milyen volt belülről átélni a kalandot, és kiderül az is, hogy melyik rendszer tetszett a leginkább a júzernek.
Hogyan lehet rajongani egy operációs rendszerért, egy egyébként érdekes sci-fiben oldalakat, bekezdéseket szentelni a Mac csodálatos képességeinek? - sok más mellett ezt sem értettem, amikor Douglas Adams-regényt olvastam, bármelyiket. Még szerencse, hogy a könyvek jók voltak, így az ember átsiklott a Mac dicsőítésén, majd visszaült a világ legdrágább írógépéhez, saját pc-jéhez, és előkereste a szövegszerkesztőt jelző W-t vagy ilyen-olyan formájú noteszlapot.
Nem értek hozzá
Erre egyszer csak bekeveredek három operációs rendszer és két megszállott társaságába. Cs. és B. ügynök arra kért: lúzer júzerként, a számítógépekben, és elsősorban az operációs rendszerben rejlő mélyebb szépségeket nem ismerő - és őszintén megvallva, azok után nem is érdeklődő felhasználóként - emeljek a sztratosztférába egy, sújtsak a porba két operációs rendszert.
Afféle digitális nagymamaként a Mac, a Linux és a Windows operációs rendszerekben kellett nagyjából egy tucatnyi feladatot végrehajtanom. Hogy alkalmas vagyok-e, egyebek mellett olyan kérdésekből derült ki, mint hogy belenyúltam-e már a registrybe; miután közöltem, hogy azt sem tudtam, hogy van ilyen a gépemen, engem választottak.
Aztán megkaptam a listát és átfutottam: egy olyan feladat volt, amiről tudtam, hogy Windows alatt gond nélkül menni fog - kiderül később, hogy tévedtem - a beépített szövegszerkesztő megkeresése.
De nem ezzel, és nem a Windows-zal, hanem a háttérkép megváltoztatásával, a Mac-kel kellett kezdenem. Az Apple nem érezte fontosnak, hogy magyar nyelven is elkészítse a programot, ami - miután a családi tanács és a kor oktatáspolitikája a hetvenes évek fokozódó nemzetközi helyzetében az orosz és a német nyelvek oktatása felé orientált, megjegyzem, szinte teljesen fölöslegesen - nem könnyítette meg a helyzetemet (a Linux magyar volt, a Windows Vista szintén angol).
Szóval le kellett cserélnem a háttérképet a Mac OS X-en, ami első ránézésre olyan volt a megszokott Windowshoz képest, mintha egy vidéki kirakodóvásárt néznék tükörből: csupa szín, csupa mókás kis képecske, ami a Microsoft operációs rendszerén lent van, az itt fent, ami ott jobbra, itt balra. János tükörországban, kínomban ez jutott eszembe, míg be nem villant a megváltó ötlet, a drága jó szuper kis jobb egérgomb. És no lám, ott elő is bukkant valamilyen d-betűs angol szó, display vagy desktop vagy mi, és némi kísérletezés, valamint nem kevés szerencse után ezt a feladatot ki is pipáltam.
A következő a képernyőfelbontás megváltoztatása volt, a másik d-betűs szóval ez is összejött. Ekkor viszont megkaptam az első igazán fogós feladatot, az ominózus beépített szövegszerkesztő megkeresését. Először valami Keynote-ot választottam, kár volt. És valószínűleg még most is keresnék az ikonok vidám forgatagában, ha eszembe nem jut, hogy a tesztet megelőző gyorstalpalón nem mondják, hogy van valahol valami ikon, amire kattintva mindent megtalálok. Így történt, előbb az ikon lett meg, aztán a szövegszerkesztő, és még az asztalra is sikerült lementenem, amit írtam (egy hellót egyébként, büszke vagyok a kreativitásomra, ha lesz egy kutyám, azt Kutyunak fogom elnevezni, azt hiszem).
A legtöbbet a wifivel szívtam, az ikont egyből megtaláltam, de végig kellett kattintgatnom egy csomó mindent, hogy csatlakozni tudjak a mikrohullámú vagy milyen világhálóra.
Megtévesztés
Ekkor váltottunk a Linuxra, ahol minimáldizájn mellett ugyanez volt a feladatsor. Az első kettő gond nélkül ment, a beépített szövegszerkesztőt csak az összes programablak előbogarászása után találtam meg. A legnagyobb szopó itt is a wifivel volt, amikor a jónak gondolt ikon fölé vittam az egeret, egy narancssárga mezőben a "vezetékes hálózat" kifejezés tűnt fel. Pánikba estem, mint vidéki képviselő, ha bezárják a szárnyvonalát, elkezdtem kattintgatni mindenfelé, aztán kiderült, hogy az az ikon volt a jó, mert a vezetékes és a vezeték nélküli hálózat is ott bujkál mögötte, szemét linuxosok, megszívattatok.
Akárcsak az új Windows, ahol már az első feladat pánikba ejtett. A trükkös jobb egérgombra ugyanis nem az a menü jött fel, amit néhányszor már láttam, ha a gyerek összevissza bogarászott a gépemen, és aminek a legalsó sorában van egy olyan, hogy Tulajdonságok. Hanem valami egészen más, alul azzal, hogy Personalize. Na, ismét jött a pánik, és a kissé koncepciótan kapkodás, majd a Personalize-ról kiderült, hogy az mégis csak jó nekem, de értékes másodperceket vesztettem (akárcsak utána a keresgélésekkel). A wifivel itt nem volt gond, a szövegszerkesztőt viszont csak második nekifutásra, az All Programs előhívása után találtam meg.
A következő kört a Linuxszal kezdtem, és megemeltem a kalapomat. Az volt a feladatom, hogy egy letöltött Totalcar-videófájlt nézzek meg - a trükk az volt, hogy a gépen nem volt meg a hozzá szükséges kodek. A Linux viszont olyan, mint a lelkiismeretes Horváth Ágnes, jót tesz velünk, ha nem is kérjük: felajánlotta, hogy megkeresi, majd meg is találta a szükséges kodeket, két kattintás, és Winklerék már vigyorogtak is rám. A Macen ez még egyszerűbben ment, a Quick Time automatikusan felismerte a videoformátumot. Az egyik segítőkész, a másik okos, örült a lelkem. Aztán a Windows visszarángatott a valóságba: elindította a fájlt, kép nem volt, ráadásul egy árva szót nem szólt a lejátszó, hogy mit csináljak a kétségbeesésen kívül, csak a rohadt online storage-ot nyomatta még a menüsorban is. Na, az ilyen videókat szoktam letörölni.
Feladat volt még, hogy töltsek le digitális fényképezőről egy képet, és tüntessem el a piros szemet a fotón látható arcról. A Mac itt cserbenhagyott, Cs. mester végül megoldotta a problémát, de nem is értettem, hogyan. A Linuxban is több képszerkesztő van, és persze én a rosszal próbálkoztam, de mire idáig eljutottam, már kifutottam az időből. A Windowsban viszont már az automatikusan megnyíló képnézegető képes volt szerkeszteni is a fotót, majd retusálok rajta egyszer egy Bill Gates-portrét hálából.
Odaadta magát
A legvicceseb feladat az audiocédé grabbelése volt, mert nem is tudtam, hogy mit jelent a kifejezés (a neve a cédélemez összekarcolására utaló hangutánzó szónak tűnt, de ezt nem éreztem túl valószínűnek). Persze elmondták, hogy mp3-akat kell csinálnom a korongon található dalokból, aggódtam is kicsit, nem sértek-e szerzői jogokat, de B. és Cs. ügynök megnyugtatott, hogy nem. Ez a feladat végül könnyebben ment, mint gondoltam, a Linux és a Mac is felajánlotta a grabbelést a cédé elindításakor, de a Windowsban is ott volt ez a lehetőség, csak ripelés néven (ezt elárulta a jóságos B. ügynök, különben még most is keresném a jó választ).
Az utolsó multimédiás feladat, a kép fogadása telefonról bluetooth-szal csak a Macen és a Windowson sikerült, a Linuxon nem működött a bluetooth-ikon, és nem azért, mert béna voltam. A másik két gépen gond nélkül átjöttek a képek néhány, nem túl bonyolult kattintás után.
Igazából azonban az utolsó feladatnál szerettem bele a Macbe, amely állítólag segítőkész, és mindent megcsinál nekünk, csak rá kell éreznünk az ízére. Nekem nem sikerült, de azt nagyon értékeltem, hogy messze itt volt a legkönnyebb a gmailes emailcímet behelyezni a beépített levelezőrendszerbe. A Linux és a Windows mesterei láthatóan meg voltak győződve arról, hogy mindenki 104 ujjal született szupermen, aki nem retten meg a pop3, smtp, kiszolgáló postafiók, és más hasonló kifejezésektől. Az egész olyan volt, mint a gázártámogatás igénylőlapja - rengeteg adatot vártak el tőlem, amit minden bizonnyal ők maguk is be tudtak volna szerezni; legalábbis erre utal, hogy a Macen mint a villám, úgy indult a levelező, és nem is fenyegetett valami RSS-es hibaüzenettel, mint a Linux.
Döntök
Bár egy néhány órás teszt után lúzer júzerként nehéz megalapozott véleményt mondani az operációs rendszerekről, azért egyfajta rangsor mégis kialakult. A Windowsban csak annyi vonzót láttam, mint vidéki választópolgár a polgármester-jelölt volt tanácselnökben: istenem, őt már megszoktuk; ettől függetlenül viszont úgy érzem, hogy tényleg eszükbe nem jut a szoftverfejlesztőknek, hogy egy kicsit is a kedvemre tegyenek. A Linuxnál már látni véltem néha ezt a szándékot - persze biztos befolyásolt az is, hogy ez a rendszer magyar nyelvű volt - de a levelezőrendszer beállításával kapcsolatos szenvedés és a bluetooth hiánya, hibája, nem tudom, mije, nagyot rontott az összhatáson.
Szóval ha mindegy lenne, mennyi pénzért veszek számítógépet, és még angolul is tudnék, akkor a Macet választanám, hiába, Douglas Adams nem tudott tévedni. Úgy éreztem, itt kapom a legkomfortosabb kiszolgálást, itt kell a legkevesebbet szenvednem, legalábbis ha sikerül majd elfelejtenem majdnem mindent, amit a Windows miatt megtanultam. Még szerencse, hogy ez nem túl sok.
