Mária
-6 °C
-2 °C

Elkészült az Apple csodafegyvere

2001.03.09. 13:01
Az Apple bejelentette, hogy a kínai vendégmunkások immáron nagyüzemben préselik új Macintosh operációs rendszerének korongjait. Steve Jobsék egyelőre nem árulják el, pontosan milyen funkciók maradtak a végleges OS X-ben, a meglepetést március 21-ére tartogatják.
A hivatalos bejelentés szerint aranyba öntötték a kódot, azaz elkészült, már nem piszkálnak bele többet. A hosszú évek óta készülő Mac OS X március 24-én tűnik fel a komputerboltok kirakatában, 129 dolláros árcédulával.

Az Apple március 21-i ünnepélyes bemutatója előtt nem csepegteti el a nyilvános bétaként közszemlére bocsátott változat óta milyen funkciók tűntek el, vagy jelentek meg az oprendszerben, de avatott források szerint hiányozni fog a DVD-támogatás és a noteszgépek energiatakarékos "alvó" üzemmódja.

Aki bújt, aki nem

Az Apple szóvivője megerősítette, hogy valóban hiányozni fog az iTunes, az iDVD és az iMovie szoftverek teljeskörű támogatása az OS X-ből, de részletesen nem volt hajlandó kifejteni a kérdéskör udvarát. Az Apple a napokban indította el új, CD-újraíróra kihegyezett kampányát, amely azt sulykolja a vásárlókba, milyen jó is saját zenét készíteni, videót szerkeszteni vagy DVD-t írni. Ennek tudatában különösen kínos, ha az OS X nem támogatná ezeket a célszoftvereket.

Több elemző vélte gyanúsnak a végleges kód bejelentését is. A Microsoft Office XP esetében a kód és a kész termék megjelenése között két hónap telik el, míg az Apple-nek kevesebb mint húsz napja van az OS X-et a boltokba juttatni. Bár az Apple jóval kisebb mennyiséget mozgat, mint a Microsoft, a Gartner szakértője szerint legalábbis meredek lesz időre legyártani, becsomagolni és kiszállítani az összes dobozt.

Az IDC elemzője szerint kollégái túldramatizálják a kérdést, szerinte a hangsúly a stabil kódon volt, amit később még bármikor kiegészíthetnek újabb funkciókkal. Az Apple nyáron tervezi megjelentetni az első frissítést az OS X-hez, hogy elkerülje a további késlekedéseket.

Múlt idő

Az Apple több ízben halasztotta már el az OS X megjelenését. A cég tavaly év elején 2000 nyarára ígérte az új operációs rendszert, ám ez az ígéret májusban a nyilvános bétaváltozat premierjére szelídült, a végleges termék pedig 2001 januárjára kapott helyet a noteszben.

A vállalat veszteséges gazdasági negyedéve és az újabb elbukott határidő után az OS X tavaszi megjelenése elkerülthetetlenné vált, ahhoz, hogy a cég a következő negyedévben profitot termeljen. Az Apple ezért előbb önálló szoftverként fogja egy ideig árulni az oprendszert, és csak egy idő múlva kínálja új gépei mellé konfigurációban.

A Mac OS X 1984 óta a legradikálisabb újításokat ígéri, hogy a hűséges Apple-felhasználókat technikailag felzárkóztassa a Windows 2000 mellé olyan funkciókkal, mint például a védett memóriakezelés, szimmetrikus műveletek támogatása vagy a pre-emptive multitasking. Az OS X támogatja az X Window System alatt futó alkalmazásokat, az Open GL-t, a Java 2-őt.