Judit
-2 °C
8 °C

Neo útja: a kék bogyó

2005.12.11. 10:06
Folytatásos bőrlenyúzásból még sosem sült ki semmi jó, és ez igaz az Atari legújabb matrixos játékára, a Path of Neóra is. Ha az Atari változata a valóság, inkább maradok a Matrixban. Ide azt a kék pirulát!

Valahogy mindig úgy alakul, hogy az előző jobb volt. Ha a könyv volt később, a film volt jobb, ha film volt később, a játék volt jobb, és az első rész mindig jobb volt, mint a második. Akár Die Hard, akár Doom, akár Egri csillagok. Az ismert nemzetközi példa azt mutatja, hogy az előd baljós árnyától még azzal az ördögi trükkel sem lehet megszabadulni, hogy az ember utolsó résszel kezdi a sorozatot, mint Lucas tette a Csillagok háborújával. Minden hiába, az előző mindig jobb lesz.

#alt#
Így fosik Neo a filmben...
De míg a sequeleknek általában annyi értelmük van, hogy ébren tartják a lankadó érdeklődést egy eredetileg eredeti téma vagy annak feldolgozásmódja iránt, a Matrix: Path of Neo (PON) létezését semmi sem indokolja. Ilyen játékot nem illik sem fejleszteni, sem kiadni. Pécés játéknak a PON annyira silány, hogy írni sem érdemes róla, nemhogy játszani vele. Ez itt? Ez itt nem érdem dolga, ez szomorú kötelesség.

#alt#
... és így a játékban.
A Matrix-alapú kóklerkedésnek a Path of Neo már a harmadik manifesztációja, a gamertudatból nyom nélkül múlt el az Enter the Matrix (Atari-Shiny) és a Matrix Online (Warner-Monolith) is. Most jó lenne a az újra próbálkozó fejlesztőt, a Shinyt és a kiadó Atarit azzal mentegetni, hogy ők pedig megtettek mindent, beleadtak apait-anyait, de ők nem tettek meg mindent, amit meg beleadtak, azt jobb lett volna kihagyniuk. Filmből persze nehéz játékot készíteni, mert a film lineáris műfaj, az elejétől a végéig nézzük, beleszólásunk annyi, hogy otthagyhatjuk, ha nem tetszik, a játék viszont interaktív, elméletileg nyitott a szerkezete, még akkor is, ha mindig ugyanazon a sarkon jönnek a szörnyek, és mindig ugyanott robban a bomba.

Wake up Neo

#alt#
I feel blue
Itt egy példa, hogyan is kezdődhetne másképp: rögtön a PON elején Morpheus felajánlja Neónak a kék és a piros bogyót. A filmben Neo a pirosat választja, így dönt a nyomorúságos szabadság, a folytonos kiszolgáltatottság és a műkaja mellett, így utasítja el a látszatvilágot, a kényelmes önáltatást és a bifszteket. Ebből lesz a film. De mit válasszon a játékos a PON-ban? A pirosat, természetesen, ha már Neóval van. Ha ugyanis a kék bogyót választja, vége a játéknak. Köszönjük a vásárlást, értékeljük az ergodikus narratívastruktúrák iránti elkötelezettséget.

És vajon mi értelme a játék elején Neóként az irodában a boxok között bujkálni félguggolós testtartásban, mint aki szarni készül? Láttuk a filmet, nem? Úgyis elkapnak, nem? Na jó, adjuk be a derekunkat, mert ez mégiscsak egy játék, bujkáljunk egy ideig az ügynökök elől, kövessük a csúszkás Nokián érkező utasításokat, felejtsük el a filmet, ne rettenjünk meg a szédítő magasságtól, teherliftezzünk fel egy melóssal a tetőre, aztán rohanjunk le a lépcsőn gyalog, közben lökdössük el az ímmel-ámmal üldöző rendőröket. Ha viszont az Agent Smith (a.k.a. Kovács ügynök) vezényletével támadó ügynökök kapnak el, nézzük végig, ahogy kicsavarják a karunkat, és letepernek. Siker esetén nem kapnak el, hanem felpattanhatunk a fagyosan ronda, műbőrszerkós Trinity mögé a motorra, aztán illa berek, nádak, erek.

Exit the Matrix

#alt#
Kombóedzés
És még nem is Trinity néz ki a legbénábban. A támadó biztonsági őröket, rendőröket és kommandósokat mintha az Új Tükör 1976-os számából vágták volna ki egy kicsorbult körömollóval, Neo pedig rosszabb pillanataiban leginkább a Váci utcán bolyongó NDK-s turistára hasonlít ugyanebből az időszakból. Hiába a nagy felbontás, a maximális részletbeállítás, hiába az elfogadható hardver (2800 Sempron, 512 Mb RAM, 6600 GT kártya), néha kimarad a képből egy adag poligon, néha egyetlen nagy poligon Morpheus fekete napszemüvege, néha meg egyetlen nagy poligon az egész Morpheus. Katasztrófa. Az összhatást tovább rontják a filmből bevágott, rendszeresen felbukkanó betétek, mert azok ugye nem poligonból készültek, így még élesebb a kontraszt a valóság és a Matrix között.

És hogy miről szól az egész? Fogalmunk sincs. Amíg meg nem unja az ember, különböző varázslatokat tanul meg egymást követő meccsek során, csendben elintézni valakit hátulról, kungfuzni, judózni, lőni, falon járni, de legfőképp igazi Neo-specialitásként a levegőben lassítva repülés közben lőni.

#alt#
Zöld halál
A PON állítólag sokkal jobban néz ki és jobban is kezelhető konzolon, mint pécén, amit nem nehéz elhinni, mert a fekete alapon neonzölden csordogáló funny karaktereket leszámítva a játék leginkább a Mortal Kombatra vagy a Virtua Fighterre emlékeztet, különösen, hogy időnk nagy része kombók bemagolásával telik. Nyomja le a bal Shift-billentyűt, tartsa hosszan lenyomva a jobb egérgombot, majd tappintson röviden a ballal. Most nézze meg, mit csinált.

Az igazsághoz tartozik, hogy kollégánk, Etele, aki az elején még cinikusan ócsárolta a PON-t ("Mi ez, Sims?"), kifejezetten élvezte a játékot. Részletes magyarázatot nem adott, csak annyit mondott: "Szeretem a kombókat."