Miklós
-7 °C
2 °C

Szoftvertitkárt épít az amerikai hadsereg

2003.08.01. 11:22
A Pentagon fejlesztői részlege, a DARPA július közepén hozta nyilvánosságra a számítógép-ember interakciót átalakító, "személyre szabott kognitív segéd", azaz egyfajta szoftvertitkár fejlesztését célzó, öt évre tervezett PAL programját (Perceptive Assistant that Learns, tanuló, észlelő asszisztens).
A programot - más cégek, felsőoktatási intézmények (Boeing Phantom Works, Yale, Pennsylvania Egyetem, stb.) mellett - főként a pittsburghi Carnegie Mellon Egyetem (CMU), valamint az SRI International (Menlo Park, Kalifornia) kivitelezi majd. Előbbi hétmillió, utóbbi huszonkétmillió dollár kezdőtámogatást kapott. A folyósítandó összeget évente felülvizsgálják, s növelik - amennyiben szükséges.

Felbontja a postát

Dan Siewiorek
A Dan Siewiorek által vezetett CMU-csoport RADAR rendszere (Reflective Agents with Distributed Adaptive Reasoning, vagyis: Elosztott adaptív következtetőkészséggel rendelkező gondolkodó ágensek) nemcsak kommunikál majd az emberrel, tanácsokat fogad meg, utasításokat hajt végre, de tanul is az interakcióból. Elektronikus levelezésünkre szintén ügyel, továbbá képes lesz megkülönböztetni a fontos üzeneteket a spamektől. Igaz, ha csak ennyit tudna, gyakorlatilag nem lenne több egy levélszemét-szűrő programnál - ám a tervezők szerint olyan szinten fogja érteni az e-maileket, hogy a szövegek alapján találkozókat pontosít, vagy online foglal repülőjegyet. Esetleg rutinbeszámolókat dob össze, de akár elavultnak tűnő, hónapok óta érintetlen honlapokat is frissít, amennyiben ilyen jellegű igény merül fel.

A csoporthoz tartozik - huszonöt egyetemi oktató, huszonöt nemrég végzett hallgató és tizenkét frissen szerződtetett kutató mellett - Jaime Carbonell, a Nyelvtechnológia Intézet igazgatója és a számítástudományi fejlesztéseket vezető Scott Fahlman is. Terveik szerint kereskedelmi forgalomban elérhető szoftvereken, például e-mail programokon dolgoznak majd, azokat fejlesztik tovább, tökéletesítik újabb, szélesebb körű alkalmazásokat biztosító képességek hozzáadásával. Amikor elkészülnek eggyel, hatékonyságát egyrészt emberi, másrészt gépi asszisztenssel tesztelik, majd az összehasonlított eredmények alapján döntenek az újabb irányokról.

Gondolkodó szoftver

A PAL a DARPA Információfeldolgozó-technológia Hivatalát igazgató Ron Brachman kezdeményezése. "Nagyon ambiciózus törekvés" - állítja Brachman. Voltaképpen - némi túlzással - gondolkodó szoftver létrehozásába fogtak, hiszen a leendő PAL nemcsak a tanulás képességével rendelkezik, de a felhasználó személyes preferenciáit szintén ismeri, következtetéseket von le belőlük, sőt, az emberek közötti mindennapos kommunikációt is érti valamelyest. Még akkor se fogjuk fel teljes mértékben, hogy mit hoztunk létre valójában, amikor már rég kész leszünk vele - prognosztizál az igazgató. Hasonló ötletek felmerültek korábban is, viszont azért fogtak bele csak most, mert a jelen technológiai szint - mind a számítógépiparban, mind a szűkebb értelemben vett MI-ben - a szükséges minimum. És, mivel a DARPA a Pentagon kutatói-fejlesztői "részlege", az első alkalmazások a hadiiparban várhatók. De nyilvánvaló, hogy mindebből előbb-utóbb az üzleti élet, vagy a felsőoktatás is profitál - fűzi hozzá Brachman.

A projektet szinte még nyilvánosságra se hozták, amikor a New York Times kolumnistája, William Safire máris arról írt, hogy a PAL jelentős mértékben sértheti a magánszférát. Talán nem annyira, mint a szintén nemrég bejelentett, hasonló okokból sokat támadott, sőt, "visszakozásra kényszerült" LifeLog, ám épp elegendőt ahhoz, hogy Brachman sürgősen leszögezze: a program nem szimatol a felhasználó után, hanem - ismerve és tanulva a preferenciáit - mindig az adott körülményekhez igazodva, a számára kedvező megoldásokkal rukkoljon elő.

Bizalmi viszony

Siewiorek ugyancsak kihangsúlyozza, hogy bizonyos idő után ugyanolyan bizalom alakul ki PAL és köztünk, mintha emberi asszisztenssel, vagy titkárral dolgoznánk. Hiszen annyira megismer minket, hogy tudja, mit oszthat meg másokkal, s mit nem, mikor zavarhat, mikor nem, és így tovább. Azaz, még a legapróbb részletekre is odafigyel. "Máskülönben, az ágens annyira ellenszenves lesz, hogy senki nem akarja majd használni" - érvel a kutató.

A RADAR szorosan kapcsolódik az SRI CALO-jához (Cognitive Agent that Learns and Observes, Tanuló és megfigyelő kognitív ágens). A CMU és a többi cég/egyetem fejlesztései a Menlo Parki vállalat projektjébe integrálódnak. A CALO rendeltetése, hogy megoldást találjon a bonyolult, a múltban sok problémát okozó gépi döntéshozásra. Elméletileg olyan következtető-képességgel egészíti ki a computert, ami lehetővé teszi számára az egészen váratlan események kezelését is.