Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Generált filmek reneszánsza

2002.01.04. 10:34
A Shrek és a Monsters Inc. kasszasikerén felbuzdulva az amerikai stúdiók nagy kedvvel ruháznak komputergenerált filmekbe. A főmenedzsereket azonban továbbra is kétségek és szorongások gyötrik egy kicsit.
A békafújogató zöld óriás és a pedofóbiás szörnyetegpáros története egyaránt bejött a közönségnek és a befektetőknek: mindkét egész estés animáció átlépte a kétszázmillió dolláros bevételi álomhatárt. Ez azt jelzi, hogy a korábbi évtizedek bukásaival ellentétben a közönség bejön és mindent elhisz.

Színre színt

Shrek
Bár a Disney/Pixar művek által gyártott Toy Story is szépen szántott annak idején (úgy a vásznon, mint az emléktárgy-forgalom terén), az igazi áttörést a PDI/Dreamworks Shrek című opusza hajtotta végre, amelyet a Disney jelenleg is diadalmenetelő Monsters Inc. című alkotása igazol. A gyerekfilm-bizniszben így ma minden a komputeranimációs filmek körül forog. Ámde.

Míg szinte mindegyik stúdióvállalatnál készülőben van egy komputeranimált mozi, a műfaj egyelőre nem tűnik kimeríthetetlen aranybányának. Ellenpéldának rögvest ott van a Final Fantasy, amely egyedülálló kidolgozottsága ellenére kudarcnak bizonyult. Nem elhanyagolható az sem, hogy egy mélydigitális mozi legyártása méregdrága gépparkot igényel, amelyet tovább drágit az, hogy az ilyesmihez értő szakemberek munkája a nagy kereslet miatt ugyancsak megdrágult. A producereknek így fokozottan tutira kell menniük egy fokozottan nem tuti világban.

Az új animációs dömping bizonyosan produkál majd pár csúnya buktát.

Minden, ami egy gyerekkel történhet

Monsters Inc
A komputeranimációs évadot várhatóan egy új játékos, a 20th Century Fox szárnyai alatt dolgozó Blue Sky Studios filmje nyitja majd. A Blue Sky Studios által készített képeket eddig a Harcosok Klubja, illetve a Titan A.E. című filmekben láthattunk - Jégkorszak címmel 1999 óta készítik első full mozifilmjüket. Ebben vicces pingvinek és félelmetes mammutok feltűnésére számíthatunk egy aranyos kisgyerek körül.

A Universalnál egyszerre három komputermozi készül, mindhárom hagyományos gyerekkönyvek alapján (Curious George, Where Wild Things Are, AntBully). A Sony AstroBoy címmel készített filmet, amelyben egy kisebb robot megmenti a világot. Az atlantai autszájder Fathom Studios pedig hamarosan elkészül Delgo című filmjével, amelyben egy kisebb ember megmenti a világot.

"Úgy vélem a komputeranimáció elkezdte kiszorítani a hagyományos rajzfilmeket" - mondja John Swallow, a Universal produkciós vezetője - "Ennek szerintem legfőképp egy generációs szakadék az oka. A jelen generáció ugyanis számítógépes játékok miatt megszokta a digitális képeket, és ezt várja el."

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.