Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Majdnem kész az új Windows

2006.09.04. 15:14
A Microsoft elérhetővé tette az öt évvel ezelőtt kiadott XP utódjának szánt Windows Vista operációs rendszer Release Candidate 1 verzióját. Ez már majdnem olyan, mint a végleges.

Regisztrált bétatesztelők már letölthetik a Windows Vista Release Candidate 1 operációs rendszert, jelentette be Jim Allchin, a Microsoft alelnöke, a Windows kliens csoport vezetője. "Nagyon sok változás történt a Beta 2 óta, állítottunk a felhasználói interfészen, több eszköz driverét beépítettük, és javítottuk a rendszer teljesítményét", írta Allchin a tesztelőknek küldött üzenetében.

A Windowsért felelős Allchin szerint az RC1 nagyon jó állapotban van, ugyanakkor elismerte, hogy szoftverkompatibilitás terén még van mit tenniük, és egyéb apró hibákat is ki kell javítaniuk, mielőtt a Vistát a gyártósorra küldik.

Jövő héten többen is hozzájuthatnak majd a Vistához, a Microsoft ugyanis a windowsos szoftverfejlesztőknek szánt MSDN és TechNet szájtokon is elérhetővé teszi a telepítő dvd-t.

A széles körben elérhető végső változat a tervek szerint januárban lesz a boltokban, a vállalati verziók novemberben jelennek meg. A Release Candidate 1 tesztjét hamarosan az Indexen is olvashatják.