További Tudomány cikkek
- Fidrich Róbert: Az Európai Bizottság javaslata teljesen tudománytalan
- Elnyeli a föld a kínai nagyvárosokat
- Az őskorallok minden élőlénynél előbb világítottak az óceánok mélyén
- Meglepő dolgok derültek ki az Alzheimer-kór okairól egy új kutatásból
- A légszennyezés lelassítja a kisgyerekek agyfejlődését
A mágneses pólus elmúlt évszázad folyamán mutatott gyorsuló mozgása ellenére a szakértők minimálisnak tartják annak esélyét, hogy pólusváltás, illetve a mágneses pajzs ezzel járó összeomlása közelegne. A Földet a kozmikus sugárzástól is megvédő mező a földtörténetben többször irányt váltott.
A tudósok előtt régóta ismert, hogy a mágneses pólusok vándorolnak, és több százezer évenként helyet is cserélnek. Az utolsó pólusváltásra mintegy 780 ezer éve került sor. A vándorlás és a helycsere okaira viszont még nincsen elfogadott magyarázat.
Napi kóválygás
"Elképzelhető, hogy a mostani távolodás a normális oszcilláció része, és a pólus esetleg visszaindul Kanada irányába" - idézte a Sydney Morning Herald Joseph Stoner, az Oregon egyetem paleomágnesességgel foglalkozó szakértőjének szavait.
Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a Földet védő mágneses pajzs ereje az elmúlt 150 év során mintegy 10 százalékot gyengült. Ugyanezen idő alatt az északi mágneses sark mintegy 1100 kilométert haladt a földrajzi északi sark felé, emlékeztetett Stoner az amerikai geofizikai unió (AGU) konferenciáján tartott előadásában.
A mágneses pólus mozgásának sebessége az elmúlt évszázad során jelentősen nőtt az elmúlt négy évszázad viszonylag kiegyensúlyozott vándorlása után, jelentette ki az Oregon egyetem kutatója. A mágneses pólus a folyamatos vándorláson túl ráadásul napi kitéréseket is végez: minden nap bejár egy 85 kilométer hosszúságú ellipszist.
Forgó mag
Az északi mágneses pólust 1831-ben fedezték fel, és amikor a kutatók 1904-ben ismét felkeresték, 50 kilométerrel arrébb találták meg. 1970 előtt az átlagos évenkénti elmozdulás 10 kilométer volt, a 2001-2003 között mért átlagérték pedig 41 kilométer/évre adódott.
A jelenlegi sebességét tartva az északi mágneses pólus Észak-Kanadából átlendülhet Szibériába. Ha ez megtörténik, Alaszkából eltűnhet a sarki fény. Ezt az égi jelenséget ugyanis a Napból áramló, és a Föld mágneses tere által eltérített töltött részecskék és a légkör bizonyos gázainak kölcsönhatása okozza.
Azt már az általános iskolások is tudják, hogy a Föld mágneses pólusai nem esnek egybe a földrajzi pólusokkal. A láthatatlan mágneses mezőt a bolygó magját alkotó, a kéregnél gyorsabban forgó olvadt vasmag gerjeszti. A mező szimmetriatengelye ráadásul több mint 500 kilométerrel elvéti a Föld középpontját.
Másfelé is járt
A vizsgálatai során Stoner elemezte több sarkvidéki tó üledékrétegeit. Mivel az üledékek rögzítik az aktuális mágneses mező jellemzőit, a kutatók szénizotópos vizsgálattal határozták meg a vizsgált rétegek korát.
Arra a következtetésre jutottak, hogy az elmúlt ezer évben jelentős elmozdulásokat tett az északi mágneses pólus. Általában Kanada és Szibéria között ingázott, de néhány alkalommal kitér más irányokba is.