A vártnál nagyobb a Google negyedéves eredménye
A vártnál nagyobb adózott eredményről számolt be a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató a harmadik negyedévről.
A Google gyorsjelentése szerint 1,64 milliárd dolláros – részvényenként 5,13 dolláros – adózott eredményt ért el a szeptemberben zárult negyedévben. Ez 27 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 1,29 milliárdos – részvényenként 4,06 dolláros – profithoz képest. A Google harmadik negyedéves bevétele 5,94 milliárd dollárt tett ki, közel 7 százalékkal haladva meg az előző negyedévi 5,52 milliárdos, illetve az egy évvel korábbi 5,54 milliárdos bevételt.
A Google-részvények csütörtökön 529,91 dolláron zártak a New York-i értéktőzsdén, 5,41 dollárral, közel 1 százalékkal alacsonyabban az előző napi záróárnál. A zárást követő nem hivatalos kereskedésben azonban 16,44 dolláros, vagyis 3,1 százalékos erősödéssel 546,35 dollárra emelkedett a Google-papírok árfolyama.

