Új Microsoft-központ nyílt Budapesten

2010. június 22., kedd 12:21

A Microsoft az Aquincumi Technológiai Intézettel együttműködve oktatási centrumot létesített a fővárosban.

Június 19-én a Bojár Gábor által életre hívott és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) égisze alatt működő Aquincumi Technológiai Intézet (AIT) hivatalos megnyitójának keretében felavatták a Microsoft új oktatási központját is – közölte a szoftvervállalat.

Az úgynevezett Center of Excellence az AIT-vel közösen indított kezdeményezés eredményeként valósult meg. A korszerű informatikai környezettel ellátott oktatási centrumban a legrangosabb észak-amerikai egyetemekről érkező diákok, valamint a Microsoft Magyarország kiemelt partnerei és ügyfelei részesülnek majd IKT-képzésekben, a legújabb Microsoft-technológiákat (Azure, Silverlight, Visual Studio) részletesen bemutató angol nyelvű szakelőadásokat a hazai leányvállalat akkreditált oktatói tartják.

Az AIT az együttműködés keretében egy több mint 100 négyzetméteres helyiséget biztosított a Graphisoft Park H épületében, itt alakította ki a Microsoft a 16 munkahelyes oktatóközpontot. A centrumban a hallgatóknak hozzáférést biztosítanak a Microsoft számításifelhő-platformjának legfontosabb komponenseihez (Windows Azure, Microsoft SQL Azure, Windows Azure platform AppFabric), ezenkívül a fejlesztői képzésben részt vevők ideiglenes felhasználói licenceket kapnak a Visual Studio 2010 Ultimate Application Lifecycle Management (ALM) szoftvereszközhöz is.

Mivel az IT-környezet a Microsoft Hyper-V technológiájának alkalmazásával kialakított virtuális pc-k működtetésén alapul, egy-egy oktatási periódus végén a hardverpark egyszerűen és gyorsan visszaállítható az alapállapotba.

Az AIT és az Microsoft a következő két évben megosztva használja majd azt az oktatási központot az AIT kurzusokra Észak-Amerikából érkező hallgatók képzésére, illetve a Microsoft Magyarország kiemelt partnereinek és ügyfeleinek továbbképzésére. Az AIT tudományos tanácsadó testületének tagjai és vendégelőadói között a hazai tudományos élet vezető személyiségei mellett találjuk Simonyi Károly űrhajóst, a Microsoft Excel programjának atyját is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Bill és a szaporodó milliárdok - 2008.06.27.
Most akkor lopta a Windowst? Hogyan kérte meg felesége kezét? Valójában autista? Despota főnök? Ízlett neki az arcába vágott krémtorta? Minden a világ leggazdagabb emberéről, aki ma dolgozik utoljára a Microsoftnál.
Az űriparba fektettem mindent - 2008.02.07.
Négymillió dollárt keresett a Google-ön, de mindent az űriparba és genetikába fektetett Esther Dyson veterán high-tech újságíró és kockázati tőkés. Interjú.
Google, Microsoft és magyar műhold a Simonyi Konferencián - 2009.04.15.
A keresőcég mérnöke adatfeldolgozásól tart előadást, a Surface-et bárki megtapogathatja.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Alacsony THM-et keres?
A Cofidis minden korábbi személyi kölcsön ajánlatánál kedvezőbb THM-et kínál.
Offroad terepjáró kalandtúra..
Itt az alkalom, hogy valódi terepjáróval rázkódj át a mocsaras vadvilágon.