100 millió dollárt adott titokban a Google a Farmville fejlesztőjének

2010. július 12., hétfő 11:11

A Google komolyan gondolja a Facebook trónfosztására szőtt terveit: a legmenőbb közösségi alkalmazásokat gyártó Zynga játékfejlesztő elcsábításával kezdené a háborút.

100 és 200 millió dollár közé becsülik bennfenntesek azt az összeget, amit a Google a legnagyobb titokban fektetett be a Zynga nevű játékfejlesztő stúdióba, ami a Farmville-lel, Mafia Warsszal és hasonló közösségi játékokkal időtlen idők óta uralja a facebookos alkalmazások sikerlistáit. Az üzlet hónapokkal ezelőtt köttetett meg, de csak most szivárogtak ki róla részletek, amiket természetesen egyik fél sem kommentált.

A Zynga ezzel már több mint félmilliárd dollár befektetői tőkéhez jutott az elmúlt hónapokban, többek között a japán Softbank, az orosz Digital Sky Technologies, és az egykori Netscape-nagyfőnök Marc Andreessen cége, az Andreessen Horowitz adott pénzt a cégnek.

A Zynga játékai alapban ingyenesek, de a mikrotranzakciós modell (fillérekért lehet kisebb-nagyobb játékbeli előnyöket, optikai tuningokat, ajándékokat vásárolni) óriási üzletet jelent. A becslések szerint a cég idei első féléves bevétele 350 millió dollár, aminek a fele tiszta profit, és a cég 2011-re várja, az évi egymilliárd dolláros forgalom túllépését.

Mivel a Zynga játékai, illetve az azok nyomán burjánzó klónok óriási részt vállalnak a Facebook népszerűsítéséből, így a közösségi oldalak háborújában lemaradó cégek számára nagy lehetőséget jelent. A pletykák szerint a Google egyébként is a Facebook legyőzésére sző nagyszabású terveket a Google Me közösségi oldallal, illetve a Google Games játékos hálózattal - a Zynga játékai mindkettő számára nagy vonzerőt jelentő kulcsalkalmazások lehetnek. Az is valószínűnek látszik, hogy a Zynga a mikrotranzakciók bonyolítására eddig használt PayPalt a Google Checkout rendszerre fogja cserélni.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!