Előd
7 °C
16 °C

Megmenekültek az Airbus utasai

2006.03.26. 20:05
Sikeres volt vasárnap az Airbus A380 utolsó nagy próbája, amelyen a gyártónak azt kellett bebizonyítania, hogy a repülőgép majdnem kilencszáz utasa időben el tudna hagyni egy lángoló gépet.

Az Airbus konzorcium legújabb gyártmánya, az A380 óriásgép vasárnap Hamburgban sikeresen teljesítette evakuálási tesztjét: a 853 jelentkező és a húsz főnyi személyzet nyolcvan másodperc alatt hagyta el a világ legnagyobb utasszállító gépét. Egy utas azonban menekülés közben combcsonttörést szenvedett.


Az első felszállás képei
A nyolcvan másodperc rekord, az előírás szerint ugyanis kilencven másodperc szükséges ahhoz, hogy szükséghelyzet esetén a gép összes utasa és a személyzet elhagyja a gépet. A tesztet Hamburgban egy sötét hangárban rendezték, az utasoknak jelentkezőknek gumicsúszdán kellett leszánkázniuk a gépből. A szervezők igyekeztek valósághű körülményeket teremteni: a résztvevők harmada ötvenévesnél idősebb volt, sokan kiskorú gyermekeket megtestesítő műanyagbabákat fogtak a karukban, a gép folyosóin meg takarók és újságok hevertek. Csak a tényleges tűzveszély hiányzott.

Nem számított ilyen sikerre a gyártó, korábbi nyilatkozatai szerint ugyanis már azzal is elégedett lett volna, ha 650-en kijutnak épségben. Természetesen nem azért, mert ennyi túlélőt is elegendőnek tart, csupán arról van szó, hogy jelenleg az A380 egyetlen vásárlója sem kíván 650 főnél több utast szállítani. A vasárnapi teszt az engedélyeztetési eljárás fontos állomása volt. Az A380 darabja 290 millió euróba kerül, az első példányt várhatóan 2006 végén adják át a szingapúri légi társaságnak. Az A380-ból eddig 16 vevő 159 darabot rendelt meg, a gyártás akkor válik nyereségessé, ha az eladott gépek száma meghaladja a 250-et.

Tények

A megalománia jegyében fogant óriás alapállapotában is 555 utast tud szállítani, és darabját 285 millió dollárért lehet megvásárolni. Persze a fapados változatban lényegesen több utas fér majd el, de az A380-as alapváltozatban meglehetősen sok extraszolgáltatással várja az utasokat.

A gépen a megrendelő igényeitől függően bár, tornaterem, vámmentes bolt, étterem és fürdővel ellátott szobák is kialakíthatók. A gépet koktélbárral, biliárd teremmel és több tusolóval is felszerelhetik, ha a vevő úgy kívánja. A szintek között mozgólépcsőkkel és liftekkel közlekedhetnek majd a bágyadt utasok. Készül belőle hosszú- illetve rövidtávú, luxus, három osztályos, turista, és teherszállító változat is.

A legexkluzívabb A380-as viszont várhatóan a Virgin Atlantic tulajdonában lesz: a gépen tornatermek, kozmetikai szalonok és kaszinó is lesz. A légitársaság társtulajdonosa, Richard Branson gépenként 35 szeparált franciaágy kialakítását is kérte a gyártótól.

Az óriás teljes hossza 73 méter, magassága eléri a 24 métert. A szárnyak fesztávolsága nyolcvan méter, felületük pedig 850 négyzetméter, ezeket a cég walesi üzemében gyártották. A négy hajtóművet típustól függően a Rolls-Royce vagy a The Engine Alliance készíti, és 0,89 Mach sebességig gyorsíthatják az óriási repülőgépet.