Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Csúszhat az Antenna Hungária privatizációja

2005.02.22. 09:31
Az ÁPV Rt. az első félév végére ígérte az Antenna Hungária privatizációját, de piaci szakértők szerint könnyen elképzelhető, hogy nem sikerül tartani ezt a határidőt.

Az ÁPV tavaly év végén hozott döntése értelmében még az első félévben szeretnék lezárni az Antenna Hungária magánosítását. A hetvenöt százalék plusz egy szavazatot biztosító részvénycsomag privatizációjának lebonyolítására kiírt pályázatot január végén a HVB Bank nyerte meg, így akár lassan el is indulhat(ott) az érdemi munka.

Kérdéses árképzés

Az évek óta húzódó magánosítás azonban nem zajlik zökkenőmentesen (az ÁPV a kedvezőtlen tőzsdei hangulat miatt öt évvel ezelőtt már kénytelen volt elhalasztani egy nyilvános kibocsátást), a tőzsdei társaság pénteki közleménye szerint ugyanis a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a cég ellen. A GVH azt kívánja vizsgálni, hogy a társaság nem állapítja-e meg tisztességtelenül azt a árat, amelyet az országos tévéműsorok földfelszíni műsorszórásáért, illetve műsorszétosztásáért kér. A bejelentés a privatizációs folyamat szempontjából kifejezetten rosszkor jött. Nem valószínű ugyanis, hogy akad stratégiai befektető, amely ilyen bizonytalansági tényezővel együtt megvenné a céget.

Tabányi Mónika, a Concorde Értékpapír Rt. elemzője szerint a nem várt kockázati tényezőt jelentő vizsgálatot emiatt mindenképpen tisztázni kell még az eladás előtt, ráadásul az ügynek legjobb esetben is - akkor, ha a GVH nem állapít meg törvényszegést - csupán semleges lehet a kimenetele. A testületnél egyébként információink szerint a TV2 kereskedelmi televíziót működtető MTM-SBS Rt. kezdeményezte az eljárást tavaly novemberben, mivel álláspontja szerint az AH által alkalmazott műsorterjesztési díj ésszerűtlenül magas.

Hosszú csúszás

A hivatal elvileg 60 napon belül - ez a határidő 60 nappal meghosszabbítható - dönt arról, hogy vagy megszünteti az eljárást, vagy a Versenytanács elé tárja az ügyet. Persze ez utóbbi sem jelenti automatikusan azt, hogy törvénysértés történt volna, csupán azt, hogy újra kitolódnak a határidők. Az utóbbi folytat le tényleges tárgyalást, amelynek az elmarasztaló döntése esetén vetnek ki bírságot a cégre. A sarc tetemes is lehet, hiszen maximális mértéke elérheti az előző évi nettó árbevétel 10 százalékát. Szakértők szerint a helyzetet az is bonyolítja, hogy ugyan liberalizált piacról van szó, de nem csak a szolgáltatói oldalon nincs verseny - az AH monopóliuma az EU-csatlakozással megszűnt -, hanem a potenciális igénybevevők köre - a két kereskedelmi televízió mellett a királyi tévé - is erősen korlátozott.