Árpád
-1 °C
9 °C

Google-szoftver a Dell új gépein

2006.05.26. 15:30
A Windows megszokott asztala helyett már a hónap végétől Google-desktop fogadja azokat, akik új Dell-számítógépet vásárolnak.

A következő három évben jelentős összeget, egyes értesülések szerint egymilliárd dollárt fizet a Dellnek a Google azért, hogy a cég számítógépei a kereső szoftverével felszerelve kerüljenek a felhasználókhoz. A Google-szoftverrel felszerelt asztali és hordozható gépeket már május végén árulni kezdi a Dell. Annyi biztos, hogy az előre telepített alkalmazások között lesz a Google Toolbar,


Ilyen volt...
amely a brózerbe (Internet Explorerbe vagy Firefoxba) épülve többek között keresőablakkal, helyesírás-ellenőrzővel és szótárral segíti a böngészést, az extra funkciókat, így a saját fájlok között való keresést biztosító Google Desktop, és valószínű, hogy a gépeken futó böngésző kezdőlapja egy közös Dell-Google szájt lesz majd.

Bár a megállapodás pontos részleteit nem tudni, az előzetes tárgyalásokról hírt adó Wall Street Journal idén februárban egymilliárd dollárra tette az akció árát, és ezt azóta sem cáfolta sem a Dell, sem a Google.

Reszkess, Microsoft!

A világ első számú pécégyártója és a világ legnagyobb keresője közötti megállapodás erősen veszélyezteti a Microsoft pozícióit. A redmondi cég tíz évvel ezelőtt épp azzal jutott előnyhöz versenytársaival szemben, hogy szoftvereit frissen eladott gépekkel együtt értékesítette, bízva abban, hogy a tulajdonosok úgysem cserélik le az egyszer kipróbált és bevált alkalmazásokat.


...ilyen lesz?
Ugyanezt teszi most a Google, de Henry Blodget volt Wall Street-i elemző, az Internet Outsider bloggere több szempontból is veszélyesnek tartja a lépést. Szerinte ha igazak az egymilliárd dollárról szóló hírek, a Google-nek nehéz lesz a kiadást a bevételi oldalon kompenzálnia. Blodget úgy véli, nem tesz jót a Google hírnevének, hogy olyasminek a terjesztéséért fizet súlyos milliókat, amit amúgy is ingyen osztogat. És igaz ugyan, hogy ezzel a lépéssel olyan felhasználókat is megnyer, akik eddig nem kerültek kapcsolatba a Google-lel, de a cég történelme során most adja ki a legtöbb pénzt egy-egy fogyasztó megszerzéséért - így a következő százmillió felhasználó behálózása sokkal többe kerül majd, mint a legutóbbi százmillióé, ez pedig mindenképpen csökkenő profitot jelent, amit a befektetők nem szoktak szeretni, írja Blodget.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!