Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

A jól viselkedő forgalmazóknak olcsóbb az írható dvd

2005.02.03. 14:48
Kapcsolódó cikkek (1)
Magyarországon minden 4.7 gigabájtos írható dvd árából 150 forint a jogdíj. Bizonyos cégek azonban, amelyek megfelelnek az Artisjus feltételeinek, ennél olcsóbban, 100 forintért is hozzájuthatnak az igazoló címkékhez. Így történhet meg az is, hogy a feketepiaci árnál jóval olcsóbb dvd-ket árulnak nagyobb bevásárlóközpontokban. A kereskedők háborognak.
Szinger András, az Artisjus jogásza az Index kérdésére elmondta, az egyenlő bánásmód elvének megfelelően mindenki számára nyitott az a lehetőség, hogy a dvd-k esetében ötven forinttal olcsóbban jusson a matricához. Ehhez három feltételnek kell teljesülnie: a cégnek nem lehet hátraléka az Artisjusszal szemben, cégszerűen nyilatkoznia kell arról, hogy feketepiaci adathordozót (vagyis olyat, amelyre nem fizették be a jogdíjat) nem forgalmaz, illetve feltétel az is, hogy nem merülhetett fel még a céggel kapcsolatban a címkékkel való visszaélés vádja. Az Artisjusnál azt mondták, mindezekről az összes forgalmazót tájékoztatták.

A törvény szerint

A szerzői jogi törvény alapján a jogdíjat az üres kép- vagy hanghordozó gyártója, külföldön gyártott kép- vagy hanghordozó esetén pedig a jogszabály szerint vám fizetésére kötelezett személy, vagy - vámfizetési kötelezettség hiányában - a hordozót az országba behozó személy és az azt belföldön először forgalomba hozó személy köteles az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülethez a vámkezelés befejezésétől, vámfizetési kötelezettség hiányában pedig a forgalomba hozataltól, illetve a vámfizetés befejezésétől számított nyolc napon belül megfizetni. A jogdíj megfizetéséért az adott hordozó összes belföldi forgalmazója is egyetemlegesen felel.

A beszedett jogdíjakat a szerzői jogi törvény szerinti arányban a zeneszerzőknek és szövegíróknak, illetve a filmelőállítókat, filmszerzőket, előadóművészeket, hanglemezkiadókat, képző- és fotóművészeket képviselő szervezeteknek fizeti ki az Artisjus.

Nagyon olcsó írható dvd

Február első napjaiban rendkívül olcsó írható dvd-k jelentek meg a piacon, néhány bevásárlóközpont reklámújságjában jóval a feketepiaci ár alatt kínált írható dvd-lemezeket árusítanak. A Tescóban bruttó 229 forintba, az Office Depot-ban bruttó 249 forintba kerül az Emtec 4,7 gigabájtos írható dvd. Amennyiben ezeknek az összegeknek a nettó árát vesszük, és levonjuk a hatályos jogdíjközleményben szereplő 150 forintos jogdíjat, amelyet a forgalmazó köteles az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületnek befizetni, 30-50 forintos dvd-ár jön ki. Ez az információnk szerinti 130 forintos feketepiaci tokos dvd-árnál jelentősen olcsóbb.

Sem az Emtec magyarországi képviseleténél, sem a Tescónál nem kívántak arról nyilatkozni, hogy milyen árrésekkel dolgoznak, és mekkora haszna van a cégnek egy adathordozón.

Az Emtecnél annyit mondtak, hogy minden termékük után befizetik a hatályos jogszabályok szerinti jogdíjakat, és ennek megfelelően az általuk importált adathordozók mindegyikén megtalálható a befizetést igazoló matrica. A Tescónál pedig a vásárlók érdekeire hivatkoztak: "Cégünk arra törekszik, hogy vásárlóink számára a lehető legjobb árakat állapítsuk meg. Az adathordozók, dvd-k, cd-k esetében a beszállítók fizetik az Artisjusnak a jogdíjakat" - mondta az Indexnek Danks Emese, a Tesco PR-igazgatója.

73 forint az import-dvd ára

Az Index birtokába jutott adatok szerint a nagyobb forgalmazók a legálisan behozott dvd-t 30-35 eurócentért vásárolják, vagyis körülbelül 73-85 forintnak megfelelő összegért. Az árakkal kapcsolatos információkat a TDK adathordozókat kizárólagosan forgalmazó Conflex Kft. ügyvezető igazgatója bocsátotta rendelkezésünkre. Ablonciné Markó Judit ehhez az árhoz viszonyítva túlságosan magasnak érzi a jogdíjakat, még a csökkentett, száz forintos díjat is.

Az ügyvezető az Indexnek azt mondta, bár cégük is száz forintért vásárolja a jogdíjmatricákat, vagyis eleget tett az Artisjus által támasztott követelményeknek, ennek ellenére nem ért egyet a magas jogdíjakkal. "Piacilag használhatatlan megoldásnak tartom. 30-35 eurócentért vásároljuk a dvd-ket, vagyis száz forint alatti áron, amin a száz forintos jogdíj rendkívül sok. Már a Kulturális Minisztériumhoz is fordultam, de ők visszairányítottak az Artisjushoz" - fogalmaz. Ablonciné az Index kérdésére azt mondta, körülbelül ötven forintos jogdíjjal egyezne ki.

Az Artisjus jogásza szerint a százforintos jogdíj alacsonyabb, mint több európai országban (például Ausztria, Franciaország), és ezekhez hasonlóan nem függ a termék árától, ugyanis az a tény, hogy a tömegtermelés hatására egyre olcsóbbak a hordozók, nincs összefüggésben azzal, hogy a szerzőknek egy-egy üres hordozó után milyen összegű kompenzáció jár.

Jogdíjharc

Néhány forgalmazó a legfrissebb jogdíjközlemény kiadása után, január 31-én indított harcot a médiumokban a magas jogdíjak ellen. Akkor Kalinovits Béla, az írható digitális adathordozók forgalmazásával foglalkozó Eurodata Digital Kft. ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak nyilatkozva elmondta, véleménye szerint Magyarországon összeomlott a kereskedelemben jogszerűen terjesztett írható digitális adathordozók piaca. Szerinte a magyarok nem írnak kevesebb cd-t vagy dvd-t, mint mások, inkább az íratlan adathordozók Európában szinte egyedülállóan magas ára okoz problémát. Véleménye szerint ez a többletköltségeknek, a nagyobb áfának és szerzői jogdíjnak köszönhető.

Kalinovits Béla a magas jogdíjak elleni nyilatkozataival további forgalmazókat állított maga mögé, többek között a TDK adathordozókat kizárólagosan forgalmazó és egyben a legnagyobb jogdíjat befizető Conflex Kft-t is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.