Natália
-3 °C
7 °C

Biztató e-kereskedelmi kilátások

2001.10.15. 11:51
Kevés olyan témát találni, amelyről olyan egységes volna a szakértők véleménye, mint az online nagykereskedelem (B2B) és az internetes beszerzés. A jelentős elérhető megtakarításoknak köszönhetően az e-beszerzés a lassuló gazdaságban is növekvő szerephez jut.
A Boston Consulting Group adatai szerint 1999. és 2000. között az Egyesült Államokban 33 százalékkal nőtt a vállalatközi (B2B) elektronikus kereskedelem forgalma. A 1,2 milliárd dolláros érték eléri a teljes amerikai vállalatközi kereskedelem 12 százalékát.

A tetszetős adatok azonban könnyen megtéveszthetik azokat az érdeklődőket, akik nincsenek tisztában a tekintélyes cég által alkalmazott terminológiával. A BCG ugyanis azokat a vásárlásokat is az elektronikus beszerzés kategóriába sorolja, ahol az üzlet előkészítése, illetve az áralku a jól bevált, hagyományos módon történik. A BCG szakértői szerint "a B2B e-kereskedelem piaca lényegesen nagyobb annál, mint amekkorára becsülni szokás. Ebben lényeges szerepet játszanak a privát hálózatokon keresztül működő, illetve az internet felé is terjeszkedő EDI (Electronic Data Interchange, cégek közötti adatforgalmat bonyolító) rendszerek is.

Nincs elég beszállító a neten

A szakemberek a beszerzési tervek kulcsfontosságú elemének tartják az internetet, ennek ellenére a 10 százalékot sem éri el azoknak a beszerzőknek a száma, akik szerint az drámaian megváltoztatta volna a beszerzési folyamatot. A beszerzési menedzsereket tömörítő NAPM a kutatási jelentése szerint a gondokat főképp a beszállítók nem megfelelő internetes felkészültsége okozza. A felmérés során megkérdezett 407 beszerzési vezető 45,7 százaléka vásárolt már termékeket, szolgáltatásokat az interneten keresztül, ugyanakkor az áttérés nem mindenhol teljes, egyes vásárlásoknál ők is a hagyományos csatornákat használják.

A felmérésben résztvevők az internetes aktivitás gyorsabb terjedésének három fő akadályát látják: Az általános gazdasági lassulást, a háttérrendszerek integrációjának nehézségeit, illetve az adatstandardok hiányát.

Gyorsan terjed a B2B Európában

A definícióktól, a dotcom-válságtól és a gazdaság általános helyzetétől függetlenül a B2B e-kereskedelem Európában is gyorsan fejlődik. Az IDC adatai szerint az európai üzleti vállalkozások 38 százaléka használja az internetet vásárlásainál, míg 36 százalékuk a következő évben tervezi ennek bevezetését. Az online beszerzések kétharmada a non-produktív termékekre terjed ki, harmadát a közvetlenül a termeléshez szükséges anyagok adják.

Az IDC tanulmánya 500 nyugat-európai beszerzési menedzserrel folytatott interjúkon alapul. A válaszadók 68 százaléka szerint az online beszerzésre való áttérést leginkább a nagyobb sebesség indokolta. A beszerzők 38 százaléka a költségcsökkentésben látta a legnagyobb előnyt, de sokan említették az árak könnyű összehasonlíthatóságát, a nagyobb áruválasztékot, a működés nagyobb kontrollját és a beszállítók simább koordinációját is.

Ragaszkodnak a tradíciókhoz

Az online vásárlást elutasító beszerzők legtöbbször a (külső vagy belső) partnerek, beszállítók online felkészültségének hiányára hivatkoztak. Szintén gyakori érvnek számít, hogy nem kívánják felbontani a jelenlegi beszállítókkal jól működő (hagyományos) szerződéseket.

Szép számmal akadnak olyanok is, akiknek csalódást okozott a B2B e-üzlet. Az 1999-2000-ben elindult több ezer B2B projekt többsége a tervezettnél több erőforrást emésztett fel, és időben is alaposan elhúzódott, csak kevesen tudták realizálni a korábban felcsillantott előnyöket.

A nyertesek alkalmazzák az új technológiát

A tapasztalatok szerint a vállalatközi elektronikus kereskedelem győztesei azok a vállalatok, amelyek korábban bizonyítottak már az offline üzletben, most pedig felismerték az internetes kereskedelemben rejlő lehetőségeket. Számukra az online világba történő migráció versenyhelyzetük megerősítését jelenti.