Vendel
5 °C
20 °C

Júniustól elektronikus lesz a repülőjegy

2008.05.29. 22:07
Vasárnaptól a légitársaságok már csak elektronikus repjegyeket állítanak ki, mert ezzel csökkenteni tudják a költségeiket. Emellett szerintük még a környezetet is megkímélik a papírra nyomtatott jegyek száműzésével.

A Nemzetközi Légifuvarozók Szövetségébe (IATA) tartozó légitársaságok jövő héttől már csak elektronikus repjegyeket állítanak ki, derül ki a Lufthansa sajtóközleményéből. A légiközlekedési iparág már 2004-ben megállapodott arról, hogy nem használnak papírra nyomtatott jegyeket. Az elektronikus jegyek segítségével a társaságok jelentősen csökkenthetik költségeiket, hiszen kevesebb tintapartont, papírt és nyomtatót kell elhasználniuk, és emellett persze az utasoknak is jól járnak, mert egyszerűbbé válik a jegyek kezelése.

A csökkenő papírfelhasználás jótékonyan hat a környezetre, és az IATA úgy számolta, hogy az átállás miatt évente körülbelül ötvenezer fával kevesebbet kell kivágni. Persze a környezet védelme csak akkor valósul meg, ha az utasok sem nyomtatják ki otthon a jegyet.

A jövőben az utasok jegy helyett egy elektronikus dokumentumot kapnak majd, amelyet a Lufthansa etixnek nevez. Az etix segítségével az utasok kényelmesen online becsekkolhatnak, a beszállókártyát otthon is kinyomtathatják, illetve a repülőtereken található több mint 350 check-in automatát is igénybe vehetik. Az utasok akár emailben vagy sms-ben is igényelhetik elektronikus jegyüket, az utóbbihoz mindössze egy mobilinternetezésre alkalmas készülékre van szükségük.

A Lufthansánál június 1-től megszűnik az eddigi választási lehetőség a papír alapú és az e-jegy között.A június 1 előtt kiállított papír alapú jegyek nem veszítik el érvényességüket, de a cég számításai szerint az általa kibocsátott jegyek több mint 98 százaléka lesz etix.