Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Megcsalja a Dell az Intelt

2005.11.09. 13:46
A világ legnagyobb számítógépgyártója már árulja az AMD processzorait. A korszakváltást nem verte nagydobra, sőt, kifejezetten titkolja a társaság. Elemzők szerint a döntést egy folyamatban lévő per motiválta.

A Dell elkezdte az AMD Athlon processzorait árulni online boltján keresztül, írta meg a Register. Sokan nem értik meg, hogy az Intelhez végsőkig hűséges számítógépgyártó hogyan vetemedhetett ilyesmire. Aztán ha jobban megnézzük a részleteket, más kérdés jut eszünkbe: ezt ezt így hogy? A Dell ugyanis csak Athlon processzorokat árul, azokkal szerelt gépeket nem.

Az ellenállás értelmetlen?

#alt# Egyesek úgy gondolják, hogy a cég jogi osztálya többet foglalkozik az AMD termékeivel, mint a hardverrészleg. Az Intel ellen folyó trösztellenes per ugyanis a Dellt is érinti, sőt, főleg a Dellt érinti, hiszen a társaság az AMD feltételezése szerint egy megállapodás értelmében csak az Intel processzorait forgalmazza. Ezt némiképp alátámaszthatja, hogy a számítógépgyártó csak az Intel processzorait forgalmazza. Miközben. Az AMD processzorai ugyanis egyre keresettebbek, sőt, szeptember után októberben is több Athlon csippel szerelt számítógépet vásároltak az Egyesült Államokban, mint Pentiumos konfigurációt.

Az AMD csipjei olcsóbban gyorsabbak, a felhasználóknak kedves benchmarkokban az Athlon 64 3200+ legtöbbször jobban teljesít, mint a Pentium 3200-as, miközben harminc-negyven százalékkal olcsóbb annál.

A Dell mostani lépését sokan cselnek vélik, hogy legyen mire hivatkozni, amikor a bíróságon azzal gyanúsítják majd a társaságot, hogy kerüli az AMD-t.

Igen is meg nem is

A Dell a mesebeli okos lány szerepét húzta magára: forgalmazza is a kisebbik processzorgyártó termékeit, meg nem is. Ha ellátogatunk a társaság oldalára, legkevesebb öt kattintással jutunk el az Athlonokig, és csak úgy, ha célzottan keresünk. Véletlenül belebotlani nem tudunk, ráadásul keresésünk csak akkor jár sikerrel, ha eladó processzor után kutatunk – ilyenre pedig viszonylag ritkán vetemedünk egy márkás gyártó oldalán, az Apple-nél sem gyakran keresünk olcsó G5-ös processzorokat.

A cég nem árul komplett konfigurációkat, így aztán továbbra sem lehet Athlon alapú gépet vásárolni, és mivel a cég korábban sem forgalmazott ilyen rendszereket, egy régebbi típusba sem szerelhetjük be az AMD processzorait.

Ráadásul a kétmagos Opteron hiányzik a kínálatból, pedig a szerverprocesszor igazi slágertermék, a kétmagos Intel Xeonok nem jelentenek konkurenciát a csipnek. A Dell ezen a területen elég sokat vesztett példás ragaszkodásával, a nagy gyártók közül ez a társaság jött ki utoljára kétmagos szervergéppel. Az Intel többhónapos lemaradása kihatott a Dellre is: a HP, az IBM meg a Sun elhúzott az Opteronokkal.