Ambrus
-7 °C
3 °C

Óriáscégek jelentették fel a Microsoftot

2006.02.23. 09:27
Erőfölénnyel való visszaélés miatt több nemzetközi cégóriás feljelentette a Microsoftot az Európai Bizottságnál. A többek közt a finn Nokia, az amerikai IBM és az ugyancsak amerikai Oracle által beterjesztett közös panaszt azért adták be, mert a brüsszeli versenyhatóságtól várják annak kikényszerítését, hogy a Microsoft felhagyjon versenyzavaró praktikáival.

A közelebbről nem részletezett vád lényege, hogy az amerikai szoftvercég kihasználja már meglévő monopolhelyzetét, és nem is titkolja, hogy a jövőben piacra kerülő termékeiben is igyekszik erőfölényét érvényesíteni.

Cinikus válasz

Seattle-ben meglehetősen cinikus hangú közleményben reagáltak: "Hozzá kell szoknunk, hogy minden alkalommal, amikor a fogyasztó javára megjelenünk egy forradalmi technológiájú új termékkel, mint az Office 12 vagy a Windows Vista, néhány versenytársunk panasszal él."

Összeköti a Windowst és a Media Pleyert

Az Európai Bizottság a panaszt érdemben még nem vizsgálta. A testület 2004-ben félmilliárd euró büntetést szabott ki a Microsoftra, továbbá kötelezte, hogy hozza nyilvánosságra operációs rendszere kulcsinformációit és szüntesse be a Windows és a Media Player "összekötését". Brüsszel az elmúlt hetekben bírálta a Microsoftot, amiért nem tesz eleget kötelezettségének - jóllehet a cég azt állítja, hogy munkatársai több ezer órát töltöttek azzal, hogy a szükséges dokumentumokat, amelyek azt bizonyítanák, hogy engedett a követeléseknek, átadják a bizottságnak. A szoftvertársaság egyébként megfellebbezte a brüsszeli intést, az EU luxemburgi bírósága várhatóan április végén foglalkozik az üggyel.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!