Judit
3 °C
6 °C

Csökkenhet a Microsoft termékek ára

2003.02.06. 09:15
Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) meghallgatásán a Microsoft bejelentette, hogy esetleg csökkenteni kényszerül a termékei árát. Ennek oka a szoftvercég szerint az egyre népszerűbb szabad szoftverek által jelentett piaci fenyegetés lehet.
A nyílt forráskódú mozgalom népszerűvé válása jelentős kihívás a szoftvercég üzleti modellje számára. Ebbe beleértendő a nyílt forráskód híveinek azon törekvése is, hogy a kormányokat az ilyen szoftverek beszerzése és fejlesztése felé mozdítsák, idézte az InternetWeek.com a Microsoft beszámolóját a január 31-el véget érő negyedévről.

A szoftvercég a felügyeletnek benyújtott jelentésben megjegyzi, hogy az üzleti modelljét a kereskedelmi szoftverekre alapozta, vagyis a fejlesztőket a munkájukért fizetés illeti. A nyílt forráskódú modellben a fejlesztők közösségekben dolgoznak, a végeredményként jelentkező szoftvert és annak szerzői jogát pedig ingyen, vagy csekély összegért cserében kapja meg a végfelhasználó, írta le a helyzetét a Microsoft.

"Az open-source modell terjedése és piaci elfogadottsága ahhoz vezethet, hogy a társaság eladásai csökkennek. Ezért a társaság a termékei árának lefaragására kényszerülhet, ami magával vonja a bevétele és nyeresége csökkenését is" - figyelmeztette a felügyeletet a Microsoft.

Időben leadják a drótot

A tőzsdén jegyzett társaságoknak rendszeresen be kell számolniuk a SEC előtt olyan eseményekről, amelyek árthatnak a pénzügyi teljesítményüknek. Sok itt bejelentett esemény soha nem következik be. A Slashdot.org fórumában az egyik hozzászóló megjegyezte, hogy a Microsoft évekkel ezelőtt megtette a megfelelő hivatalos bejelentést a Linux és a nyílt forráskódú szoftverek esetleges hatásáról.

Amit a Microsoft a jelentésében elmulasztott megemlíteni, az a szabad, vagy ingyenes szoftver valódi költségei. A szoftver maga ingyenes, de a szerviz és támogatás ugyanúgy elkel hozzá. Néhány alkalmazás esetében a Windows alatti használat teljes költsége alacsonyabb lehet a linuxos változaténál, mutatta ki tavaly az IDC, éppen a Microsoft megbízásából.