Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Gnutella fel, Napster le

2001.02.05. 07:42
A Napster által kínált szolgáltatásokért az internetes piackutatók hajszálpontos prognózisa szerint a jelenlegi felhasználók 10 - 70 százaléka lesz hajlandó fizetni. A megfoghatatlan Gnutella eközben a világ legsikeresebb szoftverjének trónjára tör.
MP3-at a népnek
követeli az új rém, a Gnutella
A Bertelsmann tervei szerint a Napster június-július környékén fizetőssé teszi szolgáltatását. A német médiaóriás konkrét árképzési elképzeléseiről egyelőre semmit sem tudni. A Bertelsmann jelenlegi álláspontját a vezérigazgató, Thomas Middelhoff körvonalazta a Világgazdasági Fórum érdeklődő közönsége előtt, a svájci Davosban: ,,Piackutatást végeztünk húszezer Napster-felhasználóval. Hajlandóak fizetni."

Nem bunkóval esszük tehát a kását. Mindenki kíváncsi rá, hogy mennyi pénz lehet a fájlcserélőben.

A pletykák szerint a Bertelsmann havi tíz-tizenöt dolláros előfizetéssel számol, amelyet burzsujabb kalózok százhúsz-száznyolcvan dolláros egy évre szóló adagokban is megvásárolhatnának Jobb lesz mégis, ha a Napster vezérigazgatója, Hank Berry által javasolt öt dolláros díjból indulunk ki.

Sok pénz

A legtöbb piacelemző cég azon a véleményen van, hogy a fájlcserélő jelenlegi felhasználóinak körülbelül öt százaléka lesz hajlandó fizetni. A Napster szolgáltatását jelenleg igénybe vevő 56 millió hallgatóra (az összehasonlítás kedvéért megjegyzendő itt, hogy a Yahoo!-t 54 millióan, az AOL-t 27 millióan veszik igénybe, a fájlcserélő pedig alig múlt egyéves) vetítve ez 2,8 millió előfizetőt jelent, akik öt dollárral számolva durván 168 millió dollárral gyarapítanák a céget évente.

A Webnoize szerint 70% fizetne
A Webnoize felmérése szerint körülbelül a napsteresek hetven százaléka döntene a fizetés mellett, amely az öt dolláros konstrukció mellett évi 2,3 milliárd dollár. Szegény Shawn Fanningék házát befednék a bankjegyek. A Webnoize által jelentett hetven százalék azonban csak abban az esetben fizet, ha a szolgáltatás továbbra is szabad, és nem csak a Bertelsmann által kiadott zenét szabad rajta forgalmazni.

Annyit mindenesetre le tudok szögezni, hogy a piackutatók felmérései közötti egy nagyságrendnyi különbség, arra utal, hogy egyelőre fogalmunk sincs, hogy mennyien hajlandók fizetni. Arról pedig főleg nem tudunk semmit, hogy a pár millió felhasználó távozása után, mennyi és milyen zene marad a rendszerben. Annyi és olyan eddig sem volt.

A tökéletes gyilkosság

A digitális zenét nem lehet kordában tartani
A bemutató jelleggel fentebb felsorakoztatott számok láttán érthető, hogy nem nyugtatja meg a lemezkiadókat a CD-eladások szárnyalása, ha látszólag pont ekkora bevételektől esnek el. Ráadásul nem is ez a legrosszabb. A barlangba nyújtott karddal öntestükbe szúrnak. A Napster-perre utalok: ahol korábban kalózok serege tolongott, most a Bertelsmann áll, az mp3-ra rászokott réteget a legnagyobb lemezkiadókat tömörítő RIAA győzelme esetén is csak némi erkölcsi kár érné. A digitális zenét nem lehet kordában tartani: az új rém a Gnutella.

A tavaly márciusban bemutatott Gnutella még kezdetleges volt, és a maga megfoghatatlan szabadságában megbízhatatlan és használhatatlan. A pár hete elkészült második verzió azonban már alkalmazhatóságban és megbízhatóságban is hozza a Napster színvonalát.

A különbség a két fájlcserélő között alapvető. A Napster szolgáltatásában a felhasználók egy központi szerveren keresztül látják egymást közzétett fájljait. A szolgáltatást biztosító központi szerverek mögött következésképpen áll egy cég, amely beperelhető és megszűntethető. A Gnutella rendszerében a felhasználók a hozzájuk legközelebb eső társaik gépén keresztül látják egymást - ez tehát egy decentralizált hálózat, megfoghatatlan és alig eltiporható, mint maga az internet.

A Napster mögött perelhető cég áll
Létezik tehát egy faktor, amely nagyban módosíthatja a Napsterrel kapcsolatos terveket. Ha a népek felismerik, hogy továbbra is ingyen és az eddigieknél lényegesen kevesebb cseszegetéssel hozzájuthatnak kedvenc fájljaikhoz, elképzelhető, hogy tömegesen állnak át a Gnutellához, akit én most Rút Kiskacsának fogok csak becézni.