Miklós
-7 °C
2 °C

Erős negyedévet zártak a hardvergyártók

2000.04.19. 19:17
Jó negyedéves eredményekről számolhatnak be a hardvergyártók, töretlenül növekszik az asztali számítógépek és a szerverek piaca. Bár a karácsonyi szezont követő első negyedévben hagyományosan kisebb a számítógépgyártók bevétele, a legtöbb cég eredményei felülmúlták az elemzők várakozásait. A pénteki szakadás óta ismét a korábbi árfolyamokhoz közelítenek a hardvergyártók részvényeinek árai.

IBM: növekvő nyereség, csökkenő bevétel

Hozza a formáját a Microsoft és az Apple?

A Microsoft csütörtökön jelenti be harmadik negyedéves eredményeit. Az elemzők szerint a cég részvényenkénti nyeresége a várt 41 cent körül lesz, a céget elmarasztaló trösztellenes döntés ellenére.
Az Apple szerdán jelenti be második negyedéves eredményeit. Az elemzők részvényenként 81 centes nyereségre számítanak, amely az egy évvel ezelőtti 60 centhez képest 35 százalékos növekedést jelent. A Salomon Smith Barney elemzője szerint a cég nyeresége felülmúlhatja a várakozásokat, a memóriaárak csökkenésének és a Power Mac G4-ek növekvő eladásának köszönhetően.

Az IBM első negyedévi nyeresége 3 százalékkal nőtt, bevétele azonban 5 százalékkal csökkent, mivel a cég vállalati ügyfelei új gépek vásárlása helyett a 2000. évre való átállásra költötték a pénzt. A cég nyeresége az egy évvel korábbi 1,47 milliárd dollárról 1,52 milliárdra nőtt, bevétele azonban 20,3 milliárdról 19,3 milliárdra csökkent. Az elemzők részvényenként 78 centes nyereségre számítottak, a cég részvényenként 83 centet produkált. A bevételcsökkenés következtében szerdán több elemző rosszabb minősítést adott a cégnek, melynek részvényei emiatt 8 százalékot estek.

Meglepte az elemzőket az Intel

Az Intel első negyedévi nettó nyeresége felülmúlta az elemzők várakozásait. A cég nyeresége 37 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbi 2 milliárdról 2,7 milliárdra emelkedett. Ez részvényenként 88 centet jelent, ami a 17 centes adójóváírást is figyelembe véve 2 centtel több, mint az elemzők 69 centes előrejelzése. A cég bevétele az egy évvel korábbi 7,1 milliárdról 8 milliárdra emelkedett, a hagyományosan pangó első negyedévi PC-piac szokásosnál pezsgőbb forgalmának köszönhetően. Az előző, karácsonyi negyedévhez képest 2 százalékkal esett a cég bevétele.

Masszív bevételek az AOL-nál

Reklámforgalmának és hatalmas előfizetői bázisának köszönhetően az America Online aktuális üzleti negyedévében 161 százalékkal növelte bevételeit. A cég 1,8 milliárd dollár bevétel mellett 271 millió dollár nyereséget termelt. Elemzők 9 centes hozamot várnak az AOL papírjaitól. A legnagyobb ugrást a reklámbevételek terén érte el a vállalat, ezek az előző negyedévhez képest 103 százalékkal emelkedtek. A fő bevételi forrásnak továbbra is a modemes előfizetők számítanak, a stabilan, 33 százalékkal növekvő tábor immár 22,2 millió tagot számlál.

Vártnál nyereségesebb a Qualcomm

Az elemzők által várt részvényenkénti 24 cent helyett 25 centes nyereséget produkált a drótnélküli technológiákat fejlesztő Qualcomm. A cég második negyedéves nettó nyeresége 199,7 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 42,6 milliós veszteséggel. A cég a március 26-ával végződő negyedév során eladta mobiltelefongyárát a koreai Kyocerának, így bevétele kizárólag a jogdíjakból és a chipeladásokból származik ezentúl. Az eladott üzletágak bevételét is számítva 207 milliós a cég pro forma nyeresége, vagyis 26 cent részvényenként, szemben az egy évvel korábbi 119 millióval. Bár a cég negyedévi bevétele a tavalyi 932,4 millióról 727,7 millióra csökkent, az elemzők továbbra is a ,,strong buy" kategóriába sorolják a cég részvényeit, vagyis vételét javasolják. Az eladott üzletágak bevételét leszámítva a cég bevétele 16 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest.

Rekordnyereség az AMD-nél

A processzorgyártó Advanced Micro Devices rekordbevételt és nyereséget könyvelt el idei első negyedévében. A kaliforniai cég forgalma megközelítette az 1,1 milliárd dollár, míg a tiszta nyeresége meghaladta a 189 millió dollárt. Az AMD-részvények papíronként 1,15 dollár bevételt értek a tulajdonosoknak, ami majdnem a duplája a becsült értéknek. A kedvező eredmények elsősorban az AMD Athlon processzorainak köszönheti, amelyek egyenrangú konkurenciaként versenyeznek az Intel Pentium III-jaival. Az Athlon chipek jól szerepeltek a sebességteszteken és népszerűek az otthoni felhasználók körében. Az idei első negyedévben az AMD megduplázta Athlon készleteit, 1,2 millió processzort szállított ki, ami a következő negyedévben tovább növelheti a forgalmat. A vállalat a második negyedévben tervezi bemutatni az Athlon-család új darabjait, a Spitfire-t és a Thunderbirdet. Utóbbi várhatóan 1,25GHz-es órajellel lát napvilágot júniusban, míg a Spitfire az Intel olcsó kategóriás Celeronjával szeretne versenyezni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.