Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Gyorsuló növekedés az online aukciós piacon

2004.02.11. 12:46
A legnagyobb magyar online aukciós piactér, a Vatera.hu adatai alapján jelentős növekedés volt tapasztalható 2003-ban a hazai aukciós piacon. A Vatera.hu forgalma tavaly 240 százalékkal nőtt, és elérte a 316 millió forintot. Ez 320 százalékos növekedést jelent az eladott termékek számában.
A Vatera.hu piacterén eddig 28 000 felhasználó regisztrálta magát (egy év alatt a regisztrációk számában is 87 százalékos növekedést lehetett tapasztalni), ez a szám a magyar internetezők körülbelül két százalékát teszi ki.

Nemzetközi példák azt mutatják, hogy az összes internetező 10-25 százaléka kapcsolódik be a licitekbe. Ez alapján a Vatera arra számít, hogy 2004-ben gyorsan növekszik majd a magukat regisztrálni kívánó internetezők száma. "A magyar Vatera piacterének növekedése gyorsulni fog a 2004-es évben" - mondta Valner Szabolcs, a Vatera kelet-európai igazgatója. "Előrejelzéseink szerint az éves forgalom ebben az évben több mint 300 százalékkal növekszik majd. Erre utal az erős januári hónap is, amelynek 68 millió forintos forgalma az előző évi forgalom majdnem negyedét tette ki."

Sikeres új kategóriák

Jelentősen nőtt egyébként az előző évben a felhasználók aktivitása és az egy felhasználóra jutó forgalom is. Az online aukció egyre kedveltebb az olyan termékkategóriákban is, mint a régiségek, gyűjtemények, vagy a felhasználók háztartásában fellelhető felesleges tárgyak, elektronikai eszközök vagy könyvek értékesítése. Egyúttal rendkívül sikeresnek bizonyultak olyan új kategóriák is, mint a lízingelt és banki finanszírozásból kikerült autók aukciója.

Csupor Erik, a Vatera Hungary Kft. ügyvezetője szerint az online aukciók sikerének titka, hogy egyedi, máshol nem található termékekre lehet licitálni, és kikiáltási áruk általában alacsony. A magánemberek így ki tudják kerülni a kereskedőket, az antikváriumokat, és az interneten keresztül tudják eladni a családi régiségeket vagy felszámolni a nagyra nőtt családi könyvtárat. Az autók esetében pedig most először lehet magánszemélyeknek és kereskedőknek olcsón, közvetítő nélkül hozzájutni a lízingfinanszírozásból visszavett, alacsony kikiáltási árú autókhoz.