Szilárda
-2 °C
7 °C

A PlayStation3 lenyomta az Xbox 360-at Európában

2008.05.07. 20:22
A Sony bejelentette, hogy Európában többet adott el PlayStation 3 játékkonzolból, mint a Microsoft az Xbox 360-ból – írja a BBC hírportálja. A japán cég ezzel ledolgozta a 16 hónapos előnyt, amivel a Microsoft indult a konzolháborúban.

A hírt a japán cég egyik európai vezetője, David Reeves jelentette be egy londoni rendezvényen. Reeves elmondta, hogy több mint ötmillió PS3-at adtak el a kontinensen, és ezzel megelőzték az Xbox 360 európai eladásait. A Microsoft konzoljáról nincs pontos eladási adat, de 2006-ban és 2007-ben összesen nagyjából négymilliót adtak el belőle, a cég legutóbbi idevágó sajtóközleménye pedig arról szól, hogy amióta március közepén csökkentették a gép árát, az eladások üteme megduplázódott, így a PS3 minden bizonnyal csak orrhosszal előzi az Xbox 360-at az európai piacon. Ezzel együtt a Sony konzoljának teljesítménye elismerésre méltó, hiszen az Xbox 360 16 hónappal korábban indult a konzolháborúban, mint a PlayStation 3. Ráadásul a PS3 drágább, mint riválisa: a legolcsóbb verzió jelenleg 300 font Nagy-Britanniában, Xbox 360-at pedig 160 fontért már lehet kapni.

A konzolháború nyertese azonban hardverfronton továbbra is a Nintendo Wii, amiből már január végére eladtak Európában több mint 6 milliót. A kontinens konzolpiacán mégis jelentősebb tényező a Sony, előző generációs konzoljából, a PlayStation 2-ből ugyanis eddig 48 millió fogyott a régióban. A kézikonzolok terén viszont magasan a Nintendo vezet: míg a Sony PSP-jéből Európában 12 milliót vittek el, a Nintendo DS bőven 20 millió fölött jár.

A javában dúló konzolháborúra jellemző, hogy a felek egyike sem igazán vesztes, mindhárom cég tudja bombázni a sajtót olyan adatokkal, amelyek valamilyen szempontból piacvezető pozícióról árulkodnak. A Microsoft esetében ez azt adat a játékeladások aránya: a cég sajtóközleménye szerint Európában az Xbox 360 esetében a legmagasabb az egy gépre jutó eladott szoftverek aránya, több mint 7. A PS3-nál ez a szám 3,8, a Wii esetében csupán 3,5.