Judit
3 °C
6 °C

Bojár Gábor befektetett Rátai Dániel cégébe

2006.02.21. 13:34
Rátai Dániel tavaly májusban hat díjat nyert fejlesztésével egy feltalálói világversenyen, és most Bojár Gábor személyében támogatóra talált. Terveik szerint idén bemutatják terméküket.

Bojár Gábor, a Graphisoft egyik alapítója és tulajdonosa 23 százalékos tulajdonrészt szerzett szellemi apport és készpénz kombinációjával Rátai Dániel cégében, a 3D for All Kft-ben. A társaság fennmaradó tulajdonrésze a Rátai család kezében van. Bojár Gábor a befektetéssel kapcsolatban az MTI-nek elmondta, hogy összesen ötmillió forintot fektetett a cégbe, és ebből 900 ezer forinttal megemelték a kft. eddig 3 millió forintos alaptőkéjét, míg a fennmaradó részt kutatási és egyéb célokra különítették el. A céget Bojár Gábor nemcsak pénzzel segíti, hanem rendelkezésre bocsátja eddigi széles körű üzleti, illetve szellemi termékmenedzselési tapasztalatait, valamint emberi kapcsolati tőkéjét is.


Az új társtulajdonos elmondta, hogy alapvetően nem az üzlet érdekében, hanem személyes elkötelezettsége miatt vállalt szerepet a cégben. Mindezt alátámasztja az is, hogy idejének már most is egyharmadát tölti a vállalkozás menedzselésével. Bojár Gábor azt reméli, hogy az év végén már terméket tudnak adni a vevőjelöltek kezébe. A találmányt elsősorban az oktatásban, a vegyészetben, valamint a biotechnológiában, például molekula tervezésben kívánják hasznosítani.

Az üzletember elmondta azt is, hogy ez a befektetés és találkozás egyben egy csapatépítés kezdetét is jelenti. A cél az, hogy minél több tehetséges és ambiciózus fiatal csatlakozzon hozzájuk.

Rátai Dániel 2005 májusában nyert hat első díjat az Arizona fővárosában, Phoenixben megrendezett tudósolimpiáján, az Intel ISEF (Intel International Science and Engineering Fair) világversenyén. Találmányával 25-30 ezer forintért háromdimenziós készülékké, és egyben érintőképernyős pécévé alakítható át egy közönséges személyi számítógép. A találmány nem csupán háromdimenziós megjelenítésre, hanem játékok új generációjának létrehozására, a legkülönbözőbb tervező, modellező, animációs, képességfejlesztő és egyéb műveletek 3D végzésére is alkalmas, és ezt érzékeltetendő a polihisztor Leonardo nevét viseli.