Ambrus
-7 °C
3 °C

Októberben robbantott a Sulinet

2005.11.21. 09:27
Az októberi Sulinet-boom után erős visszaesés jellemzi a piacot, miután az Oktatásügyi Minisztérium változtatott a szabályokon. Már csak konfigurációkat és laptopokat lehet a program keretében vásárolni.

Erőteljesen csökkent a kereskedőknél a Sulinet Expressz logós termékek forgalma azzal, hogy az Oktatásügyi Minisztérium november elején megváltoztatta a szabályokat. Éppen ezért azonban októberben soha nem látott érdeklődés mutatkozott a termékek iránt, és ebben a hónapban a programban szereplő beszállítók 6 milliárd forint forgalmat könyvelhettek el. Ezzel együtt az idei forgalom immár túl van a 14 milliárd forinton, amely a Sulinet Program Iroda minden elképzelését felülmúlta.

Szeptemberben a gyatra nyári időszak miatt (ekkor volt olyan hónap, hogy mindössze 126 millió forint értékben sikerült sulinetes terméket értékesíteni) év végére is legfeljebb 10 milliárdos forgalommal számoltak. Az előző évben 22 milliárd forint forgalmat hozott a program, a 2003-as induláskor fél év alatt 23 milliárdot teljesített. A csökkenés mögött a digitális fényképezőgépek kiesése szerepel, az Oktatásügyi Minisztérium 2004 nyarán emelte ki a legkeresettebb eszközt a támogatotti listából, ugyanakkor mindenki számára hozzáférhetővé tette a rendszert. Mindent összeszámolva eddig körülbelül 60 milliárdos forgalmat hozott a program, és 20 milliárd felett van az állami támogatás aránya, amely rendkívül erősnek mondható.

Vélhetően a költségvetési hiány miatt döntött úgy az Oktatásügyi Minisztérium, hogy tovább szűkíti a programot. Ennek értelmében november nyolcadikától már csak számítógépes konfigurációkat és laptopokat lehet sulinetes logó alatt értékesíteni. Ezzel a program visszatért az eredeti céljához, vagyis a háztartások PC-ellátottságának javításához. Eddig ugyanis a program kevéssé járult hozzá a személyi számítógépek gyorsabb terjedéséhez, Magyarország továbbra is elmarad a környező országok családi PC-ellátottságától. A Sulinet program szűkítése azonban még nem jelenti azt, hogy a rendszer idővel elhalna, hiszen a konfigurációk értékesítése stabilan 20-25 százalékban részesedik a teljes forgalomból. Ez az idén elérheti a 3,5 milliárd forintot is, amely a gyártóknak továbbra is komoly forgalomnak számít, míg az államnak könnyedebb kedvezményátvállalást jelent.